A horgászportál megkeresésére a Megyei Horgász Szövetség egy tájékoztatót adott ki. Március 25-ére, hétfőre tervezi a Szövetség a Keleti-főcsatorna és a Látóképi víztározó idei első halasítását. Az ezévi telepítések nyitányaként 1500-1500 kg, méretes pontyokat helyeznek a két kedvelt horgászvízbe, amelyeken a szokásos 3 napos (hétfő-kedd-szerda) horgászati tilalom lesz érvényben. A megelőző években e vizeket 8-10 alkalommal halasította a Szövetség: szeretnénk ezt az idén is elérni és a korábbi havonkénti telepítési ütemet is tartani. Ennek a pénzügyi lehetőségek, a bevételek alakulásai fognak majd határt szabni, válaszolt kérdésünkre Dr. Veres Ferenc.
A Látóképi víztározón május 25-én tartják meg a megyei tagegyesületek halfogó versenyét, június 22-én pedig 28 órás harcsafogó verseny kezdődik. Március 26-án az Országházban Parlamenti Nyílt Nap megtartására kerül sor az új halászati törvény előkészítéséről. A fórumon a horgászegyesületek előzetesen bejelentkezett képviselői vehetnek részt.
A horgászati alapismereti vizsgáztatások időpontjai:
Debrecen Technika Háza (Debrecen, Nagy Lajos király tér 1-5.)
– április 8. 13 óra
– május 6. 13 óra
– június 3. 13 óra
– július 1. 13 óra
– augusztus 5. 13 óra
Püspökladány:
– március 20. 14 óra
Biharnagybajom:
– március 20. 16 óra
Hajdúböszörmény:
– március 23. 9 óra
Április 13-án tartják a horgászszervezetek hagyományos környezetvédelmi napját, amikor a horgász tagság nagy része aktívan részt vesz a saját, vagy a tagság érdekeltségébe tartozó vizek, vízpartok megtisztításában, a környezeti állapotok rendezésében. A tagegyesületeink nevében is kérjük a horgásztársakat csatlakozzanak a környezetvédelmi naphoz, segítsenek a környezetvédelmi munkában.
Debrecen, 2013. március 6.
HBM-i Horgász Szövetség