Colney Heath-ben jártam

Az egész hetes munka közepette csak a hétvége járt a fejemben. Egész nap a különböző technikákon gondolkodtam,hogy vajon melyik lesz a nyerő. Melyikkel sikerül majd csukát fogni a ?kistavon??! Szeretek úgy elindulni egy-egy pergetésre, hogy van néhány előre kitalált elméletem, ami mellett kitartok. Ennek megfelelően állítom össze a csali arzenált is, mert nem szeretem, ha a kelleténél több műcsali van nálam. Akkor a bőség zavarában csak cserélgetem a csalikat állandóan és feleslegesen.

Előző nap megbeszéltük Feri barátommal, hogy 6.30kor találkozunk náluk. Nos, ez sajnos nem jött össze, mivel a lakótársaim egész este buliztak a szobánk alatt es emiatt nem tudtam aludni es felkelni időben. 7.00kor Feri telefonhívására keltem. Gyorsan összekaptam magam Ő pedig volt olyan kedves és értem jött.

Na de végül egy örökkévalóságnak tűnő idő után végül is megérkeztünk. Tiszta, napos idő, de viharos szél fogadott minket Conley Heathben.

Gyönyörű vadregényes környezet

Bár ez túl nagy problémát nem okozott, mivel a tavat erdő öleli körbe felfogva a szelet. A tó vize majdnem egy méterrel magasabb volt a szokásosnál és zavaros is volt. Gondoltam is magamban, hogy ez nem lesz egyszerű peca. A tavacska nem túl nagy, viszont annál vadregényesebb. Jól esik ide kiszabadulni a nagyvárosias Londonból. A partot mindenhol bokrok és fák tarkítják. Ezekből jó néhányat lehet találni a vízben is. Kiváló búvó- és ívóhelyet biztosít a halak számára. Apropó halak?a tóban megtalálható fajok: keszegfélék, ponty, compó, csapósügér, csuka és számomra meglepő módon még fejes domolykó is.

Feri gyönyörű 1,65 kg-os domolykója

Számunkra nyilván most a csuka volt a célhal. Csukából elméletileg elég sok van a tóban főleg kisebb méretben. Azért fogalmazok így, mert ez csak a második horgászatom itt, így nem tudok reális képet alkotni egyelőre. Első horgászatom alkalmával csupán egy csukát sikerült fognom.

Előző alkalommal fogott kis csukám

Elkezdtük a horgászatot a tó bal oldalán, ahol nemrég az a gyönyörű domi partra került, hátha sikerül most is hasonlót fogni. A beállókat elég nehéz volt megközelíteni az áradás miatt, de mi elég elszántak voltunk hozzá. Olykor szúrós bokrokon és 10-15 cm mély pocsolyákon keresztül vezetett az út a jónak vélt helyekre.

Feri teljes menetfelszerelésben félelmet nem ismerve küzd az elemekkel

 

Az igazi horgász semmitől nem riad vissza

A tó leghátsó részéig sajnos nem volt semmi akció. Annak ellenére sem, hogy elég sok módszert és csalit kipróbáltam, de ez nem keltett rossz érzéseket bennem. Már az is nagy öröm volt számomra, hogy egy ilyen gyönyörű helyen kapcsolódhatok ki. A tó hátsó részén található egy kis különálló tóegység, ami alap esetben szinte teljesen elszigetelt a halak számára a többi résztől. Most viszont a vízszintemelkedésnek köszönhetően szabadon járhattak kelhettek.

A hátsó ?kis tó?

Feltettem az utolsó reményem egy Abu Garcia Rocket Minnow wobblert. Sokszor kihúzott már a pácból. Most sem hagyott cserben ugyanis egy nem túl távoli dobás után, nem messze a fenéktől, megérkezett az első koppintás. Éreztem, hogy nem nagy hal, de annál jobban örültem neki. Egy kis csuka volt a tettes. Egy gyors fotózást követve visszanyerte szabadságát.

Dühös kis ragadozó

Megörültem a sikernek, végre volt egy kis akció. Míg az előző kapás emlékein derengtem, valami újra lecsapott az albino csalira. Ez mar valamivel harciasabb hal volt, próbált megtálalni minden bokrot a víz szélén. Végül csak kiszabadítottuk a szúrós vesszők közül és lefotózhattuk a valamivel nagyobbacska csukát.

A nyerő csali és az áldozat

 

Hagy nőjenek minél nagyobbra

Miután őt is visszaengedtük dobtam még párat, de már éreztem ideje odébb állni. Újabb küzdelem következett a bokrokkal és pocsolyákkal. Sajnos Feri gumicsizmája meg is merült két alkalommal is és bármennyire is követte Bear Grylls utasításait ilyen esetekre, akkor is fázott a lába. Tudtam, hogy a perceink meg vannak számolva, így próbáltam minél több beállót bejárni. Sajnos később már nem volt semmi akciónk, ráadásul még a megmentő wobblerem is elragadta egy víz alatti akadó. Szerencsére ezt a típust nem túl nehéz beszerezni. Szóval hamar pótolni tudom.

Megbízható kombináció

Mindent összevetve egy jó kis vasárnap délelőttöt tudhattunk magunknak. Jó levegőn voltunk, gyönyörű környezetben és még két halat is sikerült fogni. Otthon elégedetten ültem le a vasárnapi ebéd mellé.

 

írta: Fazekas Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .