0
Your Cart

Silurustime

Bizonyára sok horgász eredményessége függ azon a bölcs elméleten, hogy akkor kell halat fogni mikor az eszik. Ez mind szép és jó, de én személy szerint nem mindig tudok a vízparton lenni, mikor a megcélzott halfaj pont éhségénél legyen. Ezért az aránylag kevés időmből próbálom kiszűrni, hogy épp mire lenne jó horgászni.

 

Tavasz, sőt a jég eltűnése óta harcsát akarok fogni. Legszebb lenne pergetve. Eddig a szezonom elég gyengécskén alakult, mert egy harcsát sikerült csak fognom, de sajnos azt sem műcsalival. Mindíg lemaradtam a jó harcsa-pergető időről. Mert vannak tipikus harcsás idők, mikor a szakirodalom is megírja, hogy olyankor könnyebben horogra csalhatóak. Ilyen volt az a délután is.

 

01 Silurustime

 

 

Frontokkal szabdalt napokat tudva magunk mögött, persze minimális csapadékkal robbant be a kánikula. Napközben izzasztó forróság volt mindenhol. A horgászok többnyire hajnalra, estére illetve éjszakára mentek szerencsét próbálni. Mire jött a forróság hazamentek. A vizek partjai szinte teljesen néptelenek lettek nappalra.

 

 

Az estét vártam már én is egy kisgyerek türelmetlenségével. Mikor észrevettem, hogy jobban melegem van a „szokásosnál”. Kinéztem az ablakon és akkor látom egy vékony felhőréteg kúszik szinte észrevétlenül Kelet felől fölénk. Nézem a légnyomásmérőt, persze, hogy süllyedőben van (már kb. egy órája). Hogy még biztosabb legyek rákukkantok a felhőképre is. Az megerősíti az elméletet, mert Románia felől egy esőfelhő közeleg. Nem nagy a felhőzet, eső is van benne, de hűvöst nem hagy maga után. Pontosan erre felé mozog.

 

 

Hoppá! Ez az az idő! Ezt elcsípem, most kivételesen itthon vagyok. Talán még nem késő. Nem tűrhet halasztást a dolog. Azonnal cselekednem kell. Mindent félredobok, csak egy dolog számít, minél hamarabb a víznél lenni. Az egyik helyi tó esik legközelebb hozzám. Őt szemelem ki magamnak, főleg időhiány miatt. Két pergetőbottal három táska műcsalival az egyik stég végébe rongyolok.

 

 

02 Silurustime

 

 

Nincs kint senki. Bár ezen nem csodálkozom, hisz kutya egy idő van.Valami 30 fokot mértem otthon árnyékban, de most 50-nek érzem. Izzadok, mint utcalány a templomban. Álltó helyben folyik a víz rólam. A kontrasztok is kissé szürkébbé váltak. Minden mozdulatlan, a poszátának sincs most semmi mondanivalója a vadgalamb sem búg. Nyomasztó csend van. Remegve izzik a levegő. Egy filmjelenet jut hirtelen eszembe, amiben Will Smith játssza a főszerepet. Mikor az emberiség nagy része a földről kipusztult és egy repülőgép szárnyáról golflabdát ütöget. Egyedül állok én is egy fülledt világban és harcsára dobálok.

 

 

Futólag átvillan az agyamon épelméjűségem, de hamar elhessegetem a gondolatot, mert egy távoli rablásra figyelek fel. Bár nem tűnt harcsarablásnak, de sohasem lehet tudni. Hisz itt az idő, most aktívak. Tipikus harcsás idő van!

 

 

03 Silurustime

 

 

Azonnal jön a következő rablás. Szinte ugyanonnan. Majd még több követi, most már másfelől is. Nem kell neki sok idő mire biztosra megállapítom, hogy ezeket a rablásokat sajnos nem harcsák okozzák, hanem balinok. Méghozzá nem is az aprajából.

 

 

 

Messze dobástávon kívül vannak, így nyugodtan koncentrálhatok a harcsákra. Csörgős wobblerrel szűröm a vizet. Ezzel a fajtával mindenki fogott már mindenhol csak én nem. De itt az idő! Átvallatom -gyakori csípős izzadságcseppek szememből kitörlése közben- az aránylag sekély vízoszlop minden rétegét a szélrózsa minden irányában. A műcsalim továbbra is szűz marad. A giga balinok továbbra is rabolgatnak, most már koncentráltabban az egyik part közelében. Nyilván ott tanyáznak a táplálékhalak. Lehet rossz helyet választottam harcsázni? Örök dilemma. Azon morfondírozom, át kellene menni a túlpartra, mikor mögöttem hatalmasat dördül az ég.

 

Az előző gondolatokat gyorsan elodázom. Túl sok időm most már nem maradt. Dobásaim meg vannak számlálva.

Pár perc múlva a nyugodt vízfelszínt felborzolja az izzadt testem is hűsítő szél. Esik hozzá egy pár szem eső is. Meglátok egy jó méretes villámot is, amit azonnal követ hatalmas reccsenéssel a velőig hatoló mennydörgés. A szél pillanatok alatt sebességet vált és átugrik vihar kategóriába közben nem felejti el a nagy kövér esőcseppeket a fejemhez vágni.

 

 

Hát ideért! De ennek fele sem tréfa-gondolom. Villámlásban amúgy is istenkísértés horgászni, főleg ezekkel a hiper-szuper anyagú botokkal. Viharban meg amúgy is mindenféle horgászmódszer értelmét veszti. Legalább is nálam.

 

 

Ezért gyorsan összekapom magam és amilyen gyorsan csak lehet fedezékbe húzódok. Nem kell messze mennem,mert a stég tövében van az egyesület kis háza. Ott nyugodtan átvészelhetem ezt a kis felhőszakadást.

 

 

Hátamra kanyarítom a műcsalis táskákat. A botokat jobb kézbe fogom. A balba még egy műcsalis hátizsák kerül. Nagy határozott léptekkel kezdem meg a kivonulásomat. Az eső közben, mint megannyi hideg tűszúrás kísér utamon. A stég két oldalán a nádbugák szinte a vízig hajolnak a viharos szél erejétől. Vigyázva, hogy a botoknak ne essen bajuk lavírozok a tomboló nádban. Mikor egy hatalmas csattanással a stég deszkájára rogyok.

 

 

Hirtelen fel sem fogom mi történt velem. Annyi biztos, hogy mozdulni nem bírok. Ahogy kezdek észhez térni akkor érzem, hogy a jobb lábam a tó felmelegedett vizébe lóg. Lábfejem papucsostól a lágy iszapba süllyedt. A bal térdem pedig a fülemnek lett szoros szomszédja. Magam elé nézek és a stég néhai deszkáját rögzítő rozsdás szeggel szemezek. Csak remélni tudom, hogy kapcsolatunk nem lett belsőséges és egyben mélyreható. A karomat a könyökömnél fogva védte meg a műcsalis táska az eséstől. Akkor látom csak, hogy még mindig kifehéredett ujjakkal markolom a botokat. Még csak le sem koppantak! A mázlisták!

 

 

Messziről a jobb lábam felől érkezik valami fájdalomféle. Most kell még cselekednem, mert később lehet rosszabb lesz, mivel nem tudom mekkora baj ért. Bár a víz és az iszap kimondottan kellemesnek mondható. Az eső is most már üdítően szurkálgat, valahogy csak meg kellene mozdulnom. A jobb felső combom teljesen beékelődött a két deszka közé. A botokat a lehetőségeimhez képest óvatosan biztonságba helyezem és mivel húzni nem tudom a lábam ezért marad a jó öreg csavaró igénybevétel.

 

 

Szabványos félmenetet metszek a deszkák élével a combomra, az aktuális szőrzeteimet örökre otthagyva a szálkák között az enyészetnek. A fájdalmakat lenyelve tartok leltárt magamon. A fölső combomon a kényszerű epilálás helye egyelőre vörös, a térdem és a sípcsontom közepe táján nincs bőr. Felszíni karcolás állapítom meg. Oda se neki.

 

 

Harcsás idő! Volt.. Jut eszembe. Gyerünk fedezékbe. Szépen komótosan, csuromvizesen háborús hősként bicegek ki a stégről. Észre sem vettem a szél alábbhagyott és csak a kellemesen ható eső esik. A tó vizében megmosom az akkor már vérző iszapos lábam. Aztán végre fedél alá húzódom és megszárítkozom.

 

 

04 Silurustime

Nem kell sokáig a sebeimet nyalogatni, mert a vihar amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is. Nyomában kellemes klíma keletkezett. A légnyomás is emelkedőre váltott. A harcsás időnek vége. Most sem fogtam bajuszost. Biztos rossz helyen voltam. Ki tudja? De mit látok? A balinok ugyanúgy rabolgatnak, mint a fülledt időben. Ha már így alakult csak dobok rájuk egy párat.

 

 

A sok dobálásból eljutok odáig, hogy megbökik illetve kikövetik a műcsalit. Még véletlenül sem akad egy sem. Próbálkozásaim, pedig eléggé színesek. Talán fényváltásnál vagy éjszaka lehetne eredménye. Igen ám, de én az estét máshová szántam eredetileg. Az ,hogy erre kószált ez a kis felhő, csak egy próba volt csupán.

 

 

Úgyhogy búcsút intek a vizek bohócainak és sántikálva az autóhoz lépdelek. Irány a közeli folyó. Mostanában bőkezűen osztogatja kedvenc halamat, a süllőt. Számításaim szerint az eső nem arra tartott. Mondjuk, ha arra tartott volna is és gépjárművel nem lehetne megközelíteni bemennék gyalog is. Függetlenül a körülményektől. Az út kb fél óra lenne, de nem számítana. Nagyon erős elhatározás van bennem. Az előző alkalmak süllőkapásait akarom újra átélni. A helyhez jutásnak akadálya nincs és nem is lehet.

 

 

Útközben számításaim bebizonyosodnak, mert errefelé jelentéktelen mennyiségű csapadék esett. A helyszínt a legpraktikusabb módon szeretném megközelíteni, méghozzá a folyó gátján. Mivel esőben is járható, mert zúzott köves a teteje. Lefordulok a főútról ,messziről látom a gát zárva. Ha-ha, miért is ne?. Mivel nem akarok nagyot kerülni, ezért visszafordulok és a legközelebbi földdűlőre irányítom az autót. Jártam erre, úgy két hete az út végül is járható. A szántóföld és a gát lába előtt kell majd kicsit odafigyelni. Sima-liba! Akadály kizárva.

 

 

Megérkezem a kritikus helyhez. Akkor szembesülök egy aprócska gonddal ami elkerülte a gondolatmenetemet. Nem találom az előző csapást, azóta a füves gaz a szélvédőig nőtt. Higgadt aggyal; -ha lett volna- ott hagyom a fishmobilt ahol van. Onnan már csak tényleg pár perc lenne gyalog.

 

 

A láthatatlan erő, amely húz kifele annyira erős, hogy teljesen leblokkolja az agyam. Csak kijutni, ott lenni! Bárhogy! Ez lebeg a ködönön át a szemem előtt. Nem tudom milyen, de talán a gyógyíthatatlan kábszeresnek lehet ilyen vonzalma a következő adagjáért. Félek az én esetem még ennél is súlyosabb.

 

 

Lábbal kitapogatok a zsombékban egy gépjármű által keletkezett nyomszerűséget. Erre a múltkorról is emlékezetem. Jó támpontot ad, hisz a akkor is valahogy mellette mentem el. Visszasántikálok az autóhoz és kövér gázzal nekivágok a fűtengerben az általam jónak vélt helyes iránynak.

 

 

Valahogy meg sem lepődők, mikor az utolsó méterek megtétele előtt egy-két nagy zöttyenés után véglegesen elakadok. Csak egyszer próbálom meg előre-hátra. Persze, hogy nem megy. Kiszállok, botokat a kezembe, táskákat a hátamra, irány a hely. Nem felejtem el az autót bezárni.

 

 

A helyhez sántikálás közben megmentőimen gondolkozom. A botok összeszerelése közben már sejtem kik lesznek a segítőim. Mielőtt felhívnám őket, gyorsan dobok egy párat. Kapocsba gumihal kerül. Az első dobást koppintás kíséri. Második dobásnál csábítóbban mozgatom a mű-csalit. Pár másodpercen belül a kezemben piheg a nap első hala. Nyilván a legdrágább műkincsre sem tudnék most ilyen örömmel nézni.

 

 

05 Silurustime

 

 

Elő a telefont. Először Attilát hívom. -Rá érsz? -Rá! -Zoli?- Ő is. -Rág a süllő, mint az állat, itt vagyok a helynél, azonnal gyertek! -Ok! -Vontatókötelet, meg az erőtöket se felejtsétek otthon! -Nagy a baj? -Nem veszélyes a süllő eszik, a többi részletkérdés. Míg kiérnek, kb 15 perc. Persze egy közelebbi földúton, ahol jöhettem volna én is, mert ott sem esett.

 

 

A fishmobilt pár perc alatt kiszabadítjuk. Atti ereje nélkül nem igazán ment volna, mert mint kiderült egy traktornyomot követtem, majd rámentem, mikor mélyülni kezdett ,lecsúsztam róla és a kipufogórendszerem -hátán az autó összes többi elemével- a zsombékos talajjal létesített igencsak szoros kapcsolatot. Magyarul mind a négy kereket szabályosan alábakkoltam.

 

 

Futólag azért megveregettem látatlanban a vállam. Hálálkodásom közepette barátaim csak mosolyogtak a dolgon. Nem ez volt az első eset… Bizonyára lesz is még. Pár perc múlva már a horgászatra koncentráltunk. Attila első dobásra egy jóképű sügérrel indított. Zolival átlagosan tíz percenként vettünk ki egy-egy süllőt. Mit mondjak… Szüreteltünk. Ott éppen azon az estén is fürtökben állt a süllő.

 

 

06 Silurustime

 

 

Gondoltam egyet, mivel vélhetően sok éhes süllő gyűlt össze, itt az ideje a műcsalik próbájának. Ilyenkor bebizonyosodik, hogy melyik lesz később is hatásos. Először egy kéttestű süllyedőt raktam fel. Két leúszásból két hal. Csali csere. Sr8 sd .Ez már adott máskor is halat. Nem is olyan aprókat. Gondoltam hátha itt is szelektál. Pár dobás után egy átlagsüllőnek tetszett meg.

 

 

Észre sem vettük, hogy erősen alkonyodik. Messziről egy mennydörgés hallatszott és fekete felhők kezdtek gyülekezni a hang irányából a sötéten kéklő égen. -Ezt nem várjuk be! – döntöttük el. Ha közelít hazamegyünk.

 

 

Lendítem a műcsalit újra, de most a folyásra merőlegesen. Hogy minél hamarabb elérje a mélységet tempósan kezdem el vontatni. Egész karomban érzem erős remegését miközben fúrja magát mind mélyebbre a vízben. Mikor egy ütést érzek. Reflexből akasztok. Odalentről izgága védekezés. Kevés zsinórhúzás. Majd beáll a sodrásba. Akkor jövök rá, hogy nem süllővel van dolgom. Nem tart sokáig az ellenállása, felfekszik a víztetőre. Magas barátom látja meg hamarabb. -Te ez harcsa! Ahogy magunkhoz húzom, Atti hirtelen odalép és szájánál fogva kiemeli a halat. -Amilyen napod van még ez az egy is elment volna. -és alkalmi segítőm felém nyújtja a bő kétkilós bajuszost.

 

 

07 Silurustime

 

 

A sötétülő tájat villámlás fénye világítja be. Mennydörgés egyelőre nem kíséri. Gyorsan méreteket veszünk fotózkodunk és a kis harit visszaengedem. Akárcsak az összes többi süllőt egy kivételével. Újabb fényjelenség, de most már távolról felmordul az ég is. -Gyerünk innen! -Elég volt mára a kalandokból. Nem lehetek elégedetlen, hisz mégis összejött végre amit akartam… Harcsát fogtam… Pergetve.

 

 

Írta: Gyöngy László

Fotók: Gyöngy László és Nagy Attila

Forrás: LADÁNYI HORGÁSZOK

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

2 thoughts on “Silurustime

  1. Miközben olvastam, teljesen odaképzelem magam. Nagyon tetszett. Bár nem tudom melyik csatortnáról írsz, jobb is nem megosztani, hogy megmaradhasson az a szep sulloallomany.

    Melyik tavon szakadtal be?

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére
×