Esteli órában

Erős alkonyban ülök a magam által kiszemelt helyen. Semmi kétség az ősz kapujában kopogtat immáron a természet. Szemben a két nyárfa levelei már régen zörögnek. Megsárgult darabjai, mint egy édes könnycsepp hullanak a földre. Talán a nyarat siratják. Néha már gyengéden megcsapja az orrom a halott levelek jellegzetes illata.

Pár dobás után helyet váltok. Itt egy koppintásnál többet nem bírtam kicsikarni a vizek ragadozó lakóitól. Beljebb amúgy is több rablást hallottam.

 

Mint egy macska, nesztelenül helyezkedem az új helyen. Felmérem a terepet és repül is az általam “legendának” keresztelt fahal. A szálló műcsalit már nem látom a levegőben, csak a diszkrét vízre érését tudom figyelemmel kísérni. Teljes a sötét. Csillag sincs az égen. Mostanában a legeslegjobb időzítés a sikeres pergetésre. Csökkenő holdállás mellet is.

Felveszem wobbleremmel a kontaktust. Pár méter megtétele után rávágás. Akasztok. Érzem nem egy giga példány. Hanyagul húzom magam felé halamat. Jön egy darabig, majd mintha kérném lefordul a horogról. Így legalább a pályát nem zavartuk nagyon össze. Első dobásra azért nem olyan rossz érzés. Újat dobok. Most nem olyan messzire. Alulról lendítem, majd óvatosan teszem vízre a műcsalit.Várok egy picit és életre keltem. Pár pillanat múlva ráakaszkodik valaki. Rövid fárasztás után egy gyönyörű 48cm-es szűk másfél kilós süllőt mérlegelek. Második dobásra nem is rossz!

 

Kis idő múlva lendül a harmadik dobás. A “legendát” ugyanoda ejtem vissza, ahová az előzőt. Beindítom a műcsali táncát. Mikor már majdnem a lábam előtt jár ismét megtetszik valakinek. Reflexből bevágok. Abban a pillanatban odalentről pumpáló mozgást közvetít a botom ahogy a hal elindul. Olyan érzéssel tarkítva mintha kiakadna a horog a szájából. Hopp! Ez nem süllő-gondolom. Majd egy ilyen mozdulatsorozat közben ténylegesen meg is válunk egymástól. Puff! Odavan. Bár nem éreztem nagynak, mégis jó lett volna meglátni. Azonnal újradobtam, de sokáig még kapásom sem volt. Próbálgattam ugyanebből a típusból több színűt is, de azok most sem váltak be. Később visszaraktam a favoritot. Néhány dobás után ismét kapásom lett. Rövid tusa után viszont lemaradt a hal. Pontosan így jártam még kétszer. Ez már nem lehet véletlen,-mormogom magamban.

 

A műcsali ellenőrzése során kiderül, hogy rettenetesen hanyagul jártam el, mikor nem ellenőriztem kellő képen a wobblert. Fejlámpám fényében ugyanis kiderül, hogy az alsó horog egyik szára ki van hajolva.

 

Azonnal eszembe jut az a kapás,illetve a lemaradás. Most már kétségem sincs, hogy harcsa lehetett néhai ellenfelem…Gyors horogcsere és indulhat újra a tánc.

 

Később két kapásból két kisebb süllőt fogok .Elégedetten nagyot szippantok a kora őszi friss éjszakai levegőből. Ránézek az órára, még csak fél tíz. Nagyszerűen éreztem magam a horgászattal töltött két és fél óra alatt. Remek hangulatban autózok hazafelé, miközben megjelenik apró halvány remegésével a Nagygöncöl rúdja.

 

Írta és fényképezte: Gyöngy László

 

Forrás: Ladányi Horgászok

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .