1
Your Cart

Halasították a Hármashegyit horgásztavat – augusztus 14

Az ez évi horgászszezonban, a mostani volt a harmadik halasítás a Hármashegyi-tóba. Első alkalommal, szezonnyitás képen, húsvétkor került 9 mázsa ponty a vízbe, amelyet a pünkösd előtti 5.5 mázsa követett. Az erdőspusztai tavaktól eltérően a Hármashegyet nem fektette két vállra a hosszan tartó aszály, ugyanis még most is tartja magát az 130cm körüli vízmélység. Ennek köszönhetően most sem volt akadálya, hogy telepítsék erdőspuszta gyöngyszemét?

harmashegyi telepites 03

Igaz, hogy a hónap elejére ígért telepítés kissé megkésett, és az is igaz, hogy a beígért amurból ponty lett, de azt hiszem ennél nagyobb csalódás sose érje a kapásra vágyó Hármashegyi horgászokat.

harmashegyi telepites 02

Szász Ferenc, a tógazda személyes elmondása alapján, 5 mázsa pontyot hozott ezúttal a horgászvízbe, melyek kb. 2 kg átlagsúlyúak. A vízbe bocsátott állomány ezúttal a tó elején, csúszdás módszerrel került a mederbe, így hamarjában lezajlott az 500 kiló potyka betelepítése.

harmashegyi telepites 01

A mostani halasítással együtt, összesen ebben az évben közel 20 mázsa ponty került a vízbe, melynek egy jelentős része még nem lett kifogva. Így bátran merjük ajánlani a környékbeli horgászoknak, túrázóknak, hogy a jó fogás reményében a következő napokban, és a augusztus 20.-i ünnepek alkalmával, keressék fel ezt a nem csak pecásoknak, hanem akár csak bográcsozásra, vagy kirándulásra is fenséges turista paradicsomot.

  • írta és illusztrálta: Erdospusztaihorgaszportal
Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére