Sajtótájékoztató a Tisza-tó halairól – Őshonos tőpontyainké a jövő

sajtsok2

A Tisza-tavi Sporthogász Közhasznú Kft 2012. március 8-án 10 órától sajtótájékoztatót tartott Tiszafüred-Örvényen. Hegedüs Gábor ügyvezető igazgató bejelentette, hogy idén megkezdődik az őshonos tőpontyok szaporítása. A Tisza-tó pontyutánpótlását ezekkel a halakkal biztosítjuk a következő években. Emellett a 2011-es év horgászturizmusáról, a horgászzsákmány alakulásáról, valamint a Tisza-tavi halállomány áttelelésről tájékoztatta az országos és helyi sajtó képviselőit.

  • Sajtótájékoztatónkon a régió médiumai közül jelen volt a tiszafüredi Főnix Televízió, a TVTV, a füzesabonyi Városi Televízió, az egri és a Szent István rádió, a tiszafüredi és poroszlói újság, valamint a Pergetőmánia horgászportál. Örömmel vettük, hogy mellettük az országos média képviselői is tudósítottak rendezvényünkről. Beszámolt tájékoztatónkról a Kossuth rádió, a Duna televízió, a Magyar Távirati Iroda, sajtóhírünket pedig számos hírportál és internetes újság is átvette.
  • Társaságunk ügyvezetője a megjelent hölgyek nőnapi köszöntése után a 2011-es év horgászturisztikai elemzésével kezdte a Sporthorgász Kft. idei első sajtótájékoztatóját. Elmondta, hogy halőreink a múlt évben napi rendszerességgel számolták a horgászokat a Tisza-tó 11 jellemző térségében. Adataik alapján a korábbiaknál lényegesen pontosabb képet alkothattunk a horgásznapok térbeli és időbeli eloszlásáról. A rendkívül kiegyensúlyozott vízjárás és a kedvező időjárási körülmények szinte egész évben ideális horgászati lehetőséget biztosítottak, így a horgászturizmus is a Tisza-tó fénykorát, a ?80-as éveket idézte. A legtöbb horgásszal Poroszló és környéke dicsekedhet, de mellette igen jelentős a tározótértől folyóhátakkal elválasztott Tisza-medernek és a Tiszafüred környéki vizeknek a látogatottsága is.
  • A beszámoló rövid halőrzési statisztikával folytatódott, mely szerint halőreink 2011-ben 21.670 ellenőrzést hajtottak végre. Ezenkívül 294 szolgálati napon a Tiszai Vízirendészeti Kapitányság munkatársaival együtt intézkedtek.
  • A törvénytelen halfogások vasszaszorítása mellett a horgászok egyre sportszerűbb viselkedése is hozzájárult ahhoz, hogy a tavalyi év kiemelkedően jó horgászzsákmányt hozott a Tisza-tavon. A kedvező horgászati körülmények mellett a soha nem látott mértékű haltelepítések, a korrekt halőrzés és a 2010-es év ?halat hozó? árvize is hozzájárult a Tisza-tavi horgászok elégedettségéhez. Kiemelkedő a ponty 40000 kg-os zsákmánya, de a süllő-, csuka- és a balinfogások is azt bizonyítják, hogy a Tisza-tó az ország egyik legkiválóbb ragadozóhalas vize.
  • A sajtótájékoztató következő témája a Tisza-tavi halállomány áttelelése volt. Aki csak nyári csónakázásokból ismeri a Tisza-tó nagy, nyílt vizeit, nem is gondolná, milyen veszély fenyegeti az itt élő halakat télen. Novembertől ugyanis a tározótér átlagosan másfél méteres vizét 1 méterrel csökkentik. Ilyen sekély vízben kell áttelelnie azoknak a halaknak, amelyek nem húzódnak le a Tiszába vagy a régi holtmedrekbe. Sajnos utóbbiak egy része is alkalmatlan már telelésre, mert erősen feliszapolódott. Korábban egyszerűen lehalászták és értékesítették a tározó veszélyesnek minősített részeit, a Sporthorgász Kft. azonban az állomány megőrzésében érdekelt, ezért fennállása óta küzd a magasabb téli vízszintért. Emellett a vízminőség naponkénti vizsgálatával követte az oxigénviszonyok alakulását, és felkészült rá, hogy szükség esetén bevesse aggregátorról működtethető levegőztető berendezéseit, de szerencsére nem volt rá szükség. Habár a februári kemény hideg vastag jégpáncélt alakított ki a vizeken, és hó is bőven hullott rá, a szél elhordta a javát, így a mélyben élő algák fotoszintézise pótolni tudta a fogyó oxigént.
  • A jég még nem olvadt el mindenütt, de mérési eredményeink alapján bizakodunk, hogy a Tisza-tavi halállomány zöme ? a lokálisan bekövetkezett elhullások ellenére ? sikeresen telelt át, biztos alapot adva a halak tavaszi szaporodásához és az idei horgászzsákmányhoz egyaránt.
  • A téli oxigénmérések adatainak bemutatása után Hegedüs Gábor bejelentéssel folytatta a tájékoztatót: az őshonos tőponty termeltetésére kiírt közbeszerzési pályázaton nyertes Aranyponty Zrt. idén tavasszal megkezdi a Tisza-tavi tőpontyok szaporítását.

lh

  • Magyarországon nagy hagyománya van a pontynemesítésnek, és a halastavi termelés számára kiváló kultúrfajták születtek. Ezeknél a minél jobb takarmányhasznosítás elérése volt a cél, miközben a túlélés szempontjából fontos tulajdonságaik háttérbe szorultak.  Olyan változó környezeti viszonyok között azonban, amilyenek a Tisza-tavat jellemzik, fontosabb a halak életrevalósága, menekülési hajlama, szaporasága. Ilyen tulajdonságokkal elsősorban a vadon élő állományok rendelkeznek. Ez indította a Tisza-tavi Sporthorgász K. N. Kft.-t arra, hogy halastavi pontyok helyett helyi származású tőpontyokból biztosítsa a telepítések anyagát. Mivel tőpontyok nem kaphatók a piacon, pályázatot kellett kiírni az előállításukra.
  • Terveink szerint két év múlva már nagy genetikai változatosságú, ellenálló és jó szaporodóképességű pontyokkal fogjuk teljesíteni halasítási kötelezettségünket.
  • A termeltetés részleteiről Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója számolt be. Társaságuk rövid bemutatása után örömét fejezte ki, hogy egy ilyen, magasabb szintű szakértelmet kívánó, eddig Magyarországon párját ritkító projekt megvalósításával a Tisza-tavi horgászatot szolgálhatják. Elmondta, hogy az idei évben harminc ikrás és húsz tejes tőpontyot fognak majd be, ezekkel az egyedekkel kezdődik meg a szaporítás.
  • Ezután bemutatkozott az Aranyponty Zrt. agrármérnöke, a negyedik generációs tiszafüredi halászcsaládból származó Nagy Gábor, ,aki elmondta, hogy a projekt koordinátoraként nagyon várja már, hogy szakmai munkájával  segíthesse szülővárosa térségét.

interju2

interju3

  • A hivatalos beszámolók után kérdések hangzottak el a kormoránok 100 millós nagyságrendű károkozásával és az őshonos tőponty termeltetésével kapcsolatban. Bodnár Attila, az egri rádió horgászműsorának vezetője külön kiemelte a Sporthorgász Kft. családi- és gyermekhorgászatot támogató üzletpolitikájának jelentőségét, eredményességét.
  • A Sajtótájékoztató végén a média képviselői külön riportokat készítettek Hegedüs Gáborral és Lévai Ferenccel. Befejezésül a Sporthorgász Kft. halászlére hívta meg a vendégeket. Így fehérasztal mellett folytatódhatott az eszmecsere.

 

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .