Összegzés a 2011. évről

dsc 6460 atmeretezve1
Hajdú-Bihar megye horgászai, (akiknek száma a legutolsó adatok szerint gyakorlatilag a 2010.évi 12.200 fős létszám szintjén maradt) 124.000 kg (124 tonna) halat fogtak a múlt esztendőben. Az 1 naplóra eső halfogás 18,0 kg. A halfajok tekintetében a ponty ?vezeti? a listát, melynek aránya 57 %, az amuré 12 %, a ragadozó halaké 10 %, míg az egyéb halfajoké (kárász, keszegfélék) 21 % az összmennyiségen belül.

Az 1 naplóra eső fogás tekintetében a Berekböszörményi Csali HE. áll az élen (74,4 kg), második a Püspökladányi Hamvas HE (52,0 kg), harmadik pedig a Feeder HE. (50,0 kg).
Az 1 naplóra eső fogás tekintetében a Berekböszörményi Csali HE. áll az élen (74,4 kg), második a Püspökladányi Hamvas HE (52,0 kg), harmadik pedig a Feeder HE. (50,0 kg).

A legtöbb halat, 13.877 kg-ot a Zöld Arany egyesület tagjai fogták, őket a Helyi Ipari (6.331 kg) követi, harmadik pedig a Hajdúböszörményi Sneci HE (6.234 kg).

A haltelepítéseket márciustól novemberig hajtották végre a szövetség és az egyesületek. A látóképi-tóba a Keleti-főcsatornába és a fancsikai tavakba is 7 alkalommal történt halasítás. (ponty, keszeg, süllő és csuka-ivadék kerültek kihelyezésre)

A halasítások más információkkal együtt horgászvizenként, időrendben, halfajonként, mennyiségben az interneten a Kapitális honlapon rendszeresen fellelhetők voltak és lesznek az idei évben is. A halasítások összértéke 75 millió forint volt a megyében. Az említett létszám-változatlanság mellett az egyes vizekre szóló területi engedélyek forgalmában viszont visszaesések voltak, aminek mindenütt következménye volt a bevételek csökkenése is.

Sajnos a korábban meglévő halállomány-pótlási támogatási pályázatok lehetősége is megszűnt, így mindenki csakis a saját bevételeire támaszkodhatott a halvásárlások alkalmával.
Sajnos a korábban meglévő halállomány-pótlási támogatási pályázatok lehetősége is megszűnt, így mindenki csakis a saját bevételeire támaszkodhatott a halvásárlások alkalmával.

2011-ben rendőri és halőri feljelentések alapján összesen 176 fő ellen kellett horgászati és halászati szabálysértések miatt eljárást lefolytatni és szankciókat hozni. Az ellenőrzések során számos horgászkészség is lefoglalásra került. A fancsikai tavaknál Fekete Tibor személyében új, teljes munkaidős halászati őrt állítottunk munkába.

A MOHOSZ hagyományaihoz híven ebben az évben is meghirdette a Horgászok Országos Környezetvédelmi Napját, melyre április 14-én (szombaton) kerül sor. Kérjük a horgászvizeket szerető és a környezetéért tenni akaró horgászokat, hogy ki-ki az általa látogatott horgászvíznél vegyen részt a környezet szépítését szolgáló munkában.

Az elmúlt évben is megrendezte a Szövetség a megyei egyesületek horgászversenyeit a Látóképi tározón. Első helyen a Top-Fish HE. csapata végzett, felnőtt egyéniben Rohács Péter (Csali HE.), ifjúsági kategóriában pedig Nagy Csaba (Top-Fish) lett a győztes. Az ezévi megyei versenyt május 19-én (szombaton) tartjuk meg.

Július 11-12-én, majd közkívánatra szeptember 10-11-én is 24 órás harcsafogó versenyt rendeztünk 38, illetve 20 fő résztvevővel, akik összességében 60 kg ragadozóval gyérítették a látóképi tó állományát. A versenyt Horváth Sándor, illetve a Szabó Norbert ? Boros Gábor páros nyerte.

A látóképi tavon rendezhették meg versenyeiket a saját vízzel nem rendelkező egyesületek is, akik erre igényt tartottak, és a már hagyományos CORA-MOHOSZ KUPA versenyt is megtartottuk.

Szép fejlődésről tett tanúbizonyságot megyei horgász-válogatottunk: a csapat az OHCSB II. osztályban a korábbi években a hátsó régióban szerepelt, most pedig a 3. helyen végzett és feljutott az I. osztályba. Ehhez a szép teljesítményhez a csapat tagjainak, vezetőinek gratulálunk, bizakodva tekintünk az I. osztályú szereplés elé.

A csapat tagjai: Göblyös Krisztina, Krakkó Tamás, Nagy Csaba, Radácsi Kristóf, Pinczés István, Pintér Lajos, Takács János, Török József versenyzők, Újhelyi Zsolt csapatvezető.
A csapat tagjai: Göblyös Krisztina, Krakkó Tamás, Nagy Csaba, Radácsi Kristóf, Pinczés István, Pintér Lajos, Takács János, Török József versenyzők, Újhelyi Zsolt csapatvezető.
A megyei ifjúsági horgásztábort a fiatalok szórakozással egybekötött szakmai képzésének hagyományos és sikeres rendezvényét a múlt évben a Tisza-parján, Gávavencsellőn tartottuk meg. A Szövetség a táborozás költségének 50 %-át tavaly is át tudta vállalni, ezt tervezzük az idei évre is.

A törvény által előírt alapismereti vizsgáztatás folyamatosan történik, Debrecenben minden hónap első hétfőjén, illetve különböző településeken az egyesületek igényei alapján. 2011-ben 700-an tették le az egyesületi tagsághoz szükséges vizsgát.

Kezdődik a horgászvizek halasítása:

A fancsikai és látóképi tavakon valamint a Keleti-főcsatornán is megtörténnek a közeljövőben az idei első haltelepítések. A Szövetség 6800 kg méretes pontyot vásárolt, kihelyezésüket március 26-ára, hétfőre tervezzük. A halasítás napján és további két napon az említett vizeken horgászati tilalom lesz érvényben.

Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szövetség

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .