Pontyra az élő Tiszán

Júniusban a pontytilalom után Kovács Istvánnal, a Pure Fishing hazai disztribútorával horgásztunk Tiszaörvény magasságában a Tiszán. Elképesztő mennyiségű keszeget fogtunk, de egy ponty megtréfálta Pistát, s ahogy akkor összenéztünk, mindketten tudtuk, hogy ezt nem hagyhatjuk annyiban. Azóta készültünk egy ellencsapásra, s vártuk, hogy mikor lesznek a olyan feltételek, hogy ismét jó eséllyel kapjunk pontykapásokat.

A meglepően hűvös nyár egész kellemes vízhőmérsékleteket teremtett, ami a horgászok számára nem ugyanazt jelenti, mint a fürdőzőknek. Utóbbiaknak megfelel a 24-25 fokos Tisza, nekünk az már túl magas. A 21-22 Celsius azonban általában hálás szokott lenni… Láttam az előrejelzésekben, hogy érkezik az augusztusi kánikula, gondoltam, míg vissza nem melegszik a víz, addig kell rápróbálni arra a bizonyos kanyarra. Rászántam pár napot a horgászatra és családostul levonultunk Tiszafüredre. Ha már meleg lesz, hadd nyaraljon a család is, a reggeli horgászatok után lehet strandolni, lazítani. Ezért szerencsés, ha az ember szabadabban osztja be az idejét, mert gyorsan tudunk reagálni az időjárásra, nem kell a szabadságot hetekkel előre megtervezni. Ha jól alakulnak a dolgok, összecsomagolunk és megyünk! Hát, most jól alakultak…

Szombaton reggel már az élő folyón talált a felkelő nap. A vízállás stabil volt, a folyó színe kissé opálos, de már megfelelően tiszta. Tényleg “szőke” volt egy kicsit a napfényben. Megvizsgáltam a bokrot, amihez kötni szoktam. Az otthagyott kötélvégek a vízben, vastag moszat rajta, itt bizony nemigen állt meg senki egy ideje. Ez jó hír. A hely egy kanyar külső íve, tavaly nyár végén találtam ide, amikor a korábbi helyem környezetében túlságosan nagy lett a jövés-menés. Nem akarok nagyképűnek látszani, de a megszaporodott horgászlétszámban nagy szerepe volt a fogásaimnak. Egyre többen kezdtek el etetni alattam, felettem, s meguntam. Hosszú ez a folyó, s őszintén szólva semmi olyan különlegesség nem volt a helyben, amit ne találhattam volna meg máshol is. Vannak itt kanyarok bőven.

A kukorica volt ezúttal a főszereplő, de a Gulp! Carp bojlikat is kipróbáltuk

 

Az új hely is ugyanolyan karakterű, mint a régi. Szakadó, csaknem 45 fokos kövezett part, ahol már 8-9 méterre a parttól ugyanilyen mély a víz. A kövezés régi, a horog- és ólom-marasztaló réseit jobbára befedte az iszap, de a kövek végei még kopognak. A partszélen elég sok gally, kisebb faág hever az aljzaton, ami igen jó haltartó. Igaz, ezekbe beleakadok időnként. A kisebbeket felhúzom, a nagyobbakba beleszakadok. Ilyen ez.

István a Tisza közepén fáraszt

Ezen a reggelen csak etettem. Beszórtam nagyjából 4-5 liter házi főzésű kukoricát. Elsőre elég lesz.

Vasárnap reggel 6-kor ismét a helyen találtak az ébredező, nem rég kikelt, apró szúnyogok. Egyedül voltam. Az etetés volt ismét az első. Gyorsan felszereltem a két Mitchell Privilege Tirettet, ezúttal vadiúj 20-as Berkley Trilene Maxx zsinórt tekertem a dobokra. Az egyikre egy tavalyi halvány zöldet, (ez volt a maradék egy 270 m-es spulnin), a másikra pedig idei átlátszót. Teljesen mindegy, egyiket sem látják 7-8 méter mélyen.

Nagyon jó erőben volt, szép küzdelemben került fel a víz tetejére

Szinte azonnal megjöttek a keszegek, a szokásos, combos karikák hajtogatták a spiccet. Kb. másfél óra múlva fogtam egymás után két jó jászt, kiló felett, amikor a nemrég újradobott Tirette bot nagyot bókolt, és majd vízig hajlott a spicc, mértéktartóan vágtam oda neki, kiszerencsétlenkedtem egy kézzel a másik botot, és elkezdtem fárasztani a meglepetés pontyot. Nem volt nagy, gyorsan kicsavartam, 2,70-et mutatott a mérleg. De ponty. Már a 2. nap. Jó lesz ez.

Ez már megvan!

A harmadik reggelt egy statisztikával letudom: 7 nyurgát akasztottam, abból négyet tudtam kivenni. Az ötödik a szák előtt fordult le a horogról, kettő meg akadóba ment, és megtépett. A halak mentek vissza, legyen mindenkinek jó napja! Nekem ponty sose kellett! Nem vagyok igazán halászlés…

Hibátlan, gyönyörű hal a Tiszából

Na István, ideje visszavágni, már tárcsáztam is a számot!

A középső ponty volt a legkisebb

A negyedik reggel tehát Istvánnal a fedélzeten indultunk el. Azt bizonygattam neki, hogy amikor ilyen jól eszik, általában nem tud elromlani egyik napról a másikra, ha az egyéb körülmények, (vízállás, időjárás) stabilak. És most azok voltak. Mondani nem mertem társamnak, de magamban biztos voltam benne, hogy további pontyokat akasztunk ezen a napon is.

Megpróbál kifordulni a szákból - nem sikerült

A beetetés után ezúttal nem téptek szét bennünket a keszegek, amit én mindig pozitívan értékelek. Ilyenkor csak azt remélem, hogy nem egy harcsa feküdt be a pályára, és az tartja távol a keszegek zömét, hanem inkább egy pontycsapat, esetleg nagyobb süllő. Azért kicsit keresve, hogy hol is állt meg a kukorica az aljzaton, pár öreg karikát sikerült becsapni mindkettőnknek. (Azt már – kabalából – főleg nem akartam említeni, hogy ha csak nagy keszeg jön, és az apraja abszolút nem mer az etetésre jönni, szintén pontyra utaló jel.) Aztán már nem kellett az előjelekkel, utalásokkal foglalkozni, Pista belecsapott az első pontyba! Jó erőben volt a jószág, szerencsére a Tisza közepe felé indult, azért okulva a korábbi akadóba futásoktól, gyorsan elkötöttem a csónakot (közben felrúgtam a kukoricás vödröt nagy profiként), és a motorral alapjáraton a folyó közepe felé kormányoztam a csónakot. Ez a biztos. A friss 0,20-as zsinórnak vannak tartalékai, de István a megmondhatója, erősek ezek a halak, ha lendületbe jönnek, nem mindig egyszerű megfordítani őket! Szerencsésebb, ha a közepe felől tudjuk őket a partszéli akadóktól távol tartani. Ezúttal nem volt pardon, István türelmesen, de kellő határozottsággal fárasztott, és a csónak közeléből nem nagyon engedte el a halat. Szép hosszúkás tőpontyot terelt a szák fölé, elsőre bő négyesre saccoltam. Csak ismétlésként: 3 m-es, 4-18 g dobósúlyú bot, 0,20-as monofil… Szóval szép teljesítmény volt. Gyors fotózás, majd visszaálltunk a pályára. Ilyenkor fontos a profi kormányzás, és a csendes közlekedés, hogy ne verjük el az etetésen szedegető halakat. Hogy mindent jól csináltunk, az bizonyította, hogy István első dobásra azonnal egy nagy keszeget fogott.

István egyedül megoldotta, én csak fotóztam

Ezt követően egy darabos jász következett, ismét vendégem horgára. Szépen gyűlt a hal a szákban, ahogy a nap egyre magasabbra jutott. Hogy a meleg elviselhetőbb legyen, Pista újra pontyot akasztott. Ismét a kis Tirette hajladozott, de ezúttal nem kellett elkötni a csónakot, a bő két és felesre saccolt potyka az előzőhöz képest simán kijött.

Jöhet a horogszabadítás...

Mielőtt elüldözött volna bennünket a meleg, István “kemény” botjára, egy PENN Overseas-re, 0,30-as monofilre érkezett egy komolyabb kapás. Ez a hal megint alaposan megdolgoztatta a felszerelést ismét egy nagyobb, négyesforma ponty küzdött a zsinór végén. Ezúttal a partközeli régióban zajlott a fárasztás, de az erős cuccon nem volt esélye a halnak az akadósort, vagy a gyökereket elérni. István beszákolta harmadik pontyát is.

Az utolsó hal nyurgásabb volt

Mindketten elégedetten dőlhettünk hátra. Nem szabad elfelejteni, hogy nem egy intenzív, telepített tavon áztattuk a zsinórt, hanem az élő Tiszán. Ahogy a teríték fotója is mutatja, nem panaszkodhattunk erre a napra. A kánikulát tekintve főleg nem.

Soha rosszabb terítéket!

Ezúttal a fogás nem ment vissza a vízbe, Istvánék konyhájára került egy céges-családi nagy halászlé alapanyagaként, sőt még sült halra is futotta belőle. Rendben is van ez így, a nagy részét úgyis visszaengedjük mindig, de ha kell hal, szégyen lenne a csarnokba menni érte. Nem beszélve arról, hogy ízre a balatoni hallal vetekszik a Tisza-tavi.

írta: Szarvas Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .