Andris barátom említette, hogy meghívták őt Szerbiába Palicsra egy 72 órás bojlis versenyre, ami július második felében kerül megrendezésre, ez a beszélgetés még a tavaszon zajlott le köztünk. Ahogy közeledett a július a társai lemondták a részvételüket munkahelyi problémák miatt, így nem tudnak elmenni a megmérettetésre, persze a nevezési díj már be volt fizetve. Erre az lett a sztori vége, hogy Andris, Én, Apu aki eljött segítőnek vállaltuk a részvételt.
A versenyt megelőzően, mert még nem jártunk a tavon próbáltunk információkat gyűjteni. Magáról a tóról annyit kell tudni röviden, hogy kb. 8ha területű, 2-2,5m mélységű, 18 horgászhely van kialakítva rajta, nagyon szép környezetben található. A tó közepén keresztülfut hosszában egy gumikötél ami arra szolgál, hogy a horgászok ne dobják össze a szereléseiket,mert az állások egymással szemben vannak, sőt még a szektorhatárok is megvannak jelölve, ez nem csak a versenyre vonatkozik, hanem a hétköznapi pecára is, így nincs keresztdobás. Még mesterségesen létesített fa akadókat is találunk a kötél két oldalán. Az akadó kb. 70m-s távolságra van a parttól így kényelmesen megdobható, etethető csak bojlis módszerrel lehet a tavon horgászni. A halállományról annyit, hogy a tógazda elmondása szerint ő 4kg-nál kisebb pontyot nem telepített, 20kg-on felüliek is vannak benne, a tórekord kb. 26kg körül van. A tógazda nagyon vigyáz a halaira, jópár nagytestű meg is van jelölve amelyeket folyamatosan figyelemmel kísér növekedés szempontjából.
Visszatérve a versenyhez előző nap este érkeztünk a tópartra, nem volt egyszerű odatalálni, ott már pár csapat tartózkodott. Velük megismerkedtünk beszélgettünk és terepszemlét tartottunk. A horgászhelyek kulturáltak rendezettek a fű levágva szemét egy szál se ez példaértékű lenne más tavakra nézve is. De nekünk horgászoknak is így kellene hozzáállni és tenni a tiszta környezetért, akinek nem inge ne vegye magára!!!
Másnap reggel elérkezett a sorsolás ideje, 3 szektorra osztották a tavat a verseny idejére. Csapatunk a 3-as szektorba került, az 5-ös számú horgászhelyre. Akik ismerték a tavat elmondták, hogy egy jó hely, úgy voltunk vele majd meglátjuk. Etetni (dobócső, rakéta, csúzli) és csalizni csak bojlival lehetett. Elkezdődött a verseny fejenként 2 botos horgászatot engedélyezett a szigorú versenyszabályzat, így tehát összesen 4 bottal pecáztunk. Olyan szerelékeket kellett készíteni és alkalmazni, ez a hétköznapi horgászatokra is vonatkozik ha szakít a hal akkor meg tudjon szabadulni az ólomtól, ez is a halvédelmet szolgálja. Végszerelékünket 100gr körüli ólom klipszes megoldással szereltük, horogelőkének bevonatosat használok ha dobálós pecáról van szó, mert nehezebben gubancolódik, mint egy lágy 15-20cm hosszú előke vált be, a horogból 4-6 méretűeket használtuk. Bojliból a már jól bevált Greenfavorit és Spiceica ízek tartottak velünk 18-20mm-s méretben, de csináltunk kisebbet is 14mm-t, mert az infók alapján az apróbb szemek jobban működnek, mint a nagyobbak ezen a vízen. Ez nálunk a versenyen megdőlt, mert 20mm-ből 2/3 és ? pop up összeforgatva volt a nyerő kombináció, nem az apró.
Sokat nem etettünk, inkább folyamatosan. Ahogy telt az idő a versenyből látszott, hogy a mi szektorunkból jelentkezik a legtöbb fogás. Volt csali ellenőrzés is a verseny folyamán, én személy szerint ezt jónak tartom. Kiderült az egyik csapat pelletet használt csalizásra ami tiltva volt. A tógazda jóindulatán múlt, hogy nem lettek kizárva a versenyből, de pontlevonást kaptak. Mi egyenletes tempóban fogtuk a halakat, folyamatosan kaptuk a versenyállást így láttuk, hogy van esélyünk egy jó szereplésre megint. A verseny vége előtt 20 órával fogtam egy 17,85kg-os tükörpontyot Greenfavorittal amely eddig a legnagyobb hal volt, gondolhatjátok volt izgalom, hogy megmarad-e ez a legnagyobb halnak és miénk lesz-e a trófea.
Másnap reggel tudatták velünk,hogy az éjszaka folyamán a versenyt vezető román csapat fogott egy 21kg-s pontyot ezzel átvették a legnagyobb halért folyó versenyt. Kicsit szomorú lettem,hogy ez elúszott, de amíg a horog a vízben van addig áll a zászló. Fogtuk továbbra is halakat, ez a 12.6kg-os tükrös Spiceica csalit vette fel.
Meglepő volt a halak küzdő képessége, kemény ellenállása. Volt még egy csavar a verseny vége előtt 2 órával az eddig nem igazán jeleskedő csapatnak sikerült horogra csalni és kifogni a tórekordot ez egy 26kg-s tőponty volt. Így a román csapat is elbúcsúzott az eddig vezető 21kg-os haluktól, ezzel el is dőlt a legnagyobb hal kérdése. Utólag örülök, hogy részt vehettem ezen a versenyen,jól éreztem magam, újabb tapasztalatokat gyűjtöttem és az eredményünkre is büszke vagyok, csapat összetettben a 2.helyen végeztünk 17db hallal ami 173,42 kg összsúlyt eredményezett, 10,2kg-s átlaggal az első Free carp bojlis kupán.
Elterveztem októberben visszatérek erre a tóra. Utólag még annyit,hogy ezen a tavon be kell tartani a játékszabályokat, jó lenne ha máshol is így gondolnák az emberek, nem szemetelnének, vigyáznának a halakra, természetre.
írta: Miklós Gábor
Hozzászólás