0
Your Cart

A II. Balzer Süllő pergető kupa

webre2

Napsütéses, tiszta időjárás fogadta a pergető horgászokat a január 21-én megrendezett II. Balzer Süllő pergető kupán. A versenyt  a tiszafüredi Tisza-híd és a folyó 427-es folyamkilométer közötti szakaszon rendezték. A regisztráció és sorsolás után a versenyzőpárok csónakba szálltak, és elfoglalták helyeiket.  Reggel 9 órakor 16 csapat részvételével kezdetét vette a verseny. A csapatok más-más helyen próbálták kapásra bírni a süllőket, voltak akik a híd közelében súlyoztak le, mások a lentebbi szakaszon kezdték meg a pergetést.

webre1

A nap első hala Elek Gyula nevéhez fűződik. A 2610 grammos süllő a hídtól nem messze akadt horogra.

Demeter Zsolt és Mérten András csapata kérte a következő mérlegelést. Rögtön két süllővel kezdték meg a felzárkózást. A 880 és 1250 grammos halak kerültek a Sporthorgász Kft. halőrei neve mellé.  Korábban két kősüllőt is zsákmányoltak, de a verseny szabályai szerint csak a süllők számítottak bele az eredménybe.

Számos egyéb ragadozót fogtak a tapasztalt gumihalazók, twisterezők. Csukák, balinok és kősüllők mellett egy 15 kilós harcsa sem tudott ellenállni a jól vezetett plasztikcsalinak.

A 13:30-as versenyzárásig még a Turza András, Nagy László páros került a mérlegelőlapra egy 1250 grammos süllővel.
A kitartó pergető munkában megfáradt horgászokat az eredményhirdetés előtt finom ebéd várta a Fehér Amur halászcsárdában.

A rendezvény zárásaként Nikodém Miklós, a verseny szervezője kihirdette a II. Balzer Süllő pergető kupa végeredményét. A díjakat Hegedüs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász kft. ügyvezető igazgatója adta át.

I. helyezett:    Elek Gyula és Forgó Péter    1/2610gramm
II. helyezett:   Demeter Zsolt és Mérten András  2/2130gramm
III. helyezett:  Turza András és Nagy László  1/1250gramm

A legnagyobb hal kifogójának járó díjat Elek Gyula vehette át.

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére