Lezárult ?Az év hala ? 2012? címért folyó verseny, amelyet 2011 szeptemberében hirdetett meg honlapján a Magyar Haltani Társaság. A fordulatokban bővelkedő, tízezres közönséget megmozgató szavazás győztese a széles kárász lett. Nyertese azonban három van, ugyanis a második lápi póc és a harmadiknak befutó szilvaorrú keszeg is olyan publicitást kapott, amilyenre e nélkül nem lett volna esélye ? összegezte a Kárpát-medence őshonos halainak népszerűsítését célzó akció eredményét Harka Ákos, a társaság elnöke.
Egy éve két és félezer, most ? a nagyobb médianyilvánosságnak köszönhetően ? tízezernél is több szavazat döntött az év haláról. A Magyar Haltani Társaság honlapján szervezett választás izgalmasan alakult. Az élen egymást váltogató jelöltek közül végül a széles kárász szerezte meg a győzelmet, megelőzve a lápi pócot és a harmadik helyezett szilvaorrú keszeget.
Széles kárász
Mindhárom jelölt méltó lett volna a kitüntető címre. A széles kárász valószínűleg annak köszönheti győzelmét, hogy a természetvédők és a horgászok körében egyaránt ismert, és mindkét csoport szimpátiáját élvezi ? értékelte a helyzetet Harka Ákos. A színezete miatt aranykárásznak is nevezett halnak ötven éve még sűrű állományai éltek a növényekkel gazdagon benőtt holtmedrekben, csatornákban és mocsarakban, de napjainkra élőhelyeinek túlnyomó többségéről kiszorította a Magyarországra 1954-ben behozott ezüstkárász, a szomszédos Romániából pedig már gyakorlatilag eltűnt. Megritkulása a nyelvhasználatunkban is változást idézett elő. Ötven éve a kárász szó még a széles kárászt jelentette (Carassius carassius), napjainkban viszont a mindenfelé megtalálható ezüstkárászt (Carassius gibelio). Ha az előbbiről kívánunk szólni, akkor ma már elé kell tennünk a széles jelzőt (amelyen a hal ?magassága? értendő), vagy aranykárászt mondunk.
A Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének munkatársai kidolgozták a faj mesterséges szaporítását, így lehetőség van ivadékainak kihelyezésére. A Haltani Társaság arra biztatja a halgazdálkodókat, a kisebb-nagyobb horgászegyesületeket, hogy éljenek e lehetőséggel, s telepítsenek széles kárászt is az erre alkalmas vizeikbe. Ezzel ? amellett, hogy megteremtik a mesék aranyhalának fogási esélyét ? sokat tesznek a faj fennmaradásáért is.
Kiadó: Magyar Haltani Társaság, 2012. január 1.