Feederezés Pünkösdhétfőn!

feederezes punkosd hetfon1

Mivel vége az iskolának, úgy gondoltam, hogy ideje egy kis pecával nyitni a szünetet. Szerencsére pünkösd munkaszüneti nap, így anyukámat rá tudtam venni arra, hogy vigyen ki egy kis párórás pecára. Horgászat célja nem a nagy kapitális halak fogása volt, hanem egy kis kárászozás, esetleg kisebb pontyozás volt. A horgászat szerintem sikerekkel zárult.

Hajnali 5 órakor keltem, mert tudtam, hogy ma jön a nagy nap, a várva várt horgászat. Kimentem megnézni, hogy milyen idő van. Az idő nem nagyon tetszett, mert fújt a szél, bár itthon még nem is annyira, de tudtam, hogy a horgásztavon sokkal jobban fog fújni. Ekkor határoztam el, hogy feeder bottal fogom üldözőbe venni a halakat. Kiértünk a kiszemezett horgásztóra, ami nem más, mint a Hajdúböszörmény határában található Brassó-zugi horgásztó. Egyszer voltam még ezen a tavon, akkor is egy horgászverseny alkalmából, ahol gyermek és ifjúsági horgászok mérhették össze tudásukat. A versenyen én is részt vettem, akkor csak spiccbotoztam, és 2 óra alatt másfél kilogramm halat fogtam (sneciket). Ekkor elhatároztam, hogy ide vissza fogok térni.

Felszerelésem:
1. felszerelés:
Nevis endura carp feeder 390 M/H, egy hozzá illő Nevis Navy carp feeder 60-as méretű orsóval, és a főzsinór 20-as méretű Nevis Navy Feeder volt.
2.felszerelés:
Moon feeder special 330H, egy szintén hozzáillő moon orion sl 30-as méretű orsó, és a főzsinór itt már 18-as.

feederezes_punkosd_hetfon4

Keverékem:
1kg Haldorádó feeder master etetőanyag (fűszeres hal)
0,5 kg Pellet Pack (fekete gyémánt), két egykezes marék kukoricával keverve

feederezes_punkosd_hetfon5

Alapozó etetést nem csináltam ugyanis kevesen voltunk a tavon mindössze én és három fiatalember. Tehát a horgászat mindig egy kosárnyi etetőanyaggal zajlott (mindig a nádfallal párhozamosan öt méteres sávot horgásztam meg).

feederezes_punkosd_hetfon6

A szerelékem:
A fontosakat leírtam, de jöjjön a horgászat. A horgásztóra reggel 6-ra értünk ki. Kiváltottam a napijegyet és egy pár szót váltottam a halőrrel, aki nagyon rendes volt, ugyanis adott pár tanácsot, hogy hova érdemes dobálni, hogy hol helyezem el felszerelésem. Ezeket persze megfogadtam és azt csináltam, amit mondott, bár nem 100%-osan csináltam, mert ő a csonti ragasztását javasolta, de majd talán legközelebb megpróbálok csontit ragasztani.

feederezes_punkosd_hetfon7
Haditerv

A felszerelést összeraktam és bevettem eleinte csak az ?1. felszerelés?- t vetettem be a lehető legérzékenyebb spiccel, ami nem volt előnyös, mert a hatalmas szél nagyon bezavart, és ennek köszönhetően nagyon sokszor rántottam be, aminek nem volt sok értelme. Ez a hülyeség (elnézést kérek) kb. egy óráig tartott miután az ?1. felszerelés?- t átalakítottam úgy, hogy egy kevésbé érzékeny spiccet raktam a bot végére, ezzel sokkal jobban jelzett kapásokra tudtam berántani. Azért így is sikerült elvesztenem 3 halat, de ez azt magamnak köszönhettem, ugyanis azt hittem, hogy megtudom röptetni úgy, hogy ne tudja lerázni magát a horogról, de sajnos ez nem sikerült, tehát maradni kellett a szákolásnál. Ennek meg is lett az eredménye, mert bedobás után 2-3 perc múlva jött a kapás, a berántás a szákolás és persze fotózás. A fényképből kiderült, hogy a horog stabilan akadt és nem a szája sarkába (mi szerintem a legsűrűbb).

feederezes_punkosd_hetfon8
Téged már fogott ki valaki, mert ott a seb a szádba

Jön a csalizás és a variálás, annyi variálás történt, hogy a gilisztákat belemártottam a Carp zoom plasma dip-be, de sajnos nem eredményezett semmi változást ugyanúgy jött a hal a bedobást követően párperc múlva.

feederezes_punkosd_hetfon9
Kis ezüstös

És jött a csend. Fél óra telt el kapás nélkül, kétszer vettem ki a botomat bízva az újra csalizásban (a halak lehet, hogy szeretik a változatosságokat), és a második variációra jött egy vehemens kapás, a berántást követően egy elnehezedő súlyt éreztem, ekkor mondtam anyának ?végre egy jobb hal. Lehet, hogy ezért volt a csend?,de ezzel én nem foglalkoztam mindaddig, amíg a halat partra nem húztam. Ez a hal persze egy kis ponty volt. Neki a gilisztacsokor fokhagymás kukoricával lezárt csali ízlett.

feederezes_punkosd_hetfon10
Íme az első ponty, de remélem nem az utolsó

A sikeren felbuzdulva ismét csaliztam és visszadobtam a szereléket a nád elé. Ezután elővettem azt a bizonyos ?2. felszerelést?, amit szintén ugyan úgy, mint ahogy az előzőt felszereltem, felcsaliztam és bevetettem. Ismét jött a csend, ekkor nem csali variálás volt, hanem fék kilazítás, és egy pár falatnyi reggeli. Amíg elfogyasztottam a reggelit gondoltam, a tavat szépen körbejártam, ahogy leültem a fotelba egyből hallom, hogy kattog az orsón a fék. Az orsó dobját lefogva megtörtént a berántás, ismét egy kárász. Gondoltam magamban, hogy ennél jobb már nem is lehet. Pont akkor, amikor visszaérek a bothoz.

feederezes_punkosd_hetfon16
Nem nagy hal, de hal!

Jönnek az izgalmas részek. Minden felgyorsult talán az idő is gyorsabban járt, mert míg csaliztam a kisebbik botot addig a nagyobbikon egy tolós kapás volt, itt nem mertem egyből bevágni, mert életem eddigi legnagyobb halát is így veszítettem el, hogy egy gyönyörű tolós kapásra egyből berántottam és a horog rosszul akadt (ez a hal egy hatalmas amur volt).
De térjünk vissza pünkösdhétfőhöz, tolós kapás volt, amire nem vágtam be, hanem mindig egy kicsit-kicsit feszítettem a zsinóron addig, amíg nem volt húzós kapás. A harmadik zsinórfeszítés után megvolt ez első húzós kapás én erre egyből berántottam, az arcomon egy hatalmas meglepődés látszott (anya szerint), ugyanis semmi súlyt nem éreztem a bot túloldalán tekertem kifele, mintha vontatnám, de amikor elkezdett közeledni a szerelék part fele, akkor éreztem azt, hogy mégis van valami a horgon. Ez is egy kis ponty volt harcoltunk egyet a partszélben nem adta magát olyan könnyen, de partra tudtam kényszeríteni.

feederezes_punkosd_hetfon17
A horog úgy akadt mint az első halnál!

 

feederezes_punkosd_hetfon18
Egy fotózás, és mehet a szákba.

Lassan elkezdünk beszélni a pakolásról, amikor jött egy kapás és vele együtt egy kárász is.

feederezes_punkosd_hetfon2
Mint egy akváriumi hal.

9óra 30 perc elkezdünk pakolni. Ezt a rész utálom a legjobban, amikor búcsúzni kell attól a tótól, ami sok örömet okozott aznap.
Éppen a fotelomat csukom össze, amikor látom, a bot vége csak görbül és be kéne rántani nagy nehezen, de megtettem. Szerencse, hogy bent hagytam az egyik botot, mert akkor lehet, hogy ezt az utolsó kis kárászt nem fogom ki. És így anyát rá tudtam venni arra, hogy csináljon egy csoportképet.

feederezes_punkosd_hetfon3
2,5 órás zsákmány

Köszönöm tiszteletre méltó figyelmeteket!

Írta: Nagy Dániel

[nggallery id=198]

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .