Néhány napja van egy visszatérő álmom. Reggelente arra ébredek, hogy már megint ugyanazt álmodtam. Régebben zavart az ilyesmi, de most ez egyáltalán nem így van, sőt, egyre jobban várom az estéket, hogy egy nagyszerű történet főszereplőjeként láthassam magam újra. Álmomban az ohati tónál vagyok, ahová az egyik felnőtt ismerősöm vitt magával horgászni. Már tavasz óta vártam erre az utazásra, s most augusztus közepén végre valóra vált. Itt lehetek, ennél a nagyszerű horgásztónál, amelyről sok jót hallottam, ráadásul tapasztalt horgászok társaságában. Talán elleshetek tőlük valamit ? gondoltam, s ennél többre nem is igen vágytam.
A nyári szünetben több helyen is próbálkoztam a pecázással, a legnagyobb sikert a Balatonnál, egy fonyódligeti horgásztavon éltem át, amikor egy másfél kilós ponty akadt a horgomra. Foghattam volna nagyobbakat is, de vagy nem jól választottam meg a szereléket, vagy sikertelenül akasztottam, így szalasztottam el néhány nagyobbnak ígérkező halat.
Hiába, még van mit tanulnom. De most itt az alkalom! A ?nagy öregek? rutinosan szerelnek, határozottan akasztanak, ügyesen fárasztanak, ennek eredményeként pedig szépen gyűlnek a halak. Van már egypár ponty, közülük kettő is 12 kiló körüli, meg néhány tucat keszeg. A dobás már nekem is nagyon jól megy, azt mondják a horgásztársaim, van benne erő. Az első halamat én is hamar megfogom, egy 1 kiló körüli keszeget. Örülök neki, elküldöm a fényképet MMS-ben a szüleimnek. Most már jöhetnek a pontyok! ? biztatnak a felnőttek.
De a halak déltájban úgy döntenek, meleg van a vízben, hát még a szárazföldön, ezért benn is maradnak. Késő délután úgy tűnik, be kell érnem az addig fogott 5 keszeggel. Azokra is büszke vagyok, de azért egy szép nagy pontyot csak szerettem volna fogni. Sebaj, majd legközelebb! És akkor, amikor már mindannyian fáradtan, lemondóan kémleljük a vizet, a kapásjelzőm hatalmas kapást jelez.
Hitetlenül, de nagyon izgatottan kezdem meg a fárasztást, ami a többiek szerint kb. 20 percig tartott, nekem azonban egy szempillantásnyinak tűnt. Mindenki biztat, jó tanácsokkal lát el, vagy csak a szemével segít. De én ezekből semmit sem érzékelek, számomra nem létezik más, csak a hal és én. Ez a mi kettőnk küzdelme, amiben én állok nyerésre, legalábbis ebben bízom.
Nemsoká jóleső érzéssel fogom kézbe a zsákmányomat, ami egy 15,28 kg-os ponty. Kattannak a fényképezőgépek, érkeznek a gratuláló kézfogások. De a haltól búcsúzni kell, hát visszaengedem. Ez volt az én nagy nyári élményem, az én legkedvesebb álmom. De kár, hogy reggel van és fel kell ébrednem ? gondolom minden alkalommal.
De az igazi öröm mégis ilyenkor következik? A szobám falán ugyanis ott lóg a kép, melyet álmomban rólam és a pontyról készítettek! Hát mégsem álom volt? S így még szebbnek tűnik a legkedvesebb álmom!
Aki nem hiszi, ? ne járjon feleslegesen utána!
