0
Your Cart

Egy sikeres nap krónikája

egy-sikeres-nap-kronikaja01

Újra egy olyan napra virradtunk, amelyet szeretett hobbimnak, a horgászatnak szentelhettem. Horgászatom helyéül újra a bárándi Haltanyát választottam, hiszen rengeteg élmény fűzött már hozzá. Kellemetlen és kellemes meglepetésekben sem volt hiány az aznapi horgászat során, de szerencsére az utóbbiból több! Tartsatok velem e rövid beszámoló erejéig, ahol több dologra is fény derül majd!

Megérkezés és előkészületek

Reggel hét órakor érkeztem meg a tóhoz. Belépve szívderítő látvány fogadott, mert az úgynevezett dicsőségfalon már a mi képünk is ott díszelgett!

egy-sikeres-nap-kronikaja02
Az idei harmadik legnagyobb hal fűződik a nevünkhöz (9,74 kg)

A cél természetesen az, hogy ezt a fogást megdöntsem! Elfoglaltam a már szokásosnak mondható helyemet. Kipakolás közben a halak látványos ugrásokkal jelezték, hogy ők bizony már éhesek!

A titok megosztása

Elkezdtem bekeverni az etetőanyagot. Sokféle etetőanyagot próbáltam már ezen a vízen, de mindig a Haldorado márkajelzésűek adták a legtöbb halat, azokból is a Pelletes Fekete vált be a legjobban. Nem is volt kérdés, hogy mi kerül ma bekeverésre!

Az etetőanyagok és az ezzel nagy részben harmonizáló csalik
Az etetőanyagok és az ezzel nagy részben harmonizáló csalik

Természetesen ehhez még került a saját recept alapján készült erjesztett kukoricámból is, ami már több vízterületen, több alkalommal is bizonyította fogósságát. Szeretném, ha minél többen sikeresek lennénk, így megosztom veletek ezt a receptet.

Nagy tételben így néz ki:

50 kg kukorica
15 kg búza
3 kg kendermag

6 liter tej
0,5 kg élesztő
0,5 kg kefír
3 liter tavalyi szilvából származó cefrelé (Ez növeli az egyébként is hatalmas fogósságát!)

Víz, hogy ellepje

Miután bekevertem a halaknak szánt, kellemes illatúnak még véletlenül sem nevezhető etetőanyagot, kiakasztott zsinórklipsz segítségével (és csipesszel az orromon) 20 gombócot juttattam be a velem szemben lévő nádfal elé. Úgy gondolom, hogy ez a mennyiség már megalapoz egy horgászatot.

Egy rossz dobás, és a szerelékünknek búcsút inthetünk?
Egy rossz dobás, és a szerelékünknek búcsút inthetünk?

?de ha van segítség, mindjárt egyszerűbb! J
?de ha van segítség, mindjárt egyszerűbb! J

Bevetettem mindkét botot, és izgatottan vártam, mikor fog a botspicc görbülni.

Mostmár jöhetnek a halak!
Mostmár jöhetnek a halak!

Felszerelés

Egy 3.60-as M/H, és egy 3.90-es H bottal vettem üldözőbe a halakat. A rövidebb botra egy Spro Aeronium Special Feeder 555 került, aminek a dobjára 0.20-as átmérőjű Spro Carp Feeder zsinór került. A hosszabb botra egy Nevis Feeder Master 5000 típusú orsót tettem, erre 0.22-es Nevis Navy Feedert csévéltem. Kiemelném az Aeronium gyorsfékét, amely már nagyon sokszor a segítségemre sietett, mert a hal hirtelen megugrására -főleg a partközelben- gyorsan tudtam reagálni. Volt, hogy ?szomszédlátogatás? miatt hagytam ott a botot, és a féket teljesen kiengedtem. Bevágásnál egyszerű dolgom volt, hiszen egy fél fordulattal változtathatom a fék erejét a szinte szabadonfutótól egészen a satufékig. A Nevis orsómról is csak jót tudok mondani, mert magas, kúpos, hidegen sajtolt alumíniumból készült dobjának segítségével-ami alig fejt ki ellenállást a zsinórra-eddig elérhetetlennek tűnő távolságok érhetőek el. Hatalmas segítség mindkét orsónál, hogy fém, esztergált klipsszel rendelkeznek, amelyek kiakasztott zsinórklipszes horgászatnál nem tesznek kárt a zsinórban.

A végszerelékem egyszerű, 30 grammos szinterezett, távdobó, bordás etetőkosárral ellátott,  amit egy gümigyönngyel ütköztettem meg. Ez alá került egy forgókapocs. A horgom Gamakatsu 2260B típusú, 6-os méretű volt, amit 0.12-es Sufix Feeder Braid zsinórral kötöttem meg.

A nap kellemetlenebbik oldala

 

Megérkezésemkor sem volt már jó idő, de lassan kezdek ehhez hozzászokni, mert ebben az évben nem volt még olyan horgászatom, amikor az időjárás a kegyeibe fogadott volna. Néha kisütött a nap, de akkor is fülledt meleg volt, amit még én el is tűrtem, de a halakra biztosan nem volt jó hatással. Nem úsztam meg ?szárazon? ezt a napot sem, a fekete felhők csak gyülekeztek, és ami még ennél is rosszabb volt, közeledtek?

Baljós árnyak J
Baljós árnyak J

Egy kellemes meglepetés

Az eső elvonulta után meg is érkezett az első kapás, ami nem is akármilyen volt. Igazi férfias, botgörbítős! Bevágás után pár kirohanással jelezte az ellenfelem, hogy ő bizony nem pehelysúlyban képviselteti magát. Pár perces fárasztás után már a pontymatracon pihent.

Itt már szájfertőtlenítés után vagyunk? nem nekem, hanem a halnak!:)
Itt már szájfertőtlenítés után vagyunk? nem nekem, hanem a halnak!:)

A pontos súlya 7, 64 kg volt. Ennél jobb kezdést el sem tudtam volna képzelni. Ez a ponty két darab Kék Villám Red Tuning Pelletre csábult el.

Bíztam a hasonló folytatásban.

 

Ami késik, az nem múlik?

Az első ponty után egy órás csend következett. A spiccek meg sem mozdultak. Időközben változtattam a csalin. Az etetéssel még mindig harmonizáló Halibut Tuning Tenger Kincse pelletet vetettem be, ami sikerrel is párosult.

Néha azért akadt segítőkéz, akár merítésről, akár fényképezésről volt szó!
Néha azért akadt segítőkéz, akár merítésről, akár fényképezésről volt szó!

A aznapi legkisebb hal címe őt illette meg!
A aznapi legkisebb hal címe őt illette meg!

Ezután folyamatosan voltak kapásaim. Sajnos volt olyan hal is, amelyik szákolás előtt a partközelben lefordult. De búslakodásra nem volt idő, és ok sem, hiszen már két szép hallal büszkélkedhettem. Úgy gondoltam, hogy folyamatosan változtatni fogom a csalijaimat, mert most nem lehet valahogy megállapodni a halakkal. Talán nem tudják eldönteni, hogy melyik a  finomabb?
Újabb erőteljes kapás következett, és az újabb ponty meg is érkezett!

A potyka szemén látszik a meglepődöttség, hogy milyen tökéletesen akadt a horog!:)
A potyka szemén látszik a meglepődöttség, hogy milyen tökéletesen akadt a horog!:)

Neki a Red Tuning Nagy Ponty pellet ízlett

Ha egyszer valami beindul?

Az idő múlásával arányosan a hőmérséklet is emelkedett, aminek nagyon örültem, mert meghozta a halak igazi kapókedvét. Mint már említettem a csalikat folyamatosan változtattam, ez a rotáció tűnt a mai nap folyamán a legeredményesebbnek. Igaz, fogtam egy féle ízesítésű csalival több halat is, de sosem egymás után.

A saját készítésű Ananász-Csoki ízesítésű bojli ?áldozata?
A saját készítésű Ananász-Csoki ízesítésű bojli ?áldozata?

Az egyik hajszálelőkémre mindig olyan csalit, csalikombinációt fűztem fel, ami ízesítésével az etetőanyaggal azonosult, viszont a másik bottal kísérleteztem, ezért felkerültek csaliként az édeskés ízesítésűek is. A mai nap ez is bejött! A Vörös Démon- Mézes Pálinkás Red Tuning pellet-páros is bebizonyította fogósságát több ízben is.

Itt már mindenkinek melege volt!
Itt már mindenkinek melege volt!

A nap lemenőben volt, így én is szedelőzködni kezdtem. Pakolás közben tiszteletét tette nálam még egy ponty, aki egyben a nap utolsó hala is volt.

Utolsó halként szépen pózolt!
Utolsó halként szépen pózolt!

Természetesen ő is, és kedves barátai is visszanyerték szabadságukat, hogy majd később esetleg újabb élménnyel gazdagíthassanak.

Nőjj nagyra kisbarátom!
Nőjj nagyra kisbarátom!

Összegzés

 

A nap folyamán összesen 11db akcióm volt, amiből 9 halat partra is tudtam segíteni. A legkisebb hal súlya 1,27 kg volt, míg a legnagyobbé 7,64 kg. A halak összsúlya 26100 gramm volt, ami igen jó eredménynek mondható, így elégedetten, nagy örömmel hagytam el a vízpartot, és újabb élményekkel lettem gazdagabb.

A Nappal együtt én is nyugovóra tértem
A Nappal együtt én is nyugovóra tértem

írta és illusztrálta: Ferenczi Lajos

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére