Fazekas Tibor – Egy felejthetetlen nap Ohaton

mindenkinek-hasonloan-eredmenyes-horgaszatot-kivanok

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik elmondhatják magukról, hogy a munkájuk a hobbijukhoz kapcsolódik. Számomra a horgászat a tökéletes kikapcsolódás, sport, sőt életforma. Így aztán igazán boldog embernek tartom magam, hogy egy horgászboltban dolgozhatok. Ennek folytán pedig azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy teszteljek néhány terméket az általunk forgalmazott márka termékpalettájáról. Megszállott finomszerelékes horgász lévén (bár a barátaim csak ládapecásnak hívnak) néhány keszeges finomságra esett a választásom.

A teszt és egyben egy nagyszerű kikapcsolódás helyszínéül Ohatot választottam. Számomra mindig is kedves volt a nagy Hortobágy. Egyszerű szépségével és lenyűgöző élővilágával mindig megdobogtatja a szívemet. Az ohati tavak a Hortobágyi Halgazdaság Zrt.- hez tartoznak, így talán mondanom sem kell, hogy halállománya igen szép, erős és bőséges is. Az tavak közül az I-es tóra esett a választásom, amit versenytónak is szoktak becézni. Ez egy kis területű mesterséges tó, aminek a partja és a medre is igen egyenletes képet mutat, ezért ideális a különböző finomszerelékes versenyek lebonyolítására. Halállománya főleg nagytestű dévérkeszegből és kisebb pontyokból áll, de néha megtréfálhatnak minket kisebb amurok is.

A horgászatra való felkészülést már előző délután elkezdtem. Beszereztem az etetőanyagom hozzávalóit és még néhány apróságot majd otthon nekiláttam az előkészületeknek. Először az etetőanyaggal foglalkoztam. Általában, ha az időm is engedi, akkor az etetőanyagaimat mindig a horgászatot megelőző este készítem el, hogy a különböző szemcsék jól felpuhuljanak és magukba szívják a finom aromákat. Az alap 2 kg Speciál Mix Fűszeres Dévér etetőből és 1 kg kukoricapogácsa őrleményből állt, amelyhez adtam még 2 maréknyi angolmorzsát és 1 doboz csemegekukoricát, valamint a tesztelésre váró Winner Bream Killer aromaport és Winner Secret Bream Syrup-ot.

specialmix
Az Ohatra szánt összeállításom

Azért van jelentősége a kétféle halmazállapotú aromának, mert amíg a por állagú aroma hirtelen, intenzíven fejti ki a hatását, addig a folyékony a fenéken terjedve lassan, de biztosan csalja az etetésünkre a halakat. Az etetőanyag elkészítésénél fontosnak tartom, hogy a folyékony aromát, ami ebben az esetben igen sűrű és tömény volt, vízben feloldottam, majd összekevertem a tortuval.


a-tortu-a-hozzaadott-viz-aroma-keverekkel-egy-hig-masszat-eredmenyez
A tortu a hozzáadott víz-aroma keverékkel egy híg masszát eredményez
A Winner Master Mix Syrup Secret Bream ízben?jól látható mennyire sűrű.
A Winner Master Mix Syrup Secret Bream ízben?jól látható mennyire sűrű.




Így egy tejbegrízszerű, hihetetlenül csábító illatú pépet kaptam és ezzel nedvesítettem fel az etetőanyag többi részét. Szintén nagyon fontos, hogy a folyadékot mindig két vagy három részletben adagoljuk az etetőanyaghoz kb 10 perces szünetekkel, mert csak így érhetjük el a tökéletes állagot. Mikor elkészült a mix az egészet áttörtem egy rostán és elraktam pihenni a másnapi bevetésig.

A Winner Master Mix Activator Bream Killer ízben egy igazi fűszeres poraroma
A Winner Master Mix Activator Bream Killer ízben egy igazi fűszeres poraroma
A kész etetőanyag nagyon csábítóan néz ki
A kész etetőanyag nagyon csábítóan néz ki

Ezután készítettem néhány kifejezetten dévéres szereléket a rakós botomhoz, amit jól lehet használni a 1,4 ? 1,6 m-es vízben. Szeretek mindig jól felkészülni a horgászataimra, mert nincs számomra bosszantóbb, mint amikor a horgászatra szánt időmet horogkötésre vagy más szerelgetésre kell fordítanom.

Szerelékem alkotó elemei
Szerelékem alkotó elemei
A Dínó Magic Fine Bream egy nagyon érzékeny dévéres úszó
A Dínó Magic Fine Bream egy nagyon érzékeny dévéres úszó

Másnap hajnalban már az óra csörgése előtt kipattant a szemem. Hiába?mindig, minden horgászatom előtt ugyanolyan izgatott vagyok, és úgy érzem ez mindig is így marad. A tóhoz már nyitás előtt megérkeztünk, így volt időm a felszerelésem mobilis állapotba hozni. Ha viszonylag sokat kell gyalogolni a parton, mint ennél a tónál is, akkor nagyon nagy segítség a kerék szett a ládához. Mindent egy fordulóra be tudok vinni. A parton kiválasztottam a legjobbnak vélt helyet, majd felállítottam a horgászállásom.

Itt mindenki megtalálja a számára megfelelő helyet
Itt mindenki megtalálja a számára megfelelő helyet
A versenyláda tökéletes felállítása némi időt vesz igénybe, de megéri a fáradtságot
A versenyláda tökéletes felállítása némi időt vesz igénybe, de megéri a fáradtságot

Fontos, hogy minden kézre essen, és persze stabil legyen, így csak a horgászatra és annak élvezetére kell koncentrálni. Mikor végre elkezdtem a mélységmérést már egy bő félóra eltelt. Talán ez az egyetlen apró nem kívánt mellékhatása a rakós horgászatnak, hogy elég sok felszereléssel és előkészülettel jár, de higgyétek el az élmény, amit nyújt, mindent megér. Kimértem a vizet és begombócoltam az alapozó etetést. Az etetőanyagom tökéletes állagúra állt össze és már két-három méteres távolságból is lehetett érezni a kellemes fűszeres illatot.

Az etetőanyag tökéletes állagú?
Az etetőanyag tökéletes állagú?
tartalmas és csábító illatú
tartalmas és csábító illatú

Ez után következett az első csalizás és betolás. Csalinak pinkit használtam. Mindig fokozattan izgalmas számomra az első betolás, mert ha ilyenkor hamar sikerül halat fogni, akkor az azt jelzi, hogy a halaknak tetszik az etetés és igen csak élménydús peca elé nézek.

Az első betolás
Az első betolás
Az első hal
Az első hal

Az első kapásomra várni kellett pár percet, de végül megérkezett egy szép dévérnek köszönhetően. Majd szépen, jól olajozott gépezet módjára elkezdtek megjelenni az újabb jelentkezők nem kis örömömre. Ezt egy-egy csésze etetőanyaggal és csontival jutalmaztam. A halak hihetetlen intenzitással ostromoltak, egyiket fogtam a másik után.

Kapás kapást ért
Kapás kapást ért
Egyiket szákoltam a másik után
Egyiket szákoltam a másik után

A szebbnél szebb dévérkeszegek jöttek sorra. Érdekes észrevétel, hogy kizárólag a darabosabbak jöttek, amiért én az etetőanyag, illetve a hozzáadott fűszeres Winner aromát okolom.

Egy lassabb időszakban, mikor kicsit elkalandozott a figyelmem a tájon, visszapillantottam az úszómra, illetve annak hűlt helyére. Beemeltem és kikerekedett tekintettel konstatáltam, hogy a szerelékem szinte egy helyben maradt és csak a gumi nyúlt ki mintha elakadtam volna. Majd az ?akadó? szép lassan elindult az ellenkező irányba és mikor megérezte, hogy én ezt nem szeretném, azonnal felgyorsított és elköszönt. Szerencsére a horog kiakadt nem pedig beleszakadt. Nem örültem volna, ha miattam egy hétig egy piercinggel úszkál a vízben. Nem tudom milyen hal lehetett?talán ponty, talán amur. Ezen felbuzdulva elővettem egy pontyos topszetet hozzá illő szerelékkel és némi csemegekukorica is került a vízbe. A várva várt nagyhal viszont nem jelentkezett. A keszegek viszont annál inkább, úgyhogy folytattam az igazi örömpecát velük.

A legnagyobb dévér 1,25 Kg volt?igazi ohati nagy dévér
A legnagyobb dévér 1,25 Kg volt?igazi ohati nagy dévér

Az idő 13.15 körül járhatott mikor a kapások intenzitása csökkent és a jó barátom Misi, akinek ezeket a csodás fényképeket köszönhetem, szólt, hogy még fogjak öt halat 13.30-ig és pakoljunk. A küldetést teljesítettem és elkezdtem pakolni. Mikor a szákomat vettem ki a vízből, akkor tűnt csak fel igazán, hogy milyen jó is volt ez a mai horgászat, ugyanis majdnem berántott a vízbe a súlya miatt. A benne lévő halmennyiséget is csak két részletben tudtuk megmérni, mert nem fértek bele a dézsába egyszerre a halak. Az összsúly 20,5 kg lett. Úgy gondolom, hogy egy 6,5 órás horgászat alatt ez szépnek mondható teljesítmény. A halak mérlegelés után visszatérhettek éltető elemükbe, hogy legközelebb újra ilyen felejthetetlen élményekkel gazdagítsanak engem és bárki mást is, aki erre a vízre látogat. A Winner termékek maximálisan teljesítették a reményeimet. Ez után biztos helyük van a repertoáromban és a legnagyobb nyugalommal ajánlom mindenkinek, aki szeretné kipróbálni, használni őket.

Otthon fáradtan ugyan,de lelkileg teljesen feltöltődve nyugtáztam magamban, hogy a Hortobágy és Ohat hozta a formáját. Csodás élményekkel és fontos tapasztalatokkal ajándékozott meg ma is. Ajánlom mindenkinek, aki teheti, hogy látogasson el ide, mert megéri, és ha egyszer kipróbálta, vissza fog húzni ide a szíve.

Végül pedig szeretném megköszönni Balla Mihálynak, hogy segített a nem mindennapi élmények rögzítésében. Nélküle ez a cikk nem jöhetett volna létre.

Mindenkinek hasonlóan eredményes horgászatot kívánok!
Mindenkinek hasonlóan eredményes horgászatot kívánok!

írta: Fazekas Tibor

4 thoughts on “Fazekas Tibor – Egy felejthetetlen nap Ohaton

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .