„A tettes mindig visszatér a tett színhelyére”- Ez nagyon sok filmben elhangzik, és esetemben igazságalapja is van. A különbség annyi, hogy nem tettes vagyok, hanem horgásznak vallom magam. A kora tavaszi próbálkozás után éreztem, hogy ebben a vízben több lehetőség rejlik, és valami ott vár rám. Hogy mi történt a meglepetésekkel teli napon? Megtudjátok, ha megtekintitek cikkemet.
Mint azt már említettem, horgászatom helyéül újra a bárándi Haltanyát választottam. Hogy miért? A válasz többrétegű. Hihetetlen az a vendéglátás és kedvesség, ahogyan fogadják az embereket. Talán azért is, mert ez egy kicsi falu, és sokan mondják, hogy kisfalu- nagy szeretet!
De „csak” ennyiért nem látogatná ennyi horgász ezt a tavat. Különlegessége, hogy kis mérete ellenére hatalmas méretű halak találhatóak benne, amik főleg békés halak. Pontyból és amúrból is található benne sok 10 kg feletti példány.
A horgászatot május 10-re, egy keddi napra terveztem. Szerettem volna hétvégén menni, de akkor valószínűleg nem fértünk volna el, mert rengetegen szoktak lenni, illetve vasárnap került megrendezésre a Gold Penn kupa 2. fordulója, amiről sajnos lemaradtam.
Hétfőn egyeztettem Kovács Attila tógazdával, aki azt mondta, hogy a versenyen –a rossz idő ellenére- egy 7kg-os ponty is a horogra akadt. Ezen felbátorodva készültem neki a következő napnak, és nagy reményeket is fűztem hozzá.
Hamar eljött a másnap, és már hét órakor a tónál voltunk.
Nekem ez is baráti…
A dicsőségfal…reméltem, hogy másnap már az én képem is itt fog díszelegni!:)
Összeállítottuk a felszerelést, és átkevertük az előző este bekevert etetőanyagot, ami két kg pelletes feketéből, és egyéni recept alapján készített erjesztett kukoricából állt, ami most debütált, és nagy reményeket fűztem hozzá. Ehhez még hozzájött egy fél üveg Tenger Kincse Aroma Tuning, illetve egy kevés csonti. Az erjesztett kukoricám receptjét egy későbbi írásomban szeretném veletek majd megosztani, amikorra már remélhetőleg sok halhoz hozzásegített minket.
Nagy szerencse, hogy ti nem érzitek azt, amit én…:)
Miután minden kész volt, elvégeztem az alapozó etetést. 15 gombócot juttattam be kiakasztott zsinórklipsz segítségével a szemközti nádfal elé.
Ígéretes helynek ígérkezik
Mivel az etetőanyagom egyértelműen a büdös ízvonalat képviselte, ezért a csalijaimat is úgy rendeztem.
A bevetésre váró arzenál
Az egyik botom végszerelékére 4 szem hajszálelőkére felfűzött tenger kincse kukorica került, míg a másikra ugyancsak 4 szem kukorica, de kék villám ízesítésű és egy lebegőszivacs.
Nem sokat várattatott magára az első kapás. Egy termetesebb dévér személyében meg is volt az első halunk. Éppen, hogy csak megszákoltuk, már jött a következő kapás, és a következő dévérkeszeg. Kezdetnek nem is volt rossz, reméltük, hogy hamarosan a pontyok is megjelennek. De egyelőre nem jöttek, mert újabb két dévér jelentkezett, de az egyikőjük termetesebb volt társainál, így kíváncsiak voltunk a súlyára, és le is mértük. Pontos súlya 1,24 kg volt. Ekkora dévért még sosem fogtam!
A mohó dévérek felsorakoztak
Úgy gondoltam, hogy csalit váltok. A büdös ízvonalnál maradtam, de ideje volt bevetni a pelleteket. Hajszálelőkére két darab Red Tuning Kék villám fantázianévre hallgató pelletet fűztem fel. A kék villám név nagyon találó, mert három perc sem telt el, és máris kapás volt, ami elég egyértelmű, erőteljes botgörbítős volt. Bevágás után éreztem, hogy jó erőben van az ellenfél. Egy kis küzdelem után a partra segítettük.
A nap első tövese
A kék villám nagyon gyorsan bizonyított, így mindkét végszerelékre ez került. Úgy látszott, kezdenek megindulni a halak, viszont a szél is elkezdett erőteljesebbé válni, ami a kapásokat nagyban befolyásolta. Körülbelül fél órát vészeltünk át kapás nélkül. Aztán egy hatalmas erejű húzás majdnem lerántotta a bottartó állványról az egyik botot. Édesapám időben észlelt, és bevágott. Már a bot ívén is látszott, illetve a fék hangján is hallatszott, hogy ez bizony nem lesz kicsi.
Gyönyörűen dolgozott a bot! Körülbelül tíz perces fárasztás után tudtuk végre megszákolni.
A nap legnagyobb, 9,74 kg-os nyurgapontya. Az örömünk leírhatatlan volt. Gyors fotó és mérlegelés után visszanyerte szabadságát.
Remélem, találkozunk még!:)
Úgy láttuk, hogy a csali és az etetés beválni látszik. Rossz hír volt azonban, hogy a szél újra feltámadt, és orkán erejűvé vált. Hatalmas hullámok keletkeztek, amik sajnos a kapásokat negatívan befolyásolták. Időközben kipróbáltunk más csalikat is. Hajszálelőkére került egy darab Halibut Tuning Gyümölcs varázs, illetve két darab Red Tuning Nagy Ponty pellet is. A Nagy Pontyra hamar kapás is volt.
Ha nem látnám, én sem hinném…ez kuriózum!:)
Mostmár megfogtuk a nap egyetlen kárászát is. Nem azért különleges, mert nagy, hanem azért amekkora csalit felvett. Nem tudtam elhinni sokáig, hogy mire volt képes.
A csalin nem változtattunk, remélve, hogy ez csak egy félreértés volt. Kevés idő után következett az újabb meglepetés. Most a Gyümölcs Varázsra érkezett varázslatos kapás, de ő sem ponty volt.
A dévérkeszeg után megint egy kapástalan időszak következett, de egy kis barátunk folyamatos látogatónk volt, és a kukoricánkra, illetve az etetőanyagba kevert csontira fájt a csőre!
Szerencsére nem csak neki, hanem a halaknak is ízlett
Kissé csendesedett a szél, és már jött is a kapás, ami szintén egyértelmű, borgörbítős volt. Ezek a halak nagyon jó erőben vannak, úgy harcolnak, mint a folyóvízi társaik, így élményben nincs hiány.
Neki is a Nagy Ponty ízlett
Mondanom sem kell, ő is visszanyerte a szabadságát a többi társához hasonlóan. A szereléket visszadobva a helyére, éppen, hogy csak letettem a botot, a másikon már kapás volt, de nem akármilyen! Húzta, rángatta, majdnem leesett a bot az állványról. Bevágás után reméltem, hogy újra egy nagyobb pontyot sikerült akasztani, de tévedtem.
Kicsi a bors, de erős…és még milyen vad!
Sikerült megfogni a nap legkisebb pontyát, ami egyben a búcsúhal is volt, és nyugodtan kijelenthetem, hogy egy sikeres horgászatot tudhatunk magunk mögött. Úgy vélem, hogy ez a sikeresség egy relatív dolog. Nem akkor sikeres egy horgász, ha „mindig, minden körülmények között” temérdek halat fog. Persze, ez lenne a legjobb. A körülmények nagyon sokat befolyásolnak. Az időjárás sem fogadott a kegyeibe minket a mai napon, és rajtunk kívül viszonylag sokan voltak kint a parton, akik közül senki nem tudott hasonló teljesítményt felmutatni. A sikert a Haldorado-s termékeknek, és a frissen debütáló erjesztett kukoricámnak köszönhetem!
Nagyon hamar eltelt ez a nap sajnos, de remélem, hogy sok hasonló vár még rám ebben az évben. Összességében sikerült horogra csalni 5 db dévért, 4db pontyot és egy mohó kárászt is. Biztos vagyok benne, hogy ha jobb időt fogtunk volna ki, akkor még több halat sikerült volna fognunk, de abban is biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó horgászatom a Haltanyán!
A naplementével búcsúzom
Beküldő: Lőrincz Natália