HBM-i küldött közgyűlés 2011

HBM-i küldött közgyűlés 2011

A megyében 5 év alatt 615 fővel lett kevesebb az egyesületek taglétszáma, ami jelenleg 12.200 fő. Az első két évben még kisebb mértékű emelkedés volt tapasztalható, azt követően a csökkenő irányzat volt a jellemző: különösen a múlt évben volt ez drasztikus, csaknem 1000 fővel kevesebben váltották az engedélyt. Ennél nagyobb gondot jelent a vizeinken való gazdálkodás szempontjából, hogy 2010-ben 50 %-át váltották ki annak a felnőtt éves jegymennyiségnek a szövetségi vizeken, ami 2005-ben elkelt (3.685 illetve 1.845). Ennek következtében 2009-ben 8 millióval lett kevesebb a területi engedélyekből származó bevétel, mint az előző évben.

Ez 2010-ben további 5 millió forinttal csökkent. Az elmúlt 5 éven belül a 2010-es esztendő a legnehezebb gazdasági éve volt a Szövetségnek. A jelentős csökkenésének okait keresve:

  • azon túl, hogy a horgásztábor önmaga is zsugorodott az elmúlt években
  • az időjárás alakulása, a belvizek, árvizek immár állandósulása, a vízpartok járhatatlansága, a horgászhelyek gépkocsival való megközelíthetetlensége,
  • a pénzszűke, a szegényedés, és nem utolsó sorban
  • a nem azonos versenyhelyzetben lévő magántavak működése is a csökkenés okainak kiváltó tényezői közé sorolhatók.

HBM-i küldött közgyűlés 2011

A 2011. elejétől működő HBm-i Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatójával és a vadászati és halászati osztály vezetőjével tárgyalást folytattunk erről a kérdésről. Ugyanakkor írásban hívtuk fel minden jegyforgalmazó szervezet, jegybizományos figyelmét, hogy legyen az bármilyen területi jegy, azok csakis a törvény megszabta okmányok felmutatása mellett adhatók ki.

 

 

Hajdú-Bihar megye horgászai mintegy 838 ezer kg, vagyis 838 tonna halat fogtak a 2006-2010. esztendőkben, s ez pénzértékben hozzávetőleg 600 millió forintot jelent. (Már ha hinni lehet az Önbevalláson alapuló fogási napló adatoknak.)
A korábbi öt éves időszakokkal összevetve (ami a 2001-2005. években 700 tonna volt) ez a 838 tonna minden korábbit meghaladó mennyiség.

 

 

A látóképi tóba, a Keleti-főcsatornába, vagy a fancsikai tavakba az elmúlt években már 8-10 alkalommal is történtek halkihelyezések és a telepített halfajták is bővültek. A megyei szövetség és a tagegyesületek 415 millió Ft értékű halat vásároltak és helyeztek ki vizeikbe a beszámolási időszakban. Ez ponty egyenértékben kifejezve 650 ezer kg-ot, 650 tonnát jelent.

 

 

A horgásztavaknak kedvező volt a csapadékos időjárás (Debrecen és a megye többi mérőállomásai adatainak alapján több, mint 1000 mm csapadék hullott a sok éves átlag 550 mm-rel szemben.)

 

 

A fancsikai tavak és általában a horgász tavak vízszintje jelenleg is kellően magas, és ez előnyös tavaszi halasítások szempontjából. A haltelepítések 2011-ben is az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményei lesznek a horgászmozgalomnak. A haltelepítés mértékét – mint eddig – természetesen ezután is a bevételek nagysága határozza meg.

HBM-i küldött közgyűlés 2011

 

A megye horgászszervezetei az agrártámogatási rendszerben az elmúlt időben támogatásokhoz juthattak. Amíg a 2006-2008. években a Szövetséghez tartozó egyesületek pályázat útján tudtak támogatáshoz jutni, a 2009-2010. években már az ún. ?állami halasítás” került bevezetésre és a haltermelő gazdaságok lehettek a pályázók. Ebben a két esztendőben azok a szervezetek, akik állami tulajdonban lévő vagy az államtól bérelt vizeket hasznosítják, összességében 8,1 millió Ft értékű kétnyaras pontyhoz jutottak. (Szigorú ellenőrzés mellett!)

 

20110310halasitas

Halasítások 2006-2010 között

 

 

Együttműködési megállapodásunk van érvényben a megyei rendőr-főkapitánysággal halvédelmi feladatok ellátására vonatkozóan. Amint a korábbi évtizedekben, most is beigazolódott, hogy indokolt volt létrehozni ezt a megállapodást, a rendőrség munkája a halvédelemben sem nélkülözhető. Az elmúlt években számos közös ellenőrzési akció végrehajtására került sor, és a rendőrség több önálló ellenőrzést is végrehajtott a vizek partján. A rendőri és halőri feljelentések alapján több, mint ezer fő ellen kellett eljárást lefolytatni, szankciókat hozni. Az ellenőrzések során sok horgászkészség és több háló is elkobzásra került. A szövetség ezirányú munkájának koordinálása érdekében rövidesen újjáalakításra kerül a Halvédelmi Szakbizottság, csakúgy mint az Ifjúsági és Oktatási-valamint a Versenysport Szakbizottság is.

 

 

Amennyiben a horgászok azt tapasztalják, hogy a víz partján szabálysértés történik forduljanak bizalommal Homoki Tibor (századoshoz), aki kérésünkre megadta saját telefonszámát, amelyen a nap 24 órájában elérhető. (0620/9249118)

 

 

A Horgász Környezetvédelmi Napot az idén is megrendeztük, kisebb eredménnyel, kevesebb résztvevővel a szövetségi vizeknél, hiszen a vízpartok majdnem mindig járhatatlanok voltak. Reméljük, hogy az idén, az április 16-ra meghirdetett országos környezetvédelmi napra jobbak lesznek a körülmények.

 

 

Az elmúlt években is megrendeztük a horgászversenyeket. Megyei válogatottunk az OHCSB II. osztályában szerepel, többnyire az utolsó helyet jelentő 9. helyen végeztek, tavaly viszont már előrelépés történt: a 6. hely elérésével. A részvételi költségeket ebben az évben is megpróbáljuk vállalni. A megyei és az egyesületi halfogó versenyeken kívül speciális, harcsafogó versenyeket is rendeztünk a látóképi tavon.

 

 

A megyei ifjúsági horgásztábort az elmúlt évekbe Berekfürdőn, Sarudon, Hortobágyon rendeztük meg 30-35 ifjúsági horgász részvételével úgy, hogy a részvételi költségek 50 %-át (fejenként kb. 25.000 Ft-ot) a Szövetség vállalta át. A fiatalok felkészülését segítő rendezvényt nagyon fontosnak tartjuk, a jövőre nézve is tervezzük és anyagilag is támogatni szeretnénk. Az ezévi színhely kiválasztása a közeljövőben megtörténik, a felhívást időben kibocsájtjuk.

 

 

Folyamatosan, számos alakalommal kihelyezett formában történtek és történnek az alapismereti vizsgáztatások, 800-1000 fő között volt az elmúlt években a vizsgázók száma évenként. Debrecenben a Technika Házában (Nagy Lajos király tér 1-5.) minden hónap első hétfőjén 13 órától, a megye más településein pedig az egyesületek szervezései alapján történnek a vizsgáztatások.

 

 

A vízellátási körülmények, a halasítási lehetőségek, a tavalyinál nem magasabb jegyárak, a magán tavak kötelezése a törvényes előírások betartására, a jegyforgalmazók körének bővülése alapján bízunk a fellendülésben, abban hogy a beszámoló elején taglalt, visszaesést okozó körülmények nem ismétlődnek meg az idei esztendőben. Kapunk olyanféle biztatást is, hogy az olyan egyesületek tagjai részére, akik saját vízzel nem

 

 

A Szövetség a tagdíjakat nem, a területi engedélyek árát pedig mérsékelten és differenciáltan emelte a 2006-2010. években. A 2009-2010. években nem is volt áremelés. A 70 év feletti tagok részére pedig díjmentes horgászati lehetőséget biztosítottunk.

 

 

A megyei küldött-közgyűlés a Szövetség tisztségviselőivé és egyben intéző bizottságának tagjaivá választja:

HBM-i küldött közgyűlés 2011

Elnök: Alelnök: Gazdasági vezető:

  • Sulyok Dénes
  • Dr. Timkó Zoltán
  • Gyökös Mihályné

Tagok:

  • Aranyi Istvánt
  • Borsos István
  • Csengén Imre
  • Csizmadia István
  • Durkó István
  • Fazekas Lajos
  • Horváth Ferenc
  • Oláh Tibor
  • Orosz János
  • Szilágyi Zsolt
  • Törjék Károly

A megyei küldött-közgyűlés a Szövetség felügyelő bizottság tagjaivá megválasztja:

Elnök: Tagok:

  • Süveges Dezső
  • Andorkó Zoltán
  • Mihály Tibor

A horgászegyesületek számának alakulása

2005. december 31-én Hajdú-Bihar megyében 49 horgászegyesületet tartottunk nyilván. Az elmúlt öt év folyamán 9 új egyesület alakult, 3 egyesület megszűnt, a Szövetségből nem lépett ki egyesület, így a megyében működő egyesületek száma 2010. év végén 55 volt.

Az adatokat a rendelkezésünkre bocsájtotta:

Dr. Veres Ferenc (ügyvezető elnök)

3 thoughts on “HBM-i küldött közgyűlés 2011

  1. Érdekes!!!
    Írtam én a napokban,egy hozzászólást ehez a cikhez.
    Eltűnt,szőrén-szálán eltűnt!!!!!!!!!
    Mégegyszer megismételném…
    Látóba 60 mázsa pontot tetek 2010-ben a fenti táblázat alapján….
    5 év alatt nem raktak 60 mázsát bele,nem 2010-ben!!!!!!!
    Esetleg papíron!!!!!!!
    Vajon megint eltűnik,a hozzászólásom???
    Kíváncsian várom???

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .