Győzött a kősüllő

gyozott-a-kosullo

A Magyar Haltani Társaság honlapján folytatott közvélemény-kutatás végeredményeként 2011-re a kősüllő nyerte el az év hala címet, megelőzve a réticsíkot és a sujtásos küszt. A süllőhöz hasonló, de annál kisebb termetű, magasabb hátú és határozottabb haránt sávokkal díszített halfaj lényegesen ritkább rokonánál. Népszerűsége is elmarad attól, a horgászok azonban számon tartják. Valószínűleg ennek köszönheti, hogy több mint felét kapta a leadott szavazatoknak.

A Magyar Haltani Társaság 2011-re már csak jelöltállító szerepet vállalt az év hala megválasztásában. A végső döntést azok a halbarátok hozták meg, akik a társaság honlapján leadták szavazatukat a megadott három halfaj valamelyikére. A szilveszter éjszakáján zárult szavazás eredményeként 2011-re a kősüllő (Sander volgensis) lett az év hala, maga mögött hagyva az ugyancsak sokak rokonszenvét élvező réticsíkot és a harmadik helyezett sujtásos küszt.

kosullo


A süllőhöz küllemében és életmódjában is nagyon hasonló, de annál kisebb növésű faj neve félrevezető lehet, ugyanis egyáltalán nem igényel köves aljzatot, sőt olyan iszapos helyeken is megél, amelyeket termetesebb rokona már elkerül – derül ki a társaság tájékoztatójából. Kizárólag Európában, ezen belül is csak a Fekete- és a Kaszpi-tengerbe ömlő folyók vízrendszerében honos. Legnagyobb elterjedési körzete a Volga és a Duna medencéje.

Hazánkban a jelentősebb folyóvizek és nagyobb tavak lakója, de sehol nem gyakori. Európában a sebezhető fajok közé tartozik, ezért nagyobb kíméletet érdemelne. A horgászok nagy része egyetért azzal a javaslattal, hogy a kősüllő kisebb fogható mérete 20 helyett 25 centiméterre, a naponta elvihető mennyiség pedig a jelenlegi 3 kilogrammról 3 darabra változzék.

Forrás: MHT

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .