Posted on Hozzászólás most!

Fater kontra Tüskevár – A harmadik menet

Fater kontra Tüskevár - A harmadik menet

A legutóbbi írásom óta többen is megkérdezték, hogy

A– ennyire szerencsés apám,
B– ennyire jó víz Tüskevár,
C– ennyire jó a technika, csali, felszerelés stb.

Ennek az eldöntését én most mindenkinek a saját véleményére bízom. Mivel egyszer sem voltam igazán szerves része a sikerüknek, így én is pártatlanságba vonulok e kérdésekben. Egy dolog viszont biztos, újfent nagy peca volt, egy tizenkettes és egy igazi kismalac is horogra akadt 12+-osként (12kg -ig mért a mérleg). Az időjárás felelős eléggé megtréfált mindenkit az elmúlt héten, pár napja még alig bírtam reggelente a jeget lekaparni a kocsiról, mostanság meg tavaszt idéző napokat élünk. Bár a hőmérő 5 fokot mutatott reggel, és az erős szél miatt a hőérzet sem volt sokkal több a későbbiekben sem, azért ajándéknak lehet tekinteni minden ilyen napot, ami még hátra van ebből az évből.

 

Ilyenkor, már általában a pecások zöme a rablókat kergeti, mármint az uszonyost, így kicsit nekem is furcsa volt az ismételt kérés apámtól, hogy idén utoljára vigyem ki a tüskére. Sosem voltam semmi jónak elrontója, így reggel hatra elő is állt a taxi. Mivel dolgoznom kellett aznap, így egy órát engedélyeztem magamnak a kint létre, ennyi még nekem is járt. Kíváncsi voltam, hiszen mégis csak november van, hogy milyen eredménnyel fognak zárni. Vajon tényleg csak a szerencsének voltak köszönhetőek az eddigi fogásaik, vagy tényleg jól csináltak valamit az ?öregék?? A mostani pecánál is minden maradt a régibe, technika, felszerelés, csali. Tudom, illet volna legalább a látszatát kelteni, hogy lassan tél, meg finomítás, meg óvatos kapások meg ilyesmik, ám az elmúlt horgászatoktól végül is, csak annyi különbség lett, hogy már előző este összepakoltam a csalikat, etetőt, had érjenek kicsit jobban össze.

Fater kontra Tüskevár - A harmadik menet

Fater kontra Tüskevár - A harmadik menet

 

Apám társa, mint mindig ilyenkor, Zsoltika a pontyvadász, aki fiatal kora ellenére sok profit maga mögé utasíthat az eddigi zsákmányaival. Mire becuccoltunk Ő, már a második adag horgászmotyóért ment, úgy, hogy közben egy süllőzőt is berakott a parttól, 10 méterre, egy fagyasztott halból vágott szelettel. Hát igen a fiatalság?

 

Fater kontra Tüskevár - A harmadik menet

Az alapozó kaja bekeverés előtt

 

Sietnem kellett, így az összeszerelést meg sem várva elkezdtem a szokásos csuprozást, ami szerintem itt az egyik lelke a halfogásnak. Talán, ha a harmadik adag pellet repült befelé, amikor a süllős zsinór szépen feszülni kezdett. Ezt nem hagyhattam, és talán még én is foghatok halat felkiáltással szépen állba is vertem egy másfeles forma kékfarkút, ez igen, 5 perce sem vagyunk kint és már megvan az első nemes.

 

Fater kontra Tüskevár - A harmadik menet
Reggel még tükör volt


 

Mire becsuproztam el is készültek a szerelékek apámnak, büdös kuki, és a jó ?zsíros? lazac+ krill pellet csalival, Zsoltikának, pedig epres dumbell, epres fsb -be mártva (már előző nap beáztattam).

 

Fater kontra Tüskevár - A harmadik menet

Fater kontra Tüskevár - A harmadik menet

Éppen indultam volna hazafelé, amikor, apámnak megjött az első hala, egy 4-es forma potyesz, ám ő megkímélte magát egy sebfertőtlenítéstől, így a merítőtől 1 centire lefordult a horogról. Nem sok idő maradt a bánkódásra, mert pár perc múlva, már húzta is a dumbellest a következő, gyönyörű ötös tükrös, ami már vállalta az orvosi kezelést, és fotózást is. Ekkor sajnos már nagyon mennem kellet, így a többi fogásról csak telefonon értesülhettem. A hideg idő, és a lehűlő víz, biztos vagyok benne, hogy kívánt volna változtatásokat, és abban is biztos vagyok, hogy még komolyabb fogás is születhetett volna vérprofi horgászoknak, ám még így is az utolsó órában jött 12 ?es, és a+ 12-es kismalac, bizonyította, hogy a szerencse kizárható, vagy legalábbis minimálisra vehető számban játszott szerepet az elmúlt pecák sikereiben.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .