II. Hajdú-Open 2010 Látókép

ho II harminchatodik

Úgy érzem, leszögezhetjük, a címben szereplő verseny tényleg Hajdú Bihar megye hagyományos őszi versenye lett, szerencsére. Az az igazság, megyénknek nincs elég versenyzésre alkalmas vize, ezen azt értem, hogy nagyszámú versenyző elhelyezése megtörténhessen. Mindössze a Látóképi víztározónkon van, ami versenypályának mondható szakasz. Akkor tehát Látóképi víztározó, keszegek hada, akik mindig máshogy esznek, hol finnyásan, hol egyáltalán nem, hol ott sincsenek, hol napokig beszélünk róla, milyen jó volt matchezni. A feladat nem egyszerű, itt ha valaki hat kiló fölött fog, sokan felkapják a fejüket, az már igen…Nagyon sokszor a snecizés a menekülő útvonal, néha még a megoldás is az. 

Két szektorra lett osztva a pálya a szokásos versenyszabályokkal, legfeljebb annyi feltétellel, hogy szúnyog használata tilos. 
 
Persze a szervezők is, én is, egyfolytában az időjárás jelentéseket lestem, de semmi jó hír nem volt, eső minden nap, így jött el a verseny napja is.  Nos a bihari feketeföld kegyetlen tulajdonságokkal rendelkezik, ha vizes: „gumicsizma marasztaló”, „versenyláda kerékszettfogó”, minden rossz, amit el lehet képzelni. 
 
 
ho II masodik
 
ho II kilencedik
 
Viccet félretéve, még egy szánkó is többet ért volna, mint két kerék… 
 
Azért, ezek versenyhorgászok akkor is odatették magukat, becipeltek mindent és igen felkészültek a versenyre, mert meg akarták nyerni a második Hajdú Opent!
 
A versenyzők többsége matchbottal kezdte, majd esetlegesen ebből váltott snecizőbotra, vagy változtatott a match felszerelés ólmozásán, mert a snecik a nem hagyták beállni a waggler úszót, ott voltak mindenütt, alig várták a csobbanó gombócokat, pedig azok a finom illatos gombócok a dévéreknek, karikáknak lettek lőve, legalábbis a versenyzők elgondolása szerint. 
 
Délben egy finom ebéd, adott erőt a résztvevőknek a második fordulóhoz. Mindenki átpakolt a második fordulóra kihúzott helyére és folytatódott a verseny. 
 
Sokan számolgattak és sokan reménykedtek a sikerben, mind az „A” mind a „B” szektorban. Tisztában voltak vele az első öt helyezett lesz díjazva, bármi megtörténhet, aki az első fordulóban jól szerepelt, de a másodikban rossz helyre húzott, az bizony felboríthatja az elképzelt papírformát. 
Itt a sikerhez kétszer, két különböző helyen kell jól szerepelni.
 
Magam is megnéztem a versenyzőket, fényképezőgéppel a kezemben és figyeltem… 
 
Többen kezdtek kockáztatni és próbáltak nagyobb súlyú egyedeket kicsalogatni, előkerült a kukorica, persze meggondolta mindenki, mennyi percet áldoz egy-egy kísérletre, hátha darabosabb dévér jön, a „nyárfalevélnyi” helyett. Volt hely, ahol igenis működött és jó megoldásnak látszott a siker felé vezető úton, hiszen ki-be „járkált” a száknyél, ez már jelent valamit.   
 
Lassan elérkezett a verseny vége és ezzel együtt a mérlegelés is. Voltak meglepetések, amikor a mérleg kiírta az eredményt. Nagyon szép fogások születtek, minden versenyző a legjobb tudását adta.
 
A verseny szervezője ifj. Török László átadta a díjakat, a legjobb öt versenyzőnek, majd a Hajdú Tamás által felajánlott különdíjak lettek kiosztva.   
 
Eredmények: 
 
 
Helyezés: Név:
1.helyezett Szakács László
2.helyezett Rohács Péter
3.helyezett Pintér Lajos
4.helyezett Lénárt Gábor
5.helyezett Ifj. Török László

 
 
Gratulálunk minden versenyzőnek, akik helytálltak a nem éppen könnyű pályán!  

Harangi Csaba
 
[nggallery id=54]

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .