0
Your Cart

Visszatekintés a múltba..

20100113feedertanfolyamfokep

 

Egy kis visszaemlékezéssel kezdem a tavalyi évet. Nem is megyek vissza sokat, csak augusztus elejéig, amikor még hétágra sütött a nap, repkedtek a harminc fokok. Ekkor történt velem, hogy Takács Lajos a Csali-butik boltvezetője, meghívott egy oktatására és kiállítására. A Szeged utcai horgásztavon megrendezett feeder bemutatóra. Ebben az évben ez a technika távol állt tőlem. Egyrészt, mert idén csak egyszer nyúltam a feeder felszerelésemhez, másrészt nem is igazán bízom a feederben, jobban hiszek a matchezében. Elmentünk! Hátha tanulunk valamit, mert a horgász is holtáig tanul. És hogy megérte-e, a végén kiderül!

 

Reggel indult a két naposra szánt bemutató. Az első napra mentünk, amikor egy feeder specialistát hívott meg Lajos. Gombás Gábor neve számomra nem volt ismerős, bár lehet Én voltam csak alul-informált.

 

Egy teljesen hétköznapi ember szólt hozzánk. Aki igen jó dologgal kezdte a bemutatót. Először minket kérdezett mit szeretnénk megtudni, miért is jöttünk ide. Volt, aki a sötétben tapogatózott a feeder technikához, volt aki szelektálni akarta a halakat, és voltam Én aki csak arra voltam kíváncsi, hogyan oldjam meg azt, hogy akadós terepen is eredményesen használjam ezt a stílust. Sok-sok dolgot tudtunk meg, kérdezgettük a versenystratégiákról, mit csinál akkor, ha nem találja a halat, mennyi ideig tart ki egy stratégia mellett és mikor vált másikra.

 

 

20100113feedertanfolyamhorogcsalival

 

 

Elárulta, hogy nagyon sokat számít a horogelőke hossza. Nem hittem a szememnek, amikor 5cm-nél is rövidebb horogelőkét mutatott illetve, amikor az előke hossza talán a métert is meghaladta. Megmutatta, hogyan tudjuk az előkéket mindig ugyan akkorára megkötni, illetve a helyes feederes szerelékek összeállítását.

 

 

20100113feedertanfolyamgabortanit

 

 

Közösen összeállítottuk a szerlékeket, bot, orsó, damil, és a végszerelék, és irány a part. Az igazán kemény botokat nem tudtuk kipróbálni, ugyanis a tó mérete nem engedte, így is volt gubanc a szemben horgászó emberekkel.

 

Kipróbáltunk a Gábor által használt csalikat, etetőanyagokat. A legjobban nekem a Dynamite Baits forgalmazásában kapható puha pellett volt, ami a horogra felrakva (mint a kukoricát) alkalmaztunk. Nem sokat horgásztunk, legalább is Én egy percet sem, inkább az akcióképeket készítettem. A halak szépen jöttek, de sajnos nem sikerült egy nagyobbat sem elcsípni, amíg mi kint voltunk. Elég jó napot zártunk, sok mindent hallottam, amit már eddig is tudtam, de sok mindent tanultam és láttam új dolgokat.

 

 

20100113feedertanfolyamgabortanit3

 

 

És hogy megérte-e elmenni? MEG!

 

 

szöveg és illusztráció: Balla Mihály

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére
×