Vissza az Erzsébetre

Hetek óta nem voltam horgászni semerre sem, ezért is jött jól, hogy apám megkért ugorjunk már ki valamerre pár órát horgászni, az idén utoljára még egyszer valahova, ahol szórakozhat egy kicsit, és nem kell sokat gyalogolnia, hiszen az elmúlt hetekben annyi csapadék esett le, ami egész nyárra jó lett volna. Mivel a feleségem sem ellenezte, így kapva kaptam az alkalmon. Igaz, túszként a kisfiamat is magammal kellett vinnem. Így hármasban még úgy sem voltunk soha horgászni, így külön örültem ennek.

A legutóbbi peca az Erzsébeten volt, így ebből a tapasztalatból kiindulva maradt újbóli célállomásnak.
A peca előtt, azért biztos, ami biztos a felhők még végigsírták a napot, nehogy bármi is száraz maradjon. Reggelre azért szerencsére az időjárás megemberelte magát, így szokatlanul szép tiszta időben érkeztünk meg, úgy 11 körül a vízhez.

Csomagtartó kinyit, traktor ki, dömper ki, markoló ki, utánfutó ki, majd szép sorban a horgászbotok is előkerültek. Szeretem, hogy nem kell sokat gyalogolni, így a közútkezelő gépjárművek és a botok is percek alatt a parton pihentek.

Édesapám gyorsan összeszerelt: két horog, kosár, semmi flanc. A régi bevált fegyver, még ha kicsit kopott is, azért néha még elsül. Csali: csonti, kukorica, és giliszta, mindenből egy a horogra tesztelésként, a két bot két irányba csobban.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az erősen lehűlt vízben mi fog mozogni. Ha már pár kapása lenne, én annak is örülnék, mégis csak november van.

Gyorsan keverem az etetőt, természetesen Tomis kaját, egy kis Winneres speckóval, hogy a versenylelkem is megnyugodjon, erősen édes, de kicsit fűszeres beütés. Én tutira megkóstolnám, ha hal lennék.
Biztos, ami biztos én is bedobok egy bojlis nagyágyút büdös kukoricával, legutóbb a csomagtartómban maradt, így volt ideje, hogy nemesedjen. Simán gumistopperrel, ahogy egy koca-bojlisnak dukál.

Közben a kisfiam a merítőhálóval végigveri a parti részt, szépen szisztematikusan, egy négyzetcenti sem marad szárazon amerre halad. Hátha beleúszik valami hal. Nem akadályozom ebben, jó nézni az elszántságát, ahogy várja a „pontjokat”, valamikor én is így kezdhettem. Bár sokak szerint meg is ragadtam ezen a szinten.

Koppanásra kapom fel a fejemet, a bojlis bot sült el, én is meglepődtem rajta milyen vehemens kapással jelentkezett be az egyik tólakó, aki nem kis meglepetésre egy compó volt. Jó volt látni az öreget, ahogy végignézi, büszkén mutatja, jó 10 éve még csak nem is látott hasonlót. Kicsit vézna, kicsit kicsi, de legalább a miénk, még jó, hogy nem „savanyú”.

 

Visszadobtam a botot, de szinte már azonnal egyenesbe is állt a kutyanyelv jelző, pont, mint egy igazi bojlis filmben, még jó, hogy senki sem látta mennyire profiba nyomom. Egy öngyilkos, telelni nem akaró tükrös húzta ki a gyufát és került be a haltartómba. A hideg víz ellenére, meglehetősen jól védekezett. Nagyon jó kondiban volt.

Mire a kisfiam kipancsolta magát, megjött a következő hal is, egy szép 60 -as kárász képében, ez nem semmi, hiszen majd november közepét írtuk és azért ez nem a legideálisabb békéshalazó hónap.

Nagyon jól éreztem magam, de hát eljött a kispecás alvásideje, és mivel nálunk én vagyok az úr otthon, ezért sietve pakolni kezdtem mielőtt az asszony ezt másképpen nem gondolja.

Nehezen hagytam ott apámat, iszonyatosan szerettem volna horgászni, de hát a kötelesség, és a félelem nagy úr ám…

3 körül értem vissza. Örömmel láttam az öreg arcán a sikert, régen láttam már horgászat után ennyire megelégedett arcot. Láttam, alig várja, hogy megmutathassa a terítékét, melyre tényleg büszke lehetett. Tudom, egy komolyabb finomszerelékes pecásnak nem okozott volna problémát ennyi hal megfogása, akár fele ennyi idő alatt sem, neki viszont az idei év egyik legjobb fogása volt. A zsákmány szép, darabos halakból állt és a kapások is folyamatosak voltak . Mint mondta, a megfogott halaknál legalább háromszor több olyan kapás volt, ami abbamaradt. Azért már csak nem 20 fokos a víz, és a 35 zsinór sem igazán keszegező.

A halak teljesen felváltva jöttek mindkét botra, nem volt favorit csali, mindennel fogott, és bárhová is ment a dobás, nem volt üres hely. Kérdeztem, hogy volt e más kint, nem volt a válasz,(egyedül a halőr lógatott még szemben) hát ezért is kedveltem meg ezt a vizet ilyen hamar. Szinte mindig magamban voltam, ami őszintén szólva, ebben a bolond világban külön pontot ér nálam. Szerencsére eddig nem sokan fedezték fel ezt a vizet.

Szépen ránk esteledett, furcsa még megszokni a négyórás sötétséget. Így már csak a halak visszaengedése maradt hátra. Compó, kárász, dévér, ponty – még leírni is jó. Ismét nagyon jól szórakozást nyújtott a fiatal Erzsébet, mely egy kis előkarácsonyt hozott édesapámnak. Köszönöm.

Köszönet a cikkért: Szabó Norbinak

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .