Verseny másképp

20090929fokep

Sokat gondolkodtam azon vajon megírjam e a verseny kimenetelét. A mérkőzés részletes kimenetele, a www.hobbybolt.eu oldalon olvasható. Én most más oldalról közelítem meg az elért eredményeket. Reggel 6 kor gyülekező, azonban engem ez cseppet sem hatott meg, talán akkor fordulhattam ágyamban bal oldalról a jobb oldalra, akartam én versenyezni, csak az ébresztő nem tudott rám oly hatást kifejteni, ami érdemleges eredményt ért volna el a felkeltésemben.

Álmodtam, majd hirtelen kinyílt a szemem. Kinézek az ablakomon és látom, hogy világos van. Hirtelen ránézek az órára 11:30. Basxxxmeg, gondoltam és gyorsan telefonáltam is Öcsinek, hogy tart e még a verseny. Információk alapján még volt időm kimenni Konyárra. Gyorsan egy kis kaja a fejbe és pattantam is a motorra. 19-en versenyeztek egymással. Olyan látvány fogadott, amit még nem láttam. A „ládás” versenyzők 2-3 méteres sneciző botokkal gyűjtötték a halakat. Majd mindenki ezt a módszert alkalmazta.

Dobás, etetőanyag, bevágás, dobás-anyag- bevágás, és sorra jöttek a 2-3 centis kárászok, razbórák. Ekkor döbbentem rá, hogy jobb is volt, hogy aludtam, mert nehéz lett volna labdába rúgni ezek mellett a versenyzők mellett. Olyanok voltak mint a gépek, látszott rajtuk, hogy nyerni jöttek ide. Volt akinek 25 cm vízben kellett halat fognia, volt akinek alga keserítette meg a horgászatát mindkét szektorban. Én maradtam végig, egy jót beszélgettem. Jó volt látni a családias hangulatot a pályán.

20090929csoport

Eredmények:

I.Hely Tudor Oktávián 4pont 6690gr
II.Hely Ifj Török József 4pont 6140gr
III.Hely Szilágyi Zsolt 4pont 5140gr
IV.Hely Pintér Lajos 4pont 4730gr
V.Hely Tóth János 5pont 6530gr
VI.Hely Kerekes Zoltán 7pont 4140gr
VII.Hely Ilyés László 7pont 3230gr
VIII.Hely Dóró Zsolt 8pont 3590gr
IX.Hely Varga László 9pont 1980gr
X.Hely Bukta Gábor 10pont 2110gr

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .