Szentannapusztai horgásztúránk

20090504szentannaturafokep

Április 27-én hétfő reggel hamar ébredtünk, tudtuk, hogy ez a nap más, mint a többi, a mai napon már horgászni fogunk, de ez most más lesz. Más, mert ez egy túra lesz.  Reggel pakolás be a kocsiba, nem láttam még ennyire tele az autót, nem véletlen, hiszen még ennyi időre nem voltam sehol horgászni. Beültünk a kocsiba és indulás. Nem volt valami kényelmes az út, mindenhol nyomott valami, de a jó dolgokért meg kell szenvedni. Ahogy kiértünk a Szentannapusztai víztározóra felmértük, hova is táborozzunk le. Ahova a szívem húzott ott már egy bojlis csapat pakolászott, Ők is túrára jöttek. Így a már bevált helyre ültünk.

20090504szentannaturaetets

20090504szentannaturasajatbojli

A szerelékek összepakolása és a sátrak felállítása után, elérkezett az idő az etetés összeállítására. Az etetés főleg áztatott kukoricából, csemegekukoricából, pelletekből, darabokra tört bojlikból állt.

A csónak a segítségünkre volt, így nem kellett bajlódni azzal, hogy koncentráltan etessünk. Etetés előtt még megvizsgáltuk a mederviszonyt, hogy biztosan olyan helyre etessünk, ahol a hal eljár. Kezdetben több anyagot szórtunk be, majd az idő múlásával egyre kevesebbet és koncentráltabban.

20090504szentannaturanyurgapontyfarasztas

20090504szentannaturazsoltinyurga

Első halunk az etetésről a Tógazda horgán lévő bojlinak nem tudott ellenállni. A hibátlan nyurga nem kis fejtörést okozott, mert nem adta meg magát egykönnyen, de sikeresen partra került, majd fotó után ismét vissza a vízbe.

A túra során kitapasztaltuk, hogy a délutáni és esti órákban hatványozottan megnőtt a kapások száma, mint napközben. Illetve a hajnali időszakról nem is beszéljünk, amikor már olyan érzésem volt, mint még egy műanyag tavon sem, hogy bedobás után egyből „húzza”. És ez egymás után előfordult.

20090504szentannaturafeketeponty

20090504szentannaturapontyoksorban

Az öt nap alatt rengeteg halat sikerült megszákolni, azonban azoknak a halaknak a száma, akik éltek az ősvíz adta természeti előnyükkel, mindannyian megvicceltek. Gondolunk itt arra, hogy a hal bevágás után már megkerülte a szigetet, vagy az akadót vette célba közvetlenül a bevágás után. Az sem volt szokatlan, hogy a halat nem tudtuk megállítani és a nádban kötöttek ki, bár a felszerelés alkalmas lett volna a megállításukra. És a tapasztalatok alapján igazat kell adni Zsoltinak, hogy ha nem ülsz a botod mellett, akkor már vesztett helyzetben vagy a hallal szemben.

Szerencsénkre az időjárás kegyes volt a héten velünk, talán ha egyszer esett, de akkor sem számottevő mennyiségben. A szél az utolsó napon annyira felerősödött, hogy ágakat tört a fákról, így elkezdtük a pakolást, nehogy valamire ráessen egy-egy nagyobb ág. Péntek délután összepakolás után indultunk haza, és ismét egy kellemes élménnyel távozhattunk.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .