Pozitív élmények az Erzsébet horgásztavon

20090527erzsebethorgaszto01

2009. május 24.-én kimentünk horgászni volt osztálytársammal, Zolival az Erzsébet horgásztóra. Sokáig töprengtünk hova menjünk ahol eredményesen, lehet horgászni finomszerelékes és hagyományos fenekező módszerrel egyaránt. Végül döntésünket az indokolta hogy itt még egyikünk sem volt, a hallottak alapján biztos a halfogás, és ami még nekem sok másik tónál nem tetszett az volt, hogy zsúfolásig telepítették afrikai harcsával. Ezen a tavon a békéshal állomány óriási, amit 5 db szűrkeharcsa riogat azok is véletlenül kerültek bele.

Negyed nyolcra érkeztünk a partra. A tógazda Balogh Zoltán fogadott minket. Negyed órát beszélgettünk, kijelentette, hogy több halat fogunk fogni, mint bárhol máshol ilyen rövid idő alatt. Már rá akartam kérdezni az etetésre, hogy s mint lehet, de megelőzött és kijelentette, hogy nincs megszabva az etetés annyit etetünk amennyit akarunk. Ennek nagyon örültem már a hozzáálláshoz is, mivel rakós bottal fogok horgászni és sok tavon az a szabály hogy „csak kosárral” lehet etetni. Amire még célzott az a táskavizit horgászat végén, ez nem zavart minket megmutatjuk hazafele és kész. Elfoglaltuk a helyünket, fél kilencre össze is raktam a szereléket Zolinak akkora már bent volt egy fenekező bot, de kapás még semmi.
 

20090527erzsebethorgaszto02

20090527erzsebethorgaszto03

Nagyjából fél kilónyi etetőanyaggal alapoztam meg az etetést, amit csészével raktam be a csendessége miatt. Csalinak csemegekukorica és csonti szendvicset tűztem. Betoltam a botot, csúzlival lőttem egy kis csontit és már merült is el az úszó. Az első jelentkező egy compó volt, ami addig még le nem bontottam topszetre a rakóst nem küzdött jött ki a part közelébe ellenállás nélkül, majd a part szélén gondolta úgy hogy nem engedi magát olyan könnyen megszákolni végül is első tolásra megfogtam életem első compóját.

A következő halam egy vörös szárnyú keszeg, amik jó tenyeresek vannak a tóban, majd egy pontyot szákoltam és ez így ment egész délelőtt.

20090527erzsebethorgaszto08

20090527erzsebethorgaszto09

 

Közben Zolinál a feederbot is bevetésre kész volt. Amin ő is megfogta az első compóját.

Folyamatosan kapásunk volt mindkettőnknek. Zolinak fenekező boton elment három hala de horogcsere után nála se volt halvesztés.

Én 12 óra környékén fejeztem be a horgászatot. Ami alatt fogtam 3 pontyot 6 compót és a keszegeket kárászokat nem is számoltam. Zolinak a fenekező botja bent volt még pakoltunk. Befejezésül se üresen húzta ki. Így ő 3 ponttyal és 3 compóval zárta a délelőttét.

Ez a horgászatot eredményes volt mindkettőnk számára. Ki is jelentettük, hogy még visszajövünk ide. Kifele menet kerestük a tulajt, hogy akkor nézze meg a táskákat, ne emiatt legyen rossz a viszony. Ami végül elmaradt mondva, hogy megbízik bennünk. Csak ajánlani tudom a tavat mindenkinek főleg azoknak, akik még compót nem fogtak itt biztosan megfogják az elsőt.

írta: Solczi Attila

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .