Miért éppen a Fancsika?

 

Miért éppen a Fancsika? Mert a környéken ide a legolcsóbb a napijegy. Egyértelműen ezért választottam a múlt hétvégén látatlanul az említett tavat. Abban az esetben viszont ha tudom milyen állapot vár majd rám, bizony az 1800 forint kifizetését kétszer is meggondoltam volna. Az egyes tó hosszú évek óta nem látott állapotnak “örvend”. Oly alacsony vízállással mint ami manapság tapasztalható még egyik tavon sem találkoztam az elmúlt években. A kevés víz betudható az idei év ritka esőzéseinek is, de ha engem kérdeznek inkább tekintem megint csak emberi mulasztásnak mintsem a természet szeszélye okozta kárnak. A vészesen fogyó víz első jelére valószínűleg egyetlen horgász sem vette a fáradtságot, hogy egy telefont ragadva figyelmeztesse az illetékes hatóságot. Átkozott a kollektív felelősség. Okolható a halőr is akinek napi kötelessége a tó ellenőrzése. Valószínűleg (nem hivatalosan) feladatai közé tartozott volna a zsilip lezárása is a kellő időben. Persze nem vagyok mérnök, nem látok bele rendesen a Bihari vízkezelésbe. Ha mégis mindenki végezte a dolgát ahogy kell és csak a kevés eső a baj okozója, hát elnézést kérek a feltételezésért.

 

 

Ennek ellenére mégis éreztem magamban egy kevés optimizmust, talán most a kevesebb vízben könnyebb lesz majd a csukákat lépre csalni. Könnyebnek ígérkezett búvóhelyeik felkutatása is, hiszen a vízben lévő szinte összes akadó a partról is jól láthatóvá vált. Dobáltam is rájuk ahogyan a szakkönyvekben is leírják: “a csukát keressük búvóhelyén, hiszen előszeretettel támadnak tartás mellől”. Ezen gondolaton sokadjára felbuzdulva kezdtem a dobálásba. Ejtettem tartástól távolabbra és hozzá közelebb is. Húztam jobbról balra, balról jobbra de semmi. Az egyesen rablást sem látni egyik beállónál sem. Egy óra után felkerekedtem hát, hogy ezúttal a kettes tavon próbáljak szerencsét.

 

 

 

 

Séta közben sorstársakba botlottam akik hozzám hasonlóan pergetéssel múlatták az időt. A fiatal horgásztársak sem jártak addig jelentős sikerrel, de kitartások és lelkesedésük töretlennek látszott. Azon kevesek közé tartoznak, akik nem elégednek meg a gyárorjások által kiadott műcsali arzenállal, hiszen ők egyedi igényeikhez szeretnék azokat igazítani. Első alkalommal találkoztam kézzel készített wobblerezőkkel, ezért izgatott bemutatkozás után megkértem meg kollégákat arra, hogy mutassák be arzenáljukat. Nem okoztak csalódást a srácok, a csalisdobozban egymást érték a házilag faragott szépségek. Még háromtestű is akadt a kis klónok között ami nem kis ügyességről árulkodott.

 

 

 

 

De vissza a vízhez. A kettesen a nagytestvérhez képest némileg jobb a helyzet. Bár a tó felső részén nagyon zavaros és sekély a víz, a zsiliphez közel még mindig kielégítően mély és jó a víz tisztasága. Ide már be is férkőzött néhány pontyhorgász, de a szákok távozásomig sajnos üresen maradtak. A korábban tapasztaltakhoz hasonlóan sajnos itt is rengeteg piszkot szedett össze a vontatott wobbler. Lehetett az felúszó is, mindig kolonccal a nyakán láttam viszont bedobott kis táncosomat. A reggeli pergetés eredménytelennek bizonyult, még egy rablást sem láttam.

 

 

Délután már csak a kettest fogtam vallatóra, annál is csupán egy, a többinél jobbnak gondolt beállónál próbálkoztam. Ekkor már láttam némi mozgolódást, de sajnos ezúttal sem jártam sikerrel. Egyenlőre úgy látom, hogy szó sincs a Magyar Horgász újság által szeptemberben leírt intenzív telepítéseknek. Sem békés sem ragadozó halak szintjén. Kárpótlásként csendben és nyugalomban tölthettem néhány röpke órát éneklő cinegék társaságában, egy őszi színekben díszelgő, halkan suhogó erdő szélen. De sajnos megint csak az optimizmusommal és nem a halfogás emlékével térhettem haza.

 

 

szöveg és illusztráció: Kőbárány (kobarany.blogspot.com)

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .