Magam sem hittem volna, hogy ilyen hamar újra kint lehetek lékelni, de néha nekem is összejöhetnek a dolgok. Szinte minden megegyezett a legutóbbi alkalommal történtekkel, leszámítva:

Hogy, nem fújt a szél.

Hogy nem hagytam a telefonom a horgászboltban.

Hogy nem merült le a radar akkumulátora,

és, hogy a fényképező is maximálisan működött.

Kicsit megváltozott a tó képe a múltkori találkozásunk óta. Mindent vastag hó fedett, apró, kitaposott ösvények vezettek a lékekhez. Sajnos a lék megjelölése sokaknak, még mindig meghaladja a képességét, így igen csak figyelni kellett, hogy hova lépünk. Lyukak és lékek egymás hegyén – hátán, így inkább arrébb húzódtam, jobb a békesség elvén, mert bár Látó 70 hektár, azért 10 négyzetméteren is képesek vagyunk tízen leülni, lékelni. És milyen jó, hogy így tettem…

A keszegfogásra édesapámat kértem meg, aki ismét a társam volt. Én, pedig filmeztem, fényképeztem, élveztem a napsütést (na, jó fogtam párat azért én is).

Szigorúan egy bottal horgászva, semmi speckó, semmi verseny cucc, flanc. Alap kaja, egy kis kedvenc Winner aroma, por és olaj.

A bot egy egyszerű lékelő bot, rajta 16 -os madzag és 18-os horog, az úszó 1gramm, osztott súlyozással. A csali csonesz, 2-3-4 szem.

Az első kapás, már a vízmélység mérése közben bekövetkezett egy kis karika képében. Mire minden a helyére került, már jó pár keszeg üldögélt a vödörben.

Az idő hibátlan, minimális szél, ragyogó napsütés. Imádok ilyenkor a jégen lenni. A hó visszaveri a napsugarakat, kellemesen melegítve, hallom a léptem ropogását a szűz hóban, a partszéli fákon már a tavaszt idézik azok a kismadarak, akik itt töltötték a telet velünk. A lékben az úszók, boldogan táncolnak, nem fagyva be, és mindezt még a folyamatos kapások is színesítik, igazolva, hogy milyen csodálatos dolog a horgászat.

Eszembe is jut sokszor Fínyeshal barátom idézete, hogy az embernek kétféle ?út?- választása van az életben, az egyik a horgászat, a másik meg nem vezet sehova. Istenem, hogy mennyire igaza van?..

Dél körül, már nagyon kezdett érdekelni, miért is hagynak ennyire figyelmen kívül kedvenc kékfarkúim.
A kishalak jók, minden a helyén beélesítve. És ugye enni meg kell.

Azon morfondíroztam épp, a szomszédolásból visszafele baktatva, miért nincsen nálam egy mikulás csoki. Legutóbbi tuti, csúcs szuper, titkos fegyverem, amikor eltűnt a látószögemből az egyik úszóm.

Megszaporáztam lépteim, és a 10 pontos hátra szaltót is kihagyva, odacsúszkáltam a botomhoz, amiről, folyamatosan peregtek lefele a zsinórhurkák. Nem szoktam kis hallal süllőzni, így szokatlan volt ez a gyorsvonat tempó, és mivel nem messze voltam az akadóktól, így sok választási lehetőségem sem volt, bevágtam.

A bot ?földig? hajolva maradt a kezemben, jelezve, hogy most én vagyok a gyengébb. Puff, bement az akadóba, gondoltam. -ilyenkor nem is a hal elveszését szoktam sajnálni, hanem, hogy nehogy belepusztuljon a ?koloncba?. Mire a gondolat végigszaladt az agyamon, óriási rúgást kaptam odalentről. Egyre gyorsuló tempóban megindult felém a süllőm. Megvan mégis, kiáltottam fel hangosan magamnak.

Végig a fenéken, mint egy tengeralattjáró, feltartóztatatlanul megindult a mélyben. Próbáltam elmozdítani a talajtól, de a beleemelésembe, csak a bot mozdult, még jobban meghajolva. Végsőkig terhelve emeltem még egyet rajta, éreztem, elmozdul végre, egy-két métert a fenéktől. Egy tipikus süllő fejrázást kaptam még, majd, mintha mi sem történt volna újra letört, ekkor a bot felpattant és minden elcsendesült, elment?..

Jó pár nagy süllőt fogtam, igaz nem lékből, de a múltkori hármasból is kiindulva ez inkább 33- as volt. A kishalamon, mindösszesen egy fognyom volt, de azt, mintha egy százas-szeg ütötte volna. Lehet harcsa volt, lehet egy régi öreg süllő, vagy egy egyfogú csukaveterán még a nagy ?busahálózgatásos- szelektálós? időkből ki tudja?., de igazából nem is számít.

Furcsa, hogy a kudarc nem tört le, A nap sütött, a keszegek, pedig jöttek rendületlenül.

A nap végére nagyon elfáradtunk, csodálatos órákat töltöttünk kint megint. Apám végül 43 darabot tudott kiszedni, és sokkal többet rontott. Talán túl finomak voltak a kapások neki még. Voltak benne, majd fél kilósak, de 20 dekás átlaggal számolni lehetett. Mindezt egy bottal.

Sétálgatásom közben több horgásszal is beszélgettem, több-kevesebb sikerrel szűrték a vizet, de azért mindenki fogott. Hatalmas karikát és nagy dévért is láttam, és mint mondták, most nem annyira ment a hal mint máskor.

Valljuk be, ilyen hal szűk időben, minden sikert helyén kell kezelni. És a téli keszeg amúgy is ajándék. Nem tudom, van e még egy ilyen víz, mint Látó, de itt télen is nyár van, keszeg fronton legalább is.

Múlt héten, ha jól halottam volt, aki másfeles sütyit fogott, csontival, és volt, aki pontyot is akasztott, de azt is tudjuk, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar, én mégis elhiszem nekik???.

írta és illusztrálta: Szabó Norbert (pecasnorbi)