HBMI – horgászverseny 2010.

20100619hbmigyoztescsapat

Végre eljött az ideje, hogy összemérje erejét a megyében lévő egyesületek csapatainak tagjai. 22 csapat esett egymásnak a 3 órás versenyen a Debrecen melletti Látóképi víztározó versenypályáján, amelyen csak úszós módszerrel és 1 bottal és 1 horoggal lehetett horgászni. 6 órakor gyülekező, majd sorsolás. A versenyzőket 4 szektorba helyezték el, az A szektor az ifiké a többi pedig a felnőtteké volt. Hamar eltelt a verseny, volt aki szépen húzta a halakat, voltak akik szenvedtek a megmérettetés közben. Elérkezett a dudaszó, már csak 5 perc van hátra, majd ismét és vége is lett a versenynek. A mérlegelés után a versenypálya elejében gyűltek össze az emberek, hogy hallhassák a végső eredményeket. Nem is ragoznám tovább lássuk akkor a végét.

Ifi egyéni kategória:

1, helyezett: Nagy Csaba 4980 gramm (Top-Fish He. Debrecen)

thumb 20100619hbmiifi1

2, helyezett: Radácsi Kristóf 4480 gramm (Sellő He. Balmazújváros)

thumb 20100619hbmiifi2

3, helyezett: Szombati Dániel 3260 gramm (Tiszavirág He. Balmazújváros)

thumb 20100619hbmiifi3

Felnőtt egyéni kategória:

1, helyezett: Pintér Lajos 8060 gramm (Top-Fish He. Debrecen)

thumb 20100619hbmifelnott1

2, helyezett: Lénárt Gábor 7250 gramm (Tiszavirág He. Balmazújváros)

thumb 20100619hbmifelnott2

3, helyezett: Szoták Róbert 7100 gramm (Top-Fish He. Debrecen)

thumb 20100619hbmifelnott3

Csapatbajnokság eredményei:

1, Top-Fish He. Debrecen 5 ponttal (Szoták Róbert, Pintér Lajos, Nagy Csaba, Újhelyi Zsolt)

20100619hbmicsapat1

2, Tiszavirág He. Balmazújváros 15 ponttal (Lénárt Gábor, Szombati Dániel, Demeter Pál, Szabó Gábor)

20100619hbmicsapat2

3, Sellő He. Balmazújváros 16,5 ponttal (Radácsi Kristóf, Pál Imre, Dobos János, Szakács László)

20100619hbmicsapat3

Gratulálunk az elért eredményekhez, és az összes csapatnak, hogy részt vett ezen a megmérettetésen.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .