Halparádé ? Avagy a kitartás meghozza gyümölcsét

20100615szentannsator

 

Ahogy megérkezett a nyár, megérkezett vele a túrák ideje is. Nem is volt ez másként velünk sem, bár nem a megszokott csapat indult el a három napos megmérettetésre, de a cél most sem volt más, minél nagyobb zsákmány ?elejtése?. Az időjárás nekünk kedvezett, frontmentes időben horgászhattunk.

 

Horgászhelyünk kiválasztása:

 

Az idei évben már horgásztunk több helyen is Szentannán. Ezért választottunk ismét a ?beach?-et, ami most még szűz terület volt számunkra. Nem kell mondjam 2009-ben talán ez a terület volt a legnehezebben meghorgászható, a sok vízinövény miatt. Azonban most minden más volt, amin kellemesen meglepődtünk. Az idei magas vízállás miatt a hínár növekedése is lelassult. A tavalyi vízmélységnél is jóval mélyebben horgászunk. Vajon mi sül ki ebből???

 

Etetés:

 

A 2010-es év eddigi tapasztalatai alapján a bojli dominált a halfogásokban, sőt toronymagasan vezetett, mind a halak mennyiségében és méreteiben egyaránt. Ezt a tényt az első napon figyelembe is vettük, és az alapozó etetésünket bojlik és pellettek kombinációja adta. Azonban ez a későbbiekben nagyban változott. Az előzőek helyét átvette az erjesztett kukorica, egy szerencsés próbálkozás után.

 

Szerelék:

 

Szerelékünk nagyjából megegyezett. Mindketten csúszósra szereltük az ólmot, az előkénk fonott 12mm méretű, a horogban azonban nálam 6-os méret, míg Otinál 4-es méret dominált.

 

 

20100615szentannatorotthorog

Vasárnap:

 

Elfoglaltuk helyünket, majd szépen kipakoltunk. Nem siettünk, kellemes idő volt. Rod-pod, botok, merítő, matrac, sátor, ernyő , csónak és a többi apróság, ami velünk tartott erre a ?kis? horgászatra. Etettünk, majd volt szerelék melyet behúztunk, volt amelyiket dobtunk. Lassan sötétedett, talán fél 10 lehetett, amikor először a lámpákhoz kellett nyúlni. Az este nyugodtan telt, a hátunk mögött lévő erdőben az őzek hangoztatták jelenlétüket. Mivel a hetem elég hosszú volt Én nyugovóra tértem és Otira bíztam a halak fogását. Rövidesen erős húzós kapásra ébredtem. A két szem 20mm-es bojlit felvette valami. Látom, hogy Oti már intézi, de valami nem stimmel. Túlságosan könnyen jön kifele, talán lemaradhatott. De nem! Felvette a két szem bojlit egy 0,5 kg-os kárász. Nem hittem a szememnek. Az este folyamán még fogtunk egy 6,5 kg-os pontyot és még egy jobb kárászt.

 

20100615szentannakarasz

20100615szentannapontykarasz

 

Hétfő:

 

A reggelt a megvitatással kezdtük, miért vagyunk ilyen eredménytelenek. Változtatni kell, mert az nem jó, hogy az etetésünket a kárászok zabálják fel. Váltottunk! A pellettet felváltotta a szemes takarmány, a bojlit pedig a horgon lecseréltük kukoricára. Lehet meglepő a váltás, de már jó néhányszor bizonyított. Illetve az etetést úgy oldottuk meg, hogy a behúzott szerelékre koncentráltan helyeztük.

 

Az eredmény nem maradt el. Sorra jöttek a kapások, azonban a megfogásban nem jeleskedtünk. A halak folyamatosan lemaradtak. Nem volt mit tenni, ismét változtatni kell. Nekem sikerült is a változtatás, Oti azonban továbbra is hozta a ?formát?.

 

Azonban valami történt. Egyik pillanatról a másikra változott valami. A kapásokat halak követték. Sorba jöttek ki a 4-5-6 kg pontyok, majd egyszer csak egy amur is megjelent az etetésen. Sajnos rövid látogatást tett, a part közelében megtréfált bennünket.

 

 

20100615szentannahetfonyurga

20100615szentannahetfohatfeles

20100615szentannahetfoponty

 

Kedd:

 

A reggel fáradt arcokat eredményezett. A pihenés mint fogalom megszűnt létezni. Folyamatosan halak és halak. Reggel 10-kor mintha egy cérnaszál szakadt volna, megálltak. Nem is bántuk. Egy kis pihenés nekünk is jár.

 

Délután 3 lehetett, amikor ismét komolyra vettük a figurát. Behúztuk mind a 4 botot. Fél óra telt el és erős húzós kapás. Bevágás után Oti már egyből tudta, hogy amur van a horog végén. A hal szépen jött a part fele, az adrenalin szint az egekben, hiszen még Oti nem fogott soha amurt. Megláttam a halat, és csak annyit mondtam, a fékre nagyon figyelj. Első kirohanásra 30 métert vitt le az igen jó erőben lévő torpedó. A folyamatos kirohanások végül megtörték és sikeresen megszákoltuk a 10,60-as első amurt. Gratulálok, elsőnek nem rossz Oti!

 

 

20100615szentannaamur2

20100615szentannaamur1

 

 

Azt az elégedettséget, amit az arcán láttam nem lehet leírni sem, de az mindent elárul, hogy a visszaengedés után, már egyből csalizott is újra és húzta be a szereléket. Amit így utólag nem bánhat, mert kis idő múlva ismét egy kapás jutalmazta szorgalmát. A hal egyből a bal oldali nádast vette célba. Nem volt mit tenni, csónakba szálltunk és onnan fárasztottuk és szákoltuk meg a halat. Az eredmény egy 8,80-as tükrös.
Az este hasonlóan alakult mint az első. Sok hal maradt le, de ezeken érezhető volt, hogy elég nagyok lehettek.

 

 

20100615szentannakedd880

20100615szentannanemvoltidomegmerniponty

20100615szentannakeddeste

 

Szerda:

 

Csalódottan indult a nap. Bár tegnap fogtunk elég szép halakat, de az este megfoghattunk volna igazán szépeket is. (Gondolok itt arra, hogy a hal bevágás után kivette a botot a kezemből.) Ez a nap a kisebb halakévá vált, sorba fogtuk a 1,5-2 kg-os frissen telepített pontyokat. Szépen lassan kezdtünk összepakolni a közel 40 fokos melegben. És értékeltük az elmúlt pár napot.

 

Összegzés:

 

Talán az egyik legeredményesebb horgászatunkon vagyunk túl. Bár Oti jóval több halat fogott mint Én, de jóval több le is maradt neki. Utána számoltunk és ketten több mint 150 kg halat fogtunk a három nap alatt (és mennyit foghattunk volna???), 1 amurt, 2 kárászt, és rengeteg pontyot fárasztottunk ki, átlag súlyban 5kg-os méretben. A nyerő csali a 2 szem büdös kukorica volt pufival kikönnyítve és a behúzásos módszer.

 

Sok sikert kívánok mindenkinek, hogy hasonló élményben legyen részetek. És végezetül köszönjük neked Szentanna.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .