Ezt a kérdést a hétfői napon többször is feltettem magamnak, és az igazat megvallva elég egyértelmű választ kellet, hogy adjak rá. A spektrumon az ilyen sportot az extrém kategória, 18-as keretein belül szokták leadni, szigorúan éjfél után, és külön kiírva, hogy soha-senki meg ne próbálja, mert speciálisan ?CSAK? erre a célra képzett állatok képesek rá.

De hát az a fránya horgászvér, meg a kevés idő, meg a?igen indok az mindig lesz, egy jó kis pecára.
Indulás reggel 4 órakor, egy igazi gilisztaszedéssel, hiszen az ember mit is csinálhatna, ami nagyobb örömmel tölti el, mint hajnali négykor szakadó esőben gilisztát szedni. Emlékszem egyszer gyermekkoromban, még a rendőrséget is rám hívták. Amikor a rend éber őre megkérdezte, hogy mi a ménkűt is csinálok magamban, hajnali kettőkor a parkban négykézláb, nem igazán vette jó néven, hogy megkértem, vagy a vödröt fogja, vagy a lámpát, mert így csak elriassza gilisztáimat.

Érkezés még 5 előtt, nyomtam a kis corsának, ahogy a csövön kifért, így Látóig alig pár perc volt csak az út. Társam most is édesapám, aki azért az évek alatt már megszokta, hogy sok racionális döntést ne várjon Tőlem, ha pecáról van szó. Szerencsésen érkeztünk, mert pont nem esett és fújt, kicsit incselkedett az idő, hogy mégis, talán minden időjós tévedett mára.

Sajnos ez nem jött be, viszont legalább azt megvárta az ég, hogy kipakoljunk, de utána azonnal be is pótolta, a kiesett egy óra esőcsendet, kicsit fűszerezve viharos széllel.

Harminc perc múlva, már egy centi ruhaanyag nem volt száraz rajtunk. A felhő az esőruhán is átpréselte a könnyeit. Csak azt nem tudtam, hogy sírt e rajtunk, vagy nevetett.

Nem nagyon akaródzott összeszerelni a match botomat, inkább tébláboltam, pakolgattam, és próbáltam stabilan állva maradni, ami a látóképi dagonyába annyira nem is volt nehéz, hiszen combközépig sárban álltam.

Még a fényképezőgépet sem mertem elővenni, így a képek egyik fele az elmúlt heti pecámból valóak.
Akkor, bár szintén nem voltak ideálisak a feltételek, hiszen nagyon erős szél fújt, mégis nagyon szépen fogtunk a barátaimmal.

Még szerencse, hogy az etetőm legutóbb megmaradt, így a lefagyasztott kajával nem volt sok probléma. Az alap, mint mindig Tomi Speciál Mix, a mostanság kedvenc Winner-es kiegészítőkkel, por és folyékony aroma. Az áráért egy klasszissal jobb kaját lehet kihozni, és Látón nagyon jól veszik az újdonságot a halak.

Édesapám fenéken próbálkozott gilisztával, ilyenkor a harcsa előszeretettel fogyasztja, az esős időben, a ponty, süllő stb. is szívesen veszi fel.

Az eredmény már az első 10 percben megmutatkozott 3 óriási – giga törpe képében, a legnagyobb fél kilótól nem sokkal maradt el. Egyelőre számomra is rejtély, hogy honnan kerültek elő egy év alatt ekkora klónozott tőrpék, egy biztos, saját lábukon nem jöttek.

Reggel nyolc körül repült be először az úszóm az etetésre. A viharos szél, és a folyamatos harc az ernyő helyben tartásával eléggé megnehezítette, vagy inkább ellehetetlenítette azon próbálkozásaimat, ami a halfogásra irányultak.

14 grammos úszó, klipszbe zsinór, hogy legalább a dobások egy távolságra menjenek, ültetni nem volt lehetőség, hiszen úgy ment Látó, mint a Tisza tavaszi nagyvízen.

Alig alapoztam és azt is csak immel – ámmal, de ez a halakat ez nem nagyon zavarta. A 30-35 méteres távolságot kényelmesen meg lehetett lőni.

Érdekes, hogy dévér nem jött, és bodri sem, ám a karikák annál jobban pedáloztak, szebbnél szebb halak jöttek. Dobás után 10 másodperccel, szinte mindig volt hal. Hát igen, Látó ezt tudja, egyszerűen imádom.

Épp csak az ég nem szakadt ránk, a halak pedig csak jöttek egymás után, ha nem kellett volna fél kézzel végig az ernyőt fognom, még élvezni is lehet volna.

A kapások vízközt jelentkeztek, fenéken szinte egyáltalán nem volt hal, ez a fenekezők is szépen jelezték, hiszen a törpéket leszámítva, nem igazán volt érdeklődő a csalikra.

Az idő szépen telt, a holmik szépen lassan szétáztak, az etetőmből disznótáp lett, és lassan mi is feladtuk a harcot az időjárás ellen.

Egy óra körül elkezdtük a csak ?keservesnek? nevezhető összepakolást. Nyugodtan kijelenthetem, hogy akkor sem lettem volna vizesebb, ha nyakig a vízben ültem volna. Ám az eredmény mindenért kárpótolt.

A fogás semmiben sem maradt el az elmúlt hetitől, sőt a darabosabb halak miatt, még kiemelkedőbb volt, és ha hozzátesszük, hogy a tiszta pecaidő inkább 2 óra volt, mint három, még szebb az eredmény.

Ami még érdekes az az, hogy mekkora csúszásban van a természet, egy darab dorozsmás hal sem akadt, lesz mit bepótolnia az elkövetkező hetekben a vízi világnak.
(nem szokásom más tollával ékeskedni, ezért az igássághoz hozzátartozik, hogy kijöttek Bmihálykáék is, aki még javítottak a statisztikán kicsit)

Összegzésként talán csak annyit, hogy egy óriási élménnyel lettem volna szegényebb, ha otthon maradtam volna, egy pár órára visszajöttek a gyerekkori átgondolatlan horgászatok, amiknek annyira édesek mára még az emlékei is.

Lám ha az ember feladja a megszokott kényelmét, még mindig életre szóló kalanddal gazdagodhat.
Egy ideig biztos nem felejtem ezt a napot??

írta és illusztrálta: Szabó Norbert (pecasnorbi)