Cikkírói pályázat – Petrus Roland – A nagy horgász sztori…

20100521cikkiroirpetrus01

 

A természet szeretete talán velem született, de a történet 20 évvel ezelőtt kezdődött, amikor, kb. 8 évesen, saját készítésű felszerelésemmel ültem ki a vízpartra. Ekkor pillantottunk először egymásra a horgászattal. Szerelem lett a javából. Ahogy egyre jobban összemelegedtünk és megismertem minden furfangos oldalát, úgy jöttek sorra az érzelmek. Akkoriban hatalmas élményt jelentett az apró kárászok becserkészése, vagy a cseles tiszai küszök hajkurászása. Gyermekként bejártuk környékünk összes vadregényes vizét. Tündöklő tavirózsák és ügyesen halászó szürke gémek mellett merenghettünk. Színes fák közt pecázhattunk, őszi vizek vadregényes partjain. De szép is volt?

 

 

Természetesen én is, mint minden ?újszerelmes? egyre jobban belemélyedtem e kapcsolatba és jobbnál jobb felszereléseket, módszereket kutattam, hogy szebbé tegyem az előttünk álló boldog éveket.

 

 

12 évesen, szerelmünk új színben kezdett tündökölni; horgászegyesületi tag lettem. Nagyon büszke voltam, hogy vérbeli horgász lehetek, és nagy reményeket fűztem, ?kapcsolatunk? eme csavarjához. Ekkor már izmos amurokkal és pocakos pontyokkal álmodtam, de a várva várt sikerek elmaradtak. Sokszor, sokáig próbálkoztam mindenféle módszerrel, praktikával de mindhiába. Már-már azt gondoltam, hogy valamiféle átok ül rajtam, ami miatt nem sikerül halat fognom. Az egyesületnél eltöltött közel 4 év alatt, sikerült 3 csenevész pontyot és elmondhatatlanul sok törpeharcsát fognom. Kezdett kihűlni a románc?

 

 

Középiskolás éveim alatt egyre kevesebb időm jutott az ekkorra már kesze-kusza kapcsolat életben tartására és nemsokára bekövetkezett a fájó szakítás. Csúnyán hátat fordítottunk egymásnak és megfogadtam, hogy soha többet?

 

 

Persze nem ment az olyan könnyen, mert sokszor belelapoztam az idők során összegyűjtött újságokba, katalógusokba. Pár év elteltével ismét találkoztunk, de az átok továbbra is ült rajtunk. Sehol, semmilyen vízen nem sikerült halat fognom. Néhány próbálkozás után úgy gondoltam, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, felmelegített töltött káposzta satöbbi.

 

 

Teltek múltak az évek és kezdtük egymást elfelejteni. Ebben sokat segítettek az új szerelmek és az elfoglaltság. Először az egyetemen, később a munkában. Mondhatom jól elvoltunk egymás nélkül. De nagyjából egy éve, városiasan szólva: ?visszanyalt a fagyi?, mivel akkor még újdonsült (hús-vér) páromról kiderült, hogy családjának nagy része fanatikus horgász. Na nekem sem kellett több, nincs is jobb hely az ismerkedéshez, mint a tópart. Mégiscsak én vagyok új a családban, így könnyebb lesz majd ?apósékkal?-gondoltam. Leporoltam tinédzserkorú felszerelésem és már csak a béke kedvéért is kiültem velük a vízpartra. Nem igazán izgatott a dolog, pecázgattam, fogtam néhány konfekció kárászt, nem jött a romantika. De egyszer csak megszólalt régi, 35-ös orsóm fékje. Akasztás után éreztem; megvan. Szépen húzott a hal, finoman kellett bánnom vele a vékony zsinór és a koros felszerelés miatt. Nagyon régen nem éreztem ilyet, hevesen vert a szívem, remegett a lábam. Karikába hajlott az 5 méteres bot és 15 perc tánc után a lábam előtt hevert egy egészséges, 45 centis amur, ami óriásnak tűnt számomra. Úgy éreztem, mindjárt elrepülök. Az amurfogást csak tetézte a tíz perc elteltével kifogott hasonló méretű pontyocska.

 

 

Repestem a boldogságtól. Elszállt az átok és újra fellángolt a szerelem. Ezt a horgászatot követte még néhány a nyár folyamán és sikerült szép élményeket szerezni, ráérezni a régi dolgok ízére. Nagyon üdítő volt.

 

 

Tervbe is vettem, hogy több időt fogok régi-új szerelmemmel tölteni a következő szezonban, viszont nem akartam komolyabb áldozatokat hozni az ügy érdekében, mondván úgysem jutok ki sokszor a vízpartra. Ez az elgondolás mindaddig tartott, míg kedves barátnőm, születésnapomon a kezembe nem nyomott egy új feeder botot, mivel hallotta valahonnan, hogy ez az izé engem nagyon érdekel. Nesze neked.

– Isten Éltessen!

 

 

Elindult a lavina és közöltem vele, hogy ezzel az összes ágat, rönköt és fát kivágta maga alól, úgyhogy legyen szíves mosolyogva viselni tettének következményeit a nyár folyamán. Az egyetlen gátat, már csak a tavasz és köztem álló kibírhatatlan hat hónap jelentette. Nézegethettem új cájgomat a szobában egész télen. No de sebaj. Volt időm ismerkedni a módszerrel, mindennek utána olvastam, fórumokon kértem tanácsokat és beszereztem az általam szükségesnek vélt felszereléseket. Lassan eltelt a ?felkészülési időszak? de a tavasz valahogy idén, nem akart előbújni langyos vackából. Március közepén nem bírtam tovább, már nagyon vágytam rá, hogy kipróbáljam az új botot és az általam addig ismeretlen módszert. Ki is mentem a legközelebbi vízre és az új botommal kettesben próbáltunk ellenállni a hideg márciusi esőnek, reggeltől késő délutánig.

 

A tógazda reggel kérdezte is, hogy volt-e már kapásom, de erre csak azt feleltem, fogalmam sincs, mivel élőben ilyen boton még sosem láttam kapást. Kacagott egyet és elment. Minden nagyon szokatlan volt és nem zártam nagy sikerrel a napot, hiába a drága etető, a sok élő anyag és az aroma. Kicsit levert voltam az eredmény miatt, pláne, hogy mellettem szebbnél szebb pontyokat fogtak szoros egymásutánban. De nem adtam fel, – én akkor is jól fogom érezni magam a vízparton, meg kell találnom a siker kulcsát.

Közel 3 hét telt el a következő horgászatig, ekkorra sikerült jutányosan beszereznem egy picker-t is.

 

 

20100521cikkiroirpetrus04

 

 

Szerencsére az áprilisi nap szépen melegíthette a kis erdei tavat, ahol a következő pecát terveztem. Nem vittem túlzásba, alapetető, kimaradt aroma és egy kevés giliszta a kukorica mellé. Hajnalban indulás a vízpartra. Megváltottam a napijegyet és igyekeztem, pusztán lustaságból, a kocsimhoz legközelebbi helyen leülni, ?nehogymá? megerőltessem magam a sok sétában. A taktikám az volt, hogy amíg a feederen messze benn ázik a lebegtetett kukorica, addig a kis pickerrel a part mentén gilisztával a keszegnépséget hajkurászom. Ez sajnos nem vált be, mert alig ért le a picker könnyű kosara, a spicc máris hevesen mutogatott a tó közepe felé. Bevágtam. Éreztem, hogy valami szépet akasztottam, meg is szólalt régi kis orsóm fékje, élsportolóhoz méltóan küzdött a 42 centis 2,5 kilós hibátlan tőponty. Nagyon meglepődtem, hogy az ujjnyi vastag bottal és 14-es főzsinórral néhány perc alatt szákba penderítettem a váratlan vendéget. Örömöm elmondhatatlan volt. Jól megcsodáltam aztán szákba vele, friss kukac a horogra és már repült is ugyanoda a 10 grammos kosár.

 

 

A víz arca tán még ráncos volt halamtól, mikor a spicc újra mutatta, hogy hal lehet a horgon. Bevágtam. Az előzőnél valamivel nagyobb roham miatt még az orsóm fékje is hangos sírásba kezdett. A forgatókönyv ugyanaz, még a merítésnél is, mivel szákom tőlem kb. 6 méterre a bedobott feeder túloldalán volt, úgy ahogy az előző halnál. A potykát ezúttal is át kellett ügyeskednem a másik zsinór fölött, de sikerült megmerítenem. Most egy gyönyörű 53 centis 3,5 kilogrammos nyurgaponty mosolygott rám. Nem hittem a szememnek, ennyi hal és ennyi felejthetetlen élmény ilyen kevés idő alatt. Újra fülig szerelmes lettem és remegő végtagokkal ezt a kispajtást is haltartóba raktam. Sajnos ő is, mint ahogy kedves fivére, nagyon mélyen benyelte a 10-es horgot így később már nem mertem visszaengedni őket.

 

 

20100521cikkiroirpetrus03

 

 

Szerettem volna felocsúdni a történtek után, és néhány percig sütkéreztem a kellemes tavaszi napon. Újra felcsaliztam a kis botot, de ezúttal technopufi és kukorica került a horogra, hogy legalább reggelimet el tudjam fogyasztani. Azonban a sors ismét ?kegyetlen? volt hozzám. Amint leültem, a bot már szorgosan jelezte, hogy nincs idő a lazsálásra. Bevágtam. Nem hittem volna, hogy lehet fokozni az előzőeket, de sikerült. Harmadjára egy közel 60 centis és nagyjából 4 kilós nyurga táncoltatott meg. Most azonban kéznél volt a merítő és néhány hitetlenkedő, közöttük a tógazda is. Szerencsére a horog szépen ült a szája szélében és a nap hátralévő részében fogott termetes kárászokkal együtt útilaput kötöttem az uszonyára.

 

 

20100521cikkiroirpetrus02

 

 

Nagyszerű nap volt. Szép halakat fogtam, és nagyon élveztem a kecskebékák nászénekét a melengető áprilisi napon. Tüzes szerelemben éghettem újra. Az a kis szépséghiba is csak este jutott eszembe, hogy a feederrel nem igazán sikerült valamire való halat fognom. De gondoltam, ezt még valahogy kiheverem. Szívet dobogtató érzésekkel tértem haza és már alig vártam a következő randevút, ami pontosan 2 hét múlva következett.

 

 

A hely, a módszer és a taktika ugyanaz volt, az időjárás egy kicsit rosszabb de egy igazi szerelmest ez kicsit sem érdekel. Ki lehet bírni egy kis esőt. Először repült a feeder, majd a picker. Vagyis repült volna de a nagy bot spicce addigra már régen a víz felé bólogatott. Bevágtam. Megvan. Végre teljesül az álom, talán ezzel a bottal is sikerül egy becsületes halat fognom. Úgy is lett. Egy gyönyörűséges tőponty tette próbára a szűz felszerelést. Újra óriási volt az öröm, szépen debütált a 360-as bot, a 35-ös orsó és a 18-as zsinór. Aznap több ponty már nem jött, de szebbnél szebb kárászok igyekeztek jókedvemet megtartani. Nagyon harciasak voltak a ?kisfickók?. Egy újabb szép napot tölthettem el régi-új szerelmemmel, a már állandó randihelyül szolgáló víz partján.

Hihetetlen, hogy mindez velem történt és néhány éve még gondolni sem mertem hasonló dolgokra. Megannyi sikertelen próbálkozás után újra horgászbotot vettem a kezembe, és nagy lelkesedéssel megyek ki minden alkalommal a vízpartra. Az egész olyan, mint a bagózás. Leszokni nem lehet róla, csak abbahagyni egy időre. Úgy látszik megtört az átok. A fent leírt néhány sor és a mögöttem álló szép napok emlékei újra felkeltették bennem a tüzet. Ezek után úgy gondolom, hogy nem tehetem le a pecát és még nagyon sokáig űzni szeretném, ezt a testet-lelket melengető, sokak által furcsának vélt sportot.

 

 

írta és illusztrálta: Petrus Roland (rpetrus)

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .