Cikkírói pályázat – Bukta Gábor – Bütyök és Tutajos

 

Most itt állok Bütyök mellett, és magamban mosolygok, mert barátom úgy koncentrál és örül egy-egy hal után, mint 30 éve első horgászatainkon tettük azt. Hideg van, szerencsére a szél csak annyira fúj, hogy elmondhassuk majd otthon, nem szórakozni voltunk kinn, de azért nem akadályozza meg, hogy egy kezdő rakós botos horgász megtegye első lépéseit. Mert Bütyök ma tart először ilyet a kezében, és amilyen szerencsés, az év első horgászatán rögtön fogja is a kisebb, nagyobb pontyokat. S nem is keveset, de erről majd később?

 

 

Ha ilyen hosszú petrencét még nem is, de hasonlóan nehezet bizony már nem most fog először keze, hisz a kis biciklire kötött békebeli Univerzal és Úttörő botok nem voltak épp pille súlyúak, nem beszélve arról, hogy ezt 7-8 éves kisfickók tartották a vizek fölé.

 

 

Igaz felszerelésünk egyéb részei nem képeztek túlzott terhet 8-10 kilométeres kerékpáros kivonulásaink során. Botvédő zsákunk ügyes nagymamák keze által hamar megvarródott az óvodából megmaradt babarózsaszín ágynemű huzatból, a horogkészletünk jó esetben 5-10 db szép sárga, de Mustad! horogból állt, ólomnak megfelelt a kikalapácsolt légpuskagolyó és a használt akkumulátorokból nyert ólom, melyből a gáztűzhely fölött olvasztottunk egy evőkanál segítségével nehezéket zsinórunk végére. Egy-két úszóval mindez elfért egy gyakorlati foglalkozáson varrt kistáskában, melynek elkészítése sok-sok vérző fiú ujjal járt.

 

 

Mondta is falu másik iskolájának igen szigorú, de élete végéig nagyon nagy tiszteletnek örvendő Gyuri bácsija:?Varrjad ,Fiam varrjad, mert Köpeczi elvtárs ezt rendelte, hidd el én is szívesebben, látnék fűrészt a kezedben!? Természetesen a kor oktatási minisztere kapott a Tanár Úrtól jelzőt is, nem épp szépet, de ezt most nem írnám le.

 

 

No, de így felszerelkezve gyakran indultunk, szalámis kenyerünkkel a kis táskánkban, a két falu közötti csatornákra, ahol tenyérnyi keszegek és törpék vártak bennünket.

 

Persze nem mindig voltak ezek egyszerű horgászatok, gyakran kellett küzdenünk az időjárás szeszélyeivel. Volt, hogy a csatorna fölött átívelő hidat javító munkások fogadtak be a nagy villámlás közepette Barkasukba, míg a vihar el nem vonult fejünk fölül.

 

 

Máskor az esőben a rövidebbnek vélt földes utat választottuk, a gyorsabb hazatérést remélve, sajnos nem számolva a haladást megnehezítő, igen vendégmarasztaló alföldi sárral. Ekkor velünk tartott, az akkor még igen vékonyka unokatestvére Bütyöknek, aki a sártól beragadt kerékpárját nem volt képes tolni és sírva fakadt. Én kettőt fordulva kimentettem Őt és biciklijét, míg barátom épp egy bíbicet vett védelme alá, mert annak eltört a viharban a szárnya.

 

 

Ugyanis családjukat valahogy megtalálták a beteg madarak, kiket ők több-kevesebb sikerrel meg is gyógyítottak. Volt ott gólya, bagoly és ölyv is gyakran ápolva.

 

 

Bütyök járt is ornitológiai táborban többször, és most felnőtt fejjel végzi a vadgazdálkodási szakot. Munkája során sajnos emberekkel foglalkozik, és kollégája azon kérdésére, hogy ugyan mikor fog igazi és rendes állatokkal dolgozni, nagyot sóhajtva csak ennyit mondott:?Remélem minél hamarabb?.

 

 

Ahogy teltek az évek kinőttük a kicsiny vizet és a szomszéd település szélességében és mélységében is nagyobb csatornájára esett a választásunk. Pontosabban nem is a csatorna, hanem annak kiöntései lettek horgászataink terepei. Ezeket akkoriban tónak neveztük, és a vízgazdálkodás akkori trendje szerint egész évben vízzel voltak telítve.

 

 

Ma már bizonyos gazdasági érdekek miatt, nem pótolják vissza a vizet, pusztán árvízkor telítődnek, majd annak levonultával, ezen ősi haltartó helyek szárazra kerülnek.

 

De régen bizony nagy fogások terei voltak. Szépséges kárászok, ezüstös és aranyszínben pompázók, óriás törpék,melyek szinte haraptak, és néha fájt is egy-két napig, valamint az akkor nem kedvelt compók és sügerek hada várt ott bennünket. Persze eleinte nem volt egyszerű a kijutás, mert először el kellett érni a hajnali négy óra harminckilenckor induló buszt, ami nem volt mindig könnyű Bütyök álomszuszéksága miatt. Majd a buszról leszállva, várt bennünket egy pár kilométeres séta, a gáton, míg el nem értük a Kiri-tavat. Mint mondottam nem tó, pusztán a Hortobágy-Berettyó egy kiöntése volt, melyet egy széles nádas választott el a medertől. A nádasban rengeteg vízi madár élt, és remek ívóhely volt a halak számára. Ma sokszor elcserélném több pontyból, vagy keszegből álló fogásomat, egy akkori színes és igen vegyes őshonos válogatottra, meg a söröspalack méretű törpékre.

 

 

Ha jött az eső bebújtunk a zsilip alá, és onnan nézegettük kis sárgombócainkat a damilon, melyek környezetbarát kapásjelzőként mutatták kis halaink jelentkezéseit a horgokon.

 

A peca végén újabb séta a buszmegállóba, majd hazaérkezés után ebéd és halpucolás, utána meg az árkok és a vén diófa alatti avar felé vettük az irányt, a másnapi horogravaló felkutatása miatt.

 

Volt olyan, hogy autóval vittek, később már kerékpárral is nekivágtunk a napi 30-40km-es túrának. Majd eljött az ideje, hogy több napos sátoros horgásztúrán élvezzük a nyári szünidőt.

 

Ennek bizony sok hal, egy kormos teafőző és rengeteg WC papír látta kárát, mert bizony nem mindig találtuk 12-13 évesen a helyeshagyma-zsír arányt bográcsos főzéseink közepette. De a teafőzőt a homok, a hasunkat meg az idő mindig rendbe hozta, a halak pedig kedvesek voltak,és gyorsan mulatatták velünk az időt.

 

 

 

 

Érdekes, hogy a nagy halak mindig elkerültek bennünket, sokáig Bütyök, akkor óriásnak és megdönthetetlennek tűnő egy kilót éppen túllépő tükröse volt a csúcstartó.Ám az ember élete sajnos nem csak a nyári vakációból áll, hanem köztes tanévekből is, melyeket, ha az ember sikeresen elvégez, egy idő után el kell hagynia ?főleg, ha nagyon vidéki- lakóhelyét, ha jobb középiskolába szeretne járni. Bütyök pedig erdész akart lenni, azt meg igen messze képeznek, jómagam meg egyre többet jártam a sportnak köszönhetően versenyekre. Így jó pár évre el-el maradtak a közös halüldözések. Az iskolák után meg valahogy a lányok kerültek előtértbe, de szerencsére itt a vadászterep azonos volt, így akadt lehetőség egy-egy horgászat megbeszélésére valamelyik szórakozóhelyen. Persze előfordult másnap, hogy valami rettenetes viziszörny támadását véltem a szomszéd stég felöl felfedezni, persze,csak Bütyöknek volt kevés a horgászat megtervezése és az elindulás között idő arra,hogy az ifjú hölgyet haza is kísérje, meg aludjon is egy kicsit. És ezek a horgászatok egyre szaporodtak, pedig a távolság, legalábbis gyorsan változó lakhelyeink között, mindig csak nőt.

 

 

És az elmúlt évben pedig beütött a ménkű! Elmentünk egy olyan horgászversenyre, ami nem túl jól sikerült a barátomnak. Az ellenfelek is jók voltak, a helyhúzás sem volt szerencsés és megállapítottuk, hogy van még mit tanulnunk is. De ezt akkor sem lehet annyiban hagyni, és megbeszéltük bármilyen is nehéz, de sok időt fogunk szentelni a megkopott tudásunk fényessé tételére.

 

 

Hát ezért állok most itt február végén mögötte és mondom neki, hogy igen nagy tapasztalattal, ami már legalább hatszori próbálkozásból állt, mit is és hogyan is kellene tenni.

 

Ő meg csak vigyorog és fogja a halakat, majd dobja vissza Őket, mondva nekik,hogy :

?Veletek,jövőre és azután is ,ugyanitt?

 

 

u.i. Azóta egy kicsit jobb idő lett, szerencsére sok közös pecán vagyunk túl, és Bütyök is egyre nagyobb halakat terel a szákba, a hosszú bottal. De tudom, nem bánná, ha azokból a régi aranyló kárászokból, piros úszójú sügerekből és olajzöld hátú compókból néhánnyal találkozhatna.
Megnézegetné Őket, és szépen visszahelyezné a vízbe, s mondaná nekik:

?Veletek,jövőre?.?

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .