Amur telepítés 2010

20100325haltelepites2

Megvolt a 2010-es év első haltelepítése. A Látóképi víztározó és a Keleti főcsatorna 1-2 kg közötti amurokat kapott. Hivatalos adattal még nem szolgált a horgász szövetség, de a telepítés végző szakemberek 10-10 mázsa halról beszéltek. Az amur őshazája Kína, de előfordul Oroszország keleti részén fekvő melegebb vízű folyóiban, tavaiban. Az 1970-es évek elején Magyarországon a szakemberek kezdtek gondolkodni, hogy kellene egy olyan halfaj aminek fő táplálékát képzi a vizeinkben olyannyira elszaporodott vízi növényzet, az első példányok 1973-ban érkeztek meg hazánkba. Kedveli a lassú folyású csendesebb szakaszokat, és a mély vizet. Kedveli a hínáros növénnyel erősen benőtt vízterületeket.

20100325haltelepites

Az amur hengeres testű, felülről kissé lapított alakú hal, jellegzetesen torpedóalakú. Külső takarója kissé síkos, nem nyálkás, testét nagy méretű ezüstös színű pikkelyek fedik (a Bajkál-tó környékén élő amurok színe feketés árnyalatú ezért ott fekete amurnak nevezik). Feje nagy vaskos, szája csúcsba nyíló, szájszéle erős, izmos. Szeme nagy a fej elülső részén helyezkedik el. Úszói palaszürke árnyalatúak, hátúszójának első sugara kemény, a többi lágy úszósugár. Farok úszója erőteljes, középen hasított.

Az amur elsősorban növényi táplálékot fogyaszt, 1973-ban ebből az okból kifolyólag telepítették Magyarország tavaiba, folyóiba. Étlapján megtalálható, friss növényi hajtások, előszeretettel fogyasztja a zöldalgát, a nád hajtásait. Helytelenül telepítve károkat is okozhat, mivel elszaporodott állomány képes kiíratni egy vízterület teljes vízinövény faunáját.

Szinte egész évben fogható, télen azonban kevés tápanyagot vesz magához. A nap bármely szakában fogható, ez horgászmódszertől függ, nyári melegben a víz minden rétegében előfordulhat, de főleg a nádasokban úszkál. Éjjel kihúzódik gyakran a part közelében, ilyenkor kevéssé óvatos, könnyebb lépre csalni. A rekordlistákat böngészve kitűnik, hogy a legtöbb példányt a nyári hónapokban és nappal ejtik el. Főleg a Ráckevei Dunán egy időben előszeretettel horgásztak éjszaka amurra, a vízpartot sárga fénnyel világították meg, mivel ez hat a legkevésbé riasztó hatással az amurra, ki lehet próbálni eredményes lehet, ott ahol engedélyezik az éjszakai horgászatot.

Mivel az amur növényevő, növényi eredetű csalikkal horgásszunk rá. A kukorica különböző fajtái a legelterjedtebb csalik, a Ráckevei Dunán egy időben a száraz átfúrt kukoricát használták, mert ezt kevésbé tudja leverni a keszegnépség. eredményesek a különböző tésztagyurmák, amelyekbe növényi anyagokat is kevernek (lucernaliszt, pépesített zöldborsómassza). A bojlit is lehet alkalmazni, főleg tavasszal, amikor magas tápértékű élelemre van szüksége a halaknak. A főtt sárgarépától a dinnyeszeletig mindennel lehet próbálkozni, ami csak felhívja az amur figyelmét. A legfontosabb táplálékát, a friss nádhajtásokat is felkínálhatjuk neki, nagyon sok fogás igazolja a csali eredményességét.

Az amur kemény, harcos hal, az utolsókig képes küzdeni. Fárasztásának első fázisában egyenletes húzásokkal válaszol, ha ilyenkor meg tudjuk állítani könnyen, nyerhetünk a küzdelemben, mert gyakran előfordul, hogy a hal horogra akadás után kezes bárányként hagyja magát vontatni, persze egy-két trükköt megpróbál, azonban ha ilyenkor nem sikerül megszákolni, akkor esze-veszett vágtába kezd, ilyenkor szokott a zsinór szakadni, rosszabb esetben a bot törni. Ilyenkor már kétesélyessé válik a küzdelem, csak akkor tudjuk megtartani a halat, ha elegendő mennyiségű zsinór van az orsón, ekkor képes egy -egy nagyobb példány 50-60 méter zsinórt is lehúzni egyetlen kirohanással. Éjszakai horgászatnál a megvilágítás is fontos lehet, ugyanis egyes esetekben tapasztalható volt, hogy a hal a felszínre húzáskor szinte megvadult, ha a horgászok vakítóan fehér fényt használtak a horgászhely megvilágítására, ezért ha tehetjük szórt fényben és lehetőleg kicsit sárgább tónusú megvilágítás mellet horgásszunk. Ha elérkezett a szákolás pillanata sohasem kapkodjunk, mindig várjuk meg azt a pillanatot, amikor a halat tökéletesen tudjuk irányítani, és ekkor húzzuk a szák felé, majd egy határozott emeléssel billentsük bele a szákba. Előfordul, hogy a szák láttán megugrik, előtte célszerű a féket jól beállítani, mert könnyen durranós szakadás lehet a fárasztás vége. Az amur élve tartása szákban, illetve felkantározva történik, érdemesebb hosszú kötélen a mélyebb vízrétegekbe engedni, tovább élve marad.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .