Tüskevári rekordom

0907bojlik

A napijegyes tavakról mindenkinek megvan a véleménye, így nekem is. Maga a hely szerintem az egyik legigényesebb horgászhelyek közé sorolható. A tógazda egy hal centrikus ember, aki odafigyel arra, hogy miként bánnak a kifogott halakkal. Nekem nagyon jó élményem van az első horgászatomról a tavon. Még valamikor a nyár elején lehettem kint bátyámmal és fogtam egy 8 kg körüli pontyot. Akkor mondta a halőr srác, hogy éjszakánként a nagyobbak is jönnek.

Elég sokszor kilátogattunk éjszaka is, de sajnos elkerült mindvégig a szerencse, szerintem aludhattak a halak. Ezt abból gondolom, hogy most vasárnap meglátogattuk ismét nappal is a Tüskét.

 

Mivel eddig mindig a szigeten horgásztam, úgy gondoltam most váltani kell. Kiültünk a hosszú partszakaszra. Előpakoltam, bevetettem a technikát és szöszmötöltem a padnál, mivel úgy gondoltam nem igen lesz kapás.

 

TÉVEDTEM!

 

Egyik pillanatban már a jelző a magasban és a botom megindult a tartóról, siettem, mivel a nyelető nem volt bekapcsolva. Bevágás, majd fárasztás. Az eredmény egy 11,78-as tükrös. Nem is kell semmit mondani, negyed órával érkezésünk után, megfogtam eddigi életem legnagyobb halát. Komolyan elgondolkoztam, hogy menni kellene haza.

 

0907ponty12kilos

0907ponty12kilosrekordom

Vasárnap igencsak éhesek voltak a halak a Tüskeváron. Nem is egy 10kg körüli példányt sikerült horogra csalni. Nekem még aznapra jutott a jóból, egy 6,4kg-os tükrös is a horgomra akadt. Ezen eredmények után csak ajánlani tudom a tavat. Bár a sok éjszakai kapástalanság igencsak vicces. Ha tudom csak nappal megyek.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .