Ugyanis jó tudni minden horgásznak , hogy miközben ő fáraszt, azaz „sportol”, szórakozik, azalatt a hal szenved, kínokat él át. Beköszöntőnek mindenek előtt ott a fájdalom, legtöbbször kegyetlenül kínzó fájdalom, amit a hal érez, már a horog behatolásának pillanatában. Majd ez a fájdalom egyre fokozottabban gyötri, kínozza a halat a fárasztás során. Hogy tud sziszegni-szűkölni az ember, ha a horog hegye véletlenül belecsusszan az ujjbegyébe! Bizony fáj is az kegyetlenül! Pedig ott kevesebb, a fájdalom érző idegvégződés, mint a fejtájban, vagy különösen a szájban (fogakban, foggyökerekben), melyekben a legtöbb legintenzívebb jelző, fájdalomérező idegvégződések vannak.
Gondoljunk csak azokra az élvezetekre, melyekben akkor van részünk, amikor például begyullad az ideg a fogunkban, és az orvos kezeli. A dolgok természeténél fogva -normális esetben- a halnak mindig a szájában akad meg a horog. És mivel neki is a szájrésznél találhatók legsűrűbben a fájdalomérző idegek, szinte az elviselhetőség határát súroló fájdalmakat-kínokat kell a halnak átélnie a fárasztás alatt.
A fárasztás során a fájdalmakkal együtt jár még az elfáradás folyamatának szenvedése is. Minden mozgáshoz energia szükséges, az energia újratermelődéséhez pedig friss oxigén. A mozgást végző izomzat túlterhelése során egyre több friss oxigénre lenne szüksége a hal izmainak, de az egyre nagyobb megerőltetések során egyre kevesebb friss oxigén jut el az izmaihoz a vérkörön át.
Tudni kell, hogy a halak szíve csak egy pitvarból és egy kamrából áll, tehát az oxigén felfrissülése egyre gyengébb mértékű, így az egyre növekvő igényt egyre kevésbé tudja kielégíteni. Az oxigénhiány egyre inkább úgynevezett „rosszullét” érzetét kelti. Ez mint az embernél, ugyanúgy a halnál is szédüléssel, fulladással, végül eszméletvesztéssel jár. Ez a kóma állapota. Ebben az állapotban hozza az ügyes horgász a halat a fárasztás végére.
Így néz ki ez a „szórakozás a hal szemszögéből!