Egy novemberi pontyozás a Tüskén

1113tuskevarpellet
2008 november elején nem megszokott időjárás fogadta idén a horgászokat. Egész héten sütött a nap és még éjszaka sem hűlt le a levegő annyira. Úgy gondoltuk tiszteletünket tesszük a Tüskeváron, hátha fogunk idén még pontyot. Rajtunk kívül még sokan gondolkodtak a pontyfogásban, mert szép számú horgászsereg lepte el a tavat. Mi a tó végére ültünk, mivel a szélirány is annak a helynek kedvezett. Jómagam csemegekukoricával, és csontival csaliztam, de a horgásztárssal bíztak a bojlik és pelletek hatásában, így csaliztak és etettek is azokkal.

1113tuskevarponty

1113tuskevarponty2

 

Szerencsémre a csemegekukorica és csonti páros ontotta a halakat, főleg a keszegek lakmároztak aznap az Én horgaim körül, de azért egy kis nyurga is beköszönt pár perc erejéig. Nagyon örültem az elért eredménynek, mert nem mindenkinek adatik meg az a dolog, hogy novemberben még pontyot tarthat a kezében.

 

A Tüskevár már nyáron is mutatta nekem éjszakázás közben, hogy rablóhalban nincs benne hiány, azonban a tógazda eddig nem engedte a horgászatukat, azonban oly módon elszaporodtak benne a csukák és süllők, hogy októbertől lehetőséget adott ezen ragadozó halak megfogására is. Aznap a szemünk láttára a tógazda fogott egy süllőt és egy csukeszt, illetve egy másik horgásztárs négy csukát is. Ez mind bizonyítja, hogy a rablóhalak is jelen vannak a vízben. Azonban csak úszós módszerrel lehet ezen halakra pecázni, mert így biztonságban vannak a vízben jelen levő kapitális pontyok, amurok.

 

1113tuskevarosz

1113tuskevarkeszeg2

1113tuskevarkeszeg

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .