Tiszavirág HE. nyílt horgászversenye – Látókép
A Tiszavirág Horgász Egyesület nyílt nevezéses évadnyitó horgászversenyt rendez. Ebből az alkalomból szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt, aki szeretne eltölteni egy kellemes napot jó hangulatú társaságban. Olvasd tovább...
Harcsafogó Verseny 2011. augusztus – második menet
Kicsit megkésve íródott ez a cikk, ám remélem, azoknak a barátaimnak, akik kint voltak azon az augusztusi két napon, tudok pár örömmel teli percet szerezni még így is. Olvasd tovább...
III. Hajdú-Open horgászverseny 2011.09.04
Az idei évben immáron harmadik alkalommal rendezte meg ifj. Török László a Hajdú Open névre keresztelt horgászversenyét. 24 versenyző 3 szektorban és 2 fordulóban, egy délelőtti és egy délutániban mérettette össze tudását. Az igen komoly mezőny, igen komoly eredményeket produkált. Kimagasló eredmény volt az egy forduló alatt (3 óra) fogott közel 10 kg-os eredmény. Olvasd tovább...
Hajdú-Bihar Megyei horgászverseny 2011
2011.05.21-én került megrendezésre a Hajdú-Bihar Megyei Horgászszövetség versenye, amelyre az egyesületek 4 fős csapatai neveztek. A 19 csapat A-B-C-D szektorra bontva versenyeztek a Látóképi víztározón. A 3 órás megmérettetést egyéni kategóriáját 6800 grammos fogással Rohács Péter nyerte, míg a csapat bajnokságot a TOP FISH Horgász Egyesület kaparintotta meg 8 ponttal. Olvasd tovább...
Tiszavirág évadnyitó horgászverseny 2011.04.17 versenybeszámoló
A Tiszavirág Horgász Egyesület nyílt nevezéses évadnyitó horgászversenyt rendezett 2011.04.17-én a Látóképi víztározón. A jó idő a horgászat szeretete és a versenyzési láz több mint 60 főt mozgatott meg és csalt a vízpartra. Három kategóriában mérték össze tudásukat, ifiben, vándorhorgászban és versenyhorgászban. Ezen a vasárnapi napon a Látóképi versenypálya középső része bizonyult a leghalasabbnak, ahol ifj. Török László 8 kg közeli fogása győzelmet jelentett számára. Olvasd tovább...
Helyzetjelentés
Szerda reggel nem bírtunk magunkkal és kimerészkedtünk horgászni. Több helyről lehetett hallani, hogy már kiolvadt, kisebb nagyobb terjedelemben vagy akár teljesen is. Nyugati főcsatornára vezetett az utunk. Kissé tartottam a hajnali fagytól, de meg kell nézni, ez járt a fejemben.… Olvasd tovább...
Drop Shot -tal a süllőkre (kisfilmmel)
Az USA-ban a sügerező horgászok régóta alkalmazott technikáját továbbfejlesztve és egységes rendszerbe foglalva alakította ki a Balzer cég új Drop Shot módszerét (a továbbiakban DS). Kimagasló eredményeket érhetünk el vele még agyonhorgászott vizeken is a süllő horgászatánál. Érdemes ezt a fogós, ám de nem egészen egyszerű módszert a süllőzés mellett sügeres és csukás vizeken is kipróbálni. Szinte mágnesként vonzza a halakat. Olvasd tovább...
Pisztrángsügér más néven a fekete sügér
Volt egyszer, egy nagy német haltenyésztő, tudós, aki mellesleg nagyon szeretett horgászni. A neve Max von dem Borne. Ez a sportember volt az, aki elhatározta, hogy az Amerikában őshonos fekete illetve pisztrángsügért Németországba hozza, azzal a szándékkal, hogy elszaporítsa. Igazi sporthallal szerette volna megajándékozni a sporthorgászat szerelmeseit. A fekete sügér „sztori", 1883-ban kezdődött. Az év februárjában Amerikából 7 fekete sügeret és 45 pisztrángsügért indítottak Európába. A hosszú ideig tartó utazási csak 3 fekete és 10 pisztrángsügér élte túl. Ezektől a halaktól remélte, hogy néhány évtized múlva elszaporításukkal a németországi vizeket telepíteni lehet majd. Olvasd tovább...
II. Hajdú-Open 2010 Látókép
Úgy érzem, leszögezhetjük, a címben szereplő verseny tényleg Hajdú Bihar megye hagyományos őszi versenye lett, szerencsére. Az az igazság, megyénknek nincs elég versenyzésre alkalmas vize, ezen azt értem, hogy nagyszámú versenyző elhelyezése megtörténhessen. Mindössze a Látóképi víztározónkon van, ami versenypályának mondható szakasz. Akkor tehát Látóképi víztározó, keszegek hada, akik mindig máshogy esznek, hol finnyásan, hol egyáltalán nem, hol ott sincsenek, hol napokig beszélünk róla, milyen jó volt matchezni. A feladat nem egyszerű, itt ha valaki hat kiló fölött fog, sokan felkapják a fejüket, az már igen…Nagyon sokszor a snecizés a menekülő útvonal, néha még a megoldás is az. Olvasd tovább...
XI. HBMI harcsafogó verseny Látókép 2010.08.14-15
2010 augusztus 14-én reggel 8 órakor kezdődött a Hajdú-Bihar megyei horgász szövetség minden évben megrendezendő harcsafogó versenyét, amelynek ismét a Látóképi víztározó adott otthont. A versenyre előzetesen lehetett regisztrálni a kijelölt horgászboltokban, amelyet 38-an meg is tettek. Olvasd tovább...
Mindent a változásért!
Június 16-án megvolt az első társadalmi munka, bár az idő nem kedvezett nekünk, de ott voltunk és csináltuk amit kell. A tó versenypályájának elején kezdtünk. Ezen a részen a fák gallyainak kritikus benyúlása volt a gond. Ezektől már csak nehézkesen vagy egyáltalán nem lehetett spiccel vagy matchel horgászni. A hétfői vihar igen nagy kárt okozott néhány fűzben, melyeken szintén ez a kis csapat takarított el. Sok új horgászhelyet alakítottunk ki, ami remélhetőleg kiegyenlítettebbé teszi majd a június 19-i Hajdú-bihar Megyei horgászversenyt. Olvasd tovább...
Csali Horgász Egyesület horgászversenye 2010.
Szinte extrém körülmények között került megrendezésre a 2010-es Csali Horgász Egyesület versenye. A hétvégén több eső esett, mint átlagban májusban szokott. A sár dagonya megkövetelte a versenyzőktől a bepakolást. Nem irigylem azokat akik a nudis részhez húztak. A hihetetlen rossz időjárás azonban nem szegte kedvét a horgászoknak. Közel 40 versenyző gondolta azt, hogy jobb lesz neki a parton, mint otthon. Végül megúsztuk eső nélkül, de cserébe kaptunk viharos szelet. Végezetül lássuk a végeredményeket. Olvasd tovább...














itt megtaláltam