A mocsári teknős, Magyarország egyetlen őshonos teknősféléje Dél- és Kelet-Európa nagy részén, Marokkóban, a Fekete-tenger anatóliai partvidéke mentén, a Kaszpi-tenger vidékén, keleten egészen az Aral-tóig előfordul. Kedveli a sekély, iszapos síkvidéki állóvizeket. Hiánya a Brit-szigetekről és a vele szembeni kontinentális partvidékről, valamint Skandináviából az eljegesedés alatti visszahúzódással magyarázható. Magyarországon főként a síkvidéki, álló vagy lassú folyású vizekben, vízlevezető csatornákban, ártéri területeken, alföldi szikes tavakban, kubikgödrökben található meg.
Az Ibériai-félszigeten és a Baleár szigeteken élő példányok kisebbek, hátpáncéljuk hossza 15-18 centiméter, míg a Krím félszigeten élőké a 30 centimétert is elérheti.

A fej ovális, hátrafelé szélesedő. Legfeljebb 20 centiméteres hosszúságú hátpáncélja és bőre zöldes, barnás vagy feketés, amit sárgás vagy fehér pettyek vagy csíkok tarkítanak. Nem ritkák a teljesen sötét, egyszínű, de a sárgán domináló példányok sem. Hátpáncélja mérsékelten domború, a gerinc mentén többnyire 5 nagy, hatszögletű pajzs sorakozik. Ezeket kétoldalt újabb nagy pajzsok veszik körül, míg a szegélyt kisebb, keskenyebb pajzsok alkotják. A hímek esetében homorú, a nőstényeknél lapos haspáncél világosbarna, gyakran sötét foltottal tarkított, olykor a pajzsoknak fekete szegélye van.
Fejét, végtagjait és farkát védekezésül képes páncéljába behúzni, s ilyenkor szinte senki és semmi nem férhet hozzá. Nyakát a nyakrejtő teknősökre jellemzően S-alakban meghajlítva, a test, hossztengelye irányában húzza vissza, nem pedig féloldalra hajtva, mint a nyakfordító teknősök. A hímek farka testükhöz viszonyítva hosszabb, töve vaskosabb, mellső lábaikon a karmok erőteljesebbek. Velük szemben a nőstényeknek rövidebb a farkuk, domborúbb a haspáncéljuk. A hímek szivárványhártyája vörösesbarna vagy narancsszínű, míg a nőstényeké fehér vagy sárgás.

A változó testhőmérsékletű faj október végén vonul el telelni. Vagy a vízfenék iszapjába ássa be magát, vagy ha erre nincs mód, a jégpáncél alatt kerül nyugalmi állapotba. Az életfenntartáshoz szükséges oxigénmennyiséget szájának és garatjának nyálkahártyáján, illetve a végbélzacskók hajszálerein keresztül szerzi meg. Az időjárástól függően március-áprilisban aktiviálódik. Nyáron csak a tojásrakó nőstények távolodnak el a víztől, különben legfeljebb a partig, vagy valamilyen vízből kiemelkedő tárgyra merészkednek ki. Táplálékuk is vízi eredetű: különféle ízeltlábúak, kétéltűek, puhatestűek és férgek kifejlett és lárvaállapotú egyedeit, dögöket fogyaszt. A halak közül csak a beteg példányokat képes elfogni. A zsákmányt éles csőrkáváik segítségével darabolják fel. Mozgása a szárazon esetlen, de a vízben annál jobban úszik. Előszeretettel napoznak a vízen úszó fatörzseken vagy a partról benyúló ágakon, esetleg magán a parton, de látásuk kitűnő, és már több tíz méterről egymást riasztva belecsusszannak a vízbe, ha valaki közeledik.

A mocsári teknős tojásokkal szaporodik, amelyeket (mintegy tucatnyit) a nőstény a vizek partján a homokba vagy a tőzegbe rak. A párzásra nem sokkal a telelés után, májusban kerül sor. A nőstény ezután laza, homokos talajt keres, ahová 8-10 centiméter mélyre eláshatja kb. 4-5 centiméter hosszú, 7-8 centiméteres átmérőjű tojásait. Az utódok augusztus és szeptember fordulóján kelnek ki, és azonnal megindulnak a víz felé. A teknősfészkeket gyakran kiássák és tartalmukat elfogyasztják különféle ragadozók, elsősorban a rókák.

A mocsári teknős Európa-szerte visszaszorulóban van a gyorsan terjeszkedő táplálékkonkurrens, az ékszerteknős miatt, illetve a vizes élőhelyek szennyezése és pusztulása is negatív hatással van az összállományra. A kifejlett példányokat péncéljuk védi, de a kicsinyeket és a tojásokat sokszor elpusztítják a ragadozók. Fennmaradásának érzékeny pontja a tojások kikeltetésére alkalmas, meleg, nyílt, de zavartalan fészekrakó hely, amelyek sajnos egyre fogynak a vizek környékén. Alföldi élőhelyeinek nagy része a lecsapolások következtében kiszáradt, a vizek, csatornák környéke pedig sokszor beépül, ill. zavaró forgalommal terhes. A magyarországi teknősállomány egyelőre stabilnak mondható, de megkezdődött a felmérése, hogy adott esetben hatékony védelmet lehessen biztosítani számukra. Mint minden kétéltű és hüllő, Magyarországon ez a faj is védett, eszmei értéke 50 000 forint.

A honfoglaló őseink előszeretettel fogyasztottak teknőshúst, így a mocsári teknőst is megették. Számuk azonban nem emiatt és nem akkor fogyatkozott meg úgy, hogy mára alig találunk egy-egy vadon élő példányt. Azonban ez nem csak magyarországi probléma. Valamikor Németországban is nagyon sok mocsári teknős élt. Azonban a XVIII. század elején a brandenburgi Biblia-kereskedők kitalálták, hogy a böjt időszakában teknőshúst adjanak az embereknek, mivel az nincs benne az ekkor tilos ételek listájában. Ez a kereskedelem oda vezetett, hogy a brandenburgi tavakból és mocsarakból szinte teljesen eltűntek a teknősök.