Tiszai Ingola (Eudontomyzon danfordi)

Tiszai Ingola (Eudontomyzon danfordi) VÉDETT!

tiszaiingola

 

Jellemzői:
Teste hengeres, megnyúlt, alakja inkább a férgekhez, mint halakhoz hasonlít. A két hátúszó, valamint a farok- és farokalatti úszó összeolvadt, ún. úszószegélyt alkot. A test csupasz, színe a háton barnás-szürke. A has-tájék felé világosodik, a has szürkés, piszkosfehér színű. Állkapcsa nincs, szájnyílása tölcsérszerű – szívószáj -. A kifejlett egyedek fogazata a faj legfontosabb határozó bélyege. A lárvák hasonlóak mind külalakban, mind méretben a kifejlett egyedekhez, azonban ezeknek szemük és kopoltyúnyílásaik fedettek, fogaik nem fejlődtek még ki. A kifejlett példányok 10-20 cm hosszúak.

 

Élettani sajátosságok:
Az ivarérést – a halaktól eltérően – négy-öt éves lárva stádium előzi meg. A lárvák az üledékbe fúródva élnek, táplálékuk szerves törmelék, amelyet szűrögetve vesznek fel. Ivarérés után szájszervével halakra tapadva parazita életmódot folytat. Ívása március-június között, a patakok csendesebb területein van.

 

Élőhely:
A hegyi patakok lakója, a Tiszában és nagyobb mellékfolyóiban is csak a felső – pisztráng és pér szinttájú szakaszokon fordul elő

 

Elterjedés:
A faj a Kárpát-medencében alakult ki, kizárólag a Tiszában és annak vízrendszerében fordul elő. Hazánkban az Északi Közép-hegység több patakjában is előfordul.

 

Természetvédelmi státus:
Korlátozott elterjedése területe, valamint szűk ökológiai tűrőképessége miatt természetvédelmi szempontból veszélyeztetett, ezért hazánkban fokozottan védett, szerepel a Berni Konvenció III. és az Élőhelyvédelmi Irányelv II. függelékében.