Giliszta (Lumbricus terrestris)

giliszta
A giliszta talán a leguniverzálisabb csali. A harcsától a pontyig, a keszegtől a márnáig és a pisztrángig minden hal szívesen fogyasztja. A gilisztának igen nagy a B-vitamin-tartalma, ezért különösen a vitaminhiányos téli hónapok után fogadják szívesen a haíak.

A giliszta rendszertanilag a kevés sertéjűek rendjébe tartozó gyűrűsféreg. A mérsékelt égöv alatt a színgiliszta család fajai képviselik a kevés sertéjűeket Ennek a családnak mintegy 170 faja van. Ebből hazai képviselőik száma harmincra tehető. Általában a talajban levő járatokban élnek. Ezeket a járatokat maguk készítik, miközben szinte ?átrágják” magukat a talajon. A járatok mélysége a talaj minőségétől, szervesanyag- és nedvességtartalmától függően a felszíntől akár 8 m-ig terjedhet. A giliszták rendszerint kétféle járatot készítenek. Az egyik járatrendszer a talaj felszíni, humuszban gazdagabb rétegében helyezkedik el, ahol táplálékukat keresik; a horgász is innen gyűjtheti össze a legkönnyebben őket. A függőleges járatok, amelyek gyakran a talajvízszintig is leérnek, menedékül szolgálnak. Ide pl. a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt (tél, szárazság) húzódnak vissza. Talajjavító hatásuk jelentős. Erdőtalajban mennyiségük 60 ezer db/ha is előfordul. Táplálékuk a talajban élő mikroorganizmusokon, szerves anyagokon kívül a rothadó növényi részek. Gyakran maguk ?készítenek” ilyen táplálékot, amikor növényi részeket húznak be járataikba, ahol ragadós nyáluk és a növényen levő mikroorganizmusok hatására megindul a rothadás. Előfordulásuk gyakorisága alapján rangsorolhatjuk őket.

 

 

A különböző fajok közül a közönséges földigiliszta hossza néha már a 250 mm-t is meghaladhatja. Testének első része hengeres, a hátsó lapított. Hátoldala sötétbarna, ibolya színezettel; hátulsó felén a test középvonalán futó sötétebb hosszanti csíkok húzódnak. Nálunk nem ez a leggyakoribb földigilisztafaj. Elsősorban az agyagos talajt kedveli. A horgászok inkább harmatgiliszta néven ismerik. Bármelyik hal szívesen felveszi. Keszegezéshez apróbb példányok vagy azok darabjai is megfelelnek. Kertek, parkok földjében él. Amikor este vagy éjjel előbújik járataiból, zseblámpával nagy mennyiségben összegyűjthető. Megfogása ügyességet kíván, mert ügyetlen mozdulat hatására villámgyorsan bújik el járataiban. Vigyáznunk kell a zajtalan járásra is, mert a földigiliszta érzékeli a zajt és a talaj rezgését. A zseblámpa erős fénye is zavaró lehet. Legbiztosabban úgy fogható, ha a járatból félig kihúzott gilisztát hüvelykujjunkkal enyhén a földhöz szorítjuk. Ezzel megakadályozzuk, hogy villámgyorsan eltűnjön rejtekhelyén. Amint védekezni kezd, mutató- és hüvelykujjunkkal megragadjuk. Semmi esetre sem szabad hirtelen mozdulattal meghúzni, mert elszakad, és rendszerint mi húzzuk a ?rövidebbet”. Megfelelő gyűjtésükhöz olyan zseblámpát használjunk, amelyet pánttal a homlokunkhoz tudunk erősíteni. így mindkét kezünk szabaddá válik.

 

 

Hagyományos módszer az ásással való gyűjtés. Ilyenkor viszonylag nagy mennyiségű földet kell megmozgatni. Ezért célszerű a szükségest a hasznossal összekötni: pl. a kiskert felásása közben talált gilisztákat összegyűjteni. Hasonlóan jó és kevésbé munkaigényes, ha a friss szántásból szedjük össze őket. Ugyancsak kisebb munkát jelent, ha a gilisztát a tavaszi vagy a nyári nagy esőzések után gyűjtjük össze. Ilyenkor a víz elönti a járatokat, és a fulladás elől menekülnek a felszínre. A szakirodalomban arról is olvashatunk, hogy higanyklorid- vagy kálium-permanganát-oldattal ugyancsak felszínre kényszeríthetők. Ezeknek a vegyi anyagoknak az alkalmazásával azonban egy időre tönkretesszük a ?lelőhelyet”. Ugyancsak olvashatunk elektromos áram igénybevételéről, de több helyen ? sajnos ? a helytelen alkalmazás okozta halálos balesetekről is. Az elektromos áram használata életveszélyes, ezért ezt a módszert nem javasoljuk.

 

 

Gyűjtéshez legjobb kisebb fadobozt használni. Ha csak rövid ideig tároljuk a gilisztákat, átmenetileg üvegbe is gyűjthetünk; ezt azonban semmi esetre sem szabad légmentesen lezárni, mert a giliszták befulladnak.

 

 

A frissen szedett közönséges földigiliszta rossz tulajdonsága, hogy könnyen szakad. Ez azt jelenti, hogy horogra tűzés közben ?eltörik”. Ha ez nem is következik be, a legapróbb hal húzására a horgon csak a giliszta csonkja marad. Ennek az az oka, hogy a friss giliszta emésztőszervei tele vannak táplálékkal. A giliszták szívósságát növelhetjük, ha felhasználás előtt néhány napig tároljuk őket.

 

 

Tárolásra legjobb a nem zománcozott, égetett agyagedény, amelyet mohával bélelünk. A zománc nélküli agyagedény a pórusain keresztül is lélegzik, a giliszták így nem füllednek be. Az edényt bélelő moha ne legyen túl nedves, mert ebben a giliszták elpusztulnak. A mohát lazán helyezzük el az edényben, hogy az állatok el tudjanak bújni közte. Egy-két nap múlva a gilisztákkal együtt az edényből kivesszük a mohát, majd az edény aljára frisset teszünk. Az ép, egészséges giliszták a friss mohába bújnak, míg az elpusztult vagy beteg egyedek a régi mohába maradnak, amelyet aztán eltávolítunk. Két-háromszori mohakezelés után a giliszták kitisztulnak, szívósságuk fokozódik, így alkalmassá válnak a horgászathoz.

 

 

A giliszták tárolására többféle módszer is szolgál. Hosszabb ideig is tárolhatunk nagyobb mennyiségben gilisztát agyagedényben, ha homokkal kevert, megfelelő nedvességű földdel háromnegyed részig megtöltjük az edényt, majd erre öntjük az állatokat. Sohasem szabad a gilisztákra önteni a földet, hanem mindig a gilisztát a földre! Etetésükre kávézaccot használhatunk, amely egyben fertőtlenít is. A gilisztákat tartalmazó edényt lehetőleg hűvösebb helyen tároljuk. Erre alkalmas a pince. Tárolásra más megfelelő edényt, pl. faládikát is használhatunk. A faláda ugyancsak megfelelő levegőzést biztosít az állatoknak, hátránya azonban, hogy anyaga elkorhad. Gyakorlati tapasztalatok alapján egy 250 mm hosszú, 150 mm magas és 150 mm széles ládában nem túlságosan hosszú ideig akár néhány száz földigiliszta is eltartható. A ládát vagy ládákat k érti földdel töltjük meg, az állatok táplálására pedig friss burgonyahéját, saláta-, spenót- vagy más levelet keverünk a földbe. A föld felszínére apróra tört, főtt burgonyát helyezünk.

 

 

A trágyagiliszta a másik legfontosabb giliszta faj. Kisebb, keményebb, szívósabb,a horgon aktívabb, mint a közönséges földigiliszta. Előfordulási helye a jól beérett trágya, vagy komposzt, esetleg olyan hely, ahol nagyobb mennyiségű szerves anyag bomlása megy végbe. Színe lilásvörös. Horogra tűzés közben kesernyés szagú, sárgás színű váladékot ürít. Ennek a váladéknak feltehetően ?távcsali” hatása is van. Mindenesetre a dévér keszeg egyik legkedveltebb csemegéje. A trágyagiliszta jelentőségét nagyban növeli, hogy télen is megtaláljuk élőhelyén, amikor a többi gilisztafaj téli járataiba húzódik. Erre az a magyarázat, hogy lelőhelye (a trágyadomb, komposzt, elhagyott melegágy stb.) az ott lezajló bomlási folyamatok miatt melegebb, mint a környezet.

 

 

A trágyagilisztát mindig az érett (soha sem a friss) trágyában találjuk nagy számban. Előszeretettel bújik meg a trágyadomb és az alatta levő föld közötti határrétegben.
Gyűjtése a következő módon történhet. A trágyába hüvelykujjnyi vastagságú karót szúrunk le, majd ezt oldalirányban ütögetjük, mozgatjuk. Ugyancsak megfelelő, ha az ásót nyomjuk ásónyomnyí mélységbe, és ezt rezegtetjük oldalirányba. A rezgés hatására a giliszták tömegesen bújnak elő a felszínre, ahonnan csak össze kell szedni őket. Természetesen ásással is gyűjthetünk. A lelőhely megbolygatása azonban nem kedvez a gilisztafaj szaporodásának. Különösen a kiszáradás ellen kell védeni a telepet, ezért gyűjtés után a trágyát helyezzük vissza eredeti helyére, vagyis ne szórjuk szét a trágyadombot, mert az kiszáradáshoz vezet.
A gyűjtéshez már ismertetett üvegedényt, esetleg a kukac tárolására szánt műanyag dobozt használhatunk. A dobozba mindig tegyünk egy kevés trágyát, nehogy a giliszták kiszáradjanak. A trágyagilisztát általában nem tároljuk hosszabb ideig.

 

 

Erősen nedvességigényes faj a nedves rétegek növényzetének gyökerei között található barnászöld színű mocsári giliszta. Különösen áradások után szaporodik el nagymértékben. Szedése, gyűjtése a trágyagilisztáéhoz hasonlóan, karó leverésével és ütögetésével történik. Ezt az igen régi módszert a halászok is alkalmazzák. Ruganyos ártéri talajon lábdobbantással is felszínre kényszeríthetjük őket.
Még nedvességigényesebb fajokat találunk árkok, időszakos vízfolyások fenekén. Ugyancsak nyirkos, nedves élőhelyen található egy 30?50 mm hosszú barnás, ritkábban világos zöldesbarna színű giliszta, amelyet kétéltű gilisztának is nevezhetnénk. Teste második felének keresztmetszete négyélű. Part menti vizenyős területeken, valamint mohában éf. Apadás után gyakran fürtökben található a parti kövek alatt. Hátránya, hogy könnyen szakad, ezért csokorszerűen fűzzük a horogra. Sokszor kell ellenőrizni horgunkat, mert a keszegek könnyen lecsipkedhetik.
A Lumbrícus rubeltus faj kimondottan a humuszos talajban él, főként korhadó bükkfarönkök és az avar alatt. A megművelt talajok lakója a rózsaszínű giliszta.

közönséges földigiliszta (Lumbricus terrestris) ? kozmopolita
erdei giliszta (Lumbricus polyphemus) ? a Kárpát-medencében a legnagyobb földigiliszta-faj, 15-50 cm, barna erdei talajban gyakori
tejfehér giliszta (Octolasion lacteum) ? mészben gazdag talajokban él, kozmopolita
rózsaszínű giliszta (Aporrectodea rosea) ? nyáron diapauzába vonul
trágyagiliszta (Eisenia fetida) ? a szerves hulladék lebontásában fontos
világító giliszta (Eisenia lucens) ? hegyvidéki, korhadó fatörzsekben él
barlangi giliszta (Helodrilus mozsariorum) ? megtalálható például a Baradla-barlang vízzel telt szifóiban