0
Your Cart

IV. KAPITALIS.EU pergető horgászverseny (versenykiírás)

Ahogyan az elmúlt években az idén is megrendezésre kerül negyedik KAPITALIS.EU pergető horgászversenyünk. Az eddigi versenyektől azonban eltérő helyszínen kerül megrendezésre. Már korábban beszámoltunk róla, hogy a Szentannai víztározó teljesen kiszáradt, illetve a másik titkos favorit a Fancsikai tavak sem állanak a vízkészletük legfényesebb pontján, ezért az idei első versenyünk helyszínének a Látóképi víztározó ad otthon.

Néhány szó a helyszínről: A maga 67+ hektáros méretével igen nagy fába vágjuk a fejszénket, amely a tó rapszodikus mivolta miatt tovább fogja bonyolítani a versenyt. Emelett igen szép eredményeket is el lehet érni. Célhalként a süllőt, csukát, harcsát, sügeret, feketesügeret ajánlanám, bár állítólag van benne domolykó és balin, de talán nem építenék azokra versenytaktikát. Nagyon sokan pergetnek Látón és nem véletlenül. Javasolt kiegészítőként azért egy gumicsizma mindenkinél elkel!

Az időpont remélhetőleg még az az állapot, amikor az ágakból nem vonultak fel a kishalak a mély vízre. A verseny időpontja 2014. október 19. vasárnap. A versenybe csak rablóhalak számítanak bele. Amelyeket csak pergető, illetve legyező módszerrel lehet megfogni. A műcsalikon maximum 2 db horog lehet, a horgok ágainak száma nem meghatározott, de maximum három lehet! Egy időben csak egy bottal lehet dobálni (szívesen megnézem ki tud egyszerre kettőt kitekerni), de akármennyi bot elő lehet készítve.

verseny_620

Tervezett lebonyolítás:

2014.10.19 vasárnap

6:20-6:30 Gyülekező

6:30-6:45 Megbeszélés, kávé tea stb. elfogyasztása

6:45-7:00 A tér-idő kontinuumba bele nem számítható időtartam, amelyre mindig szükség van a versenyek rendezésekor

7:00-11:00 Verseny

11:00-az idő végezetéig Reggeli vagy inkább ez már tízórai+1 óra lesz és eredményhirdetés.

A versenyeb csak előzetes nevezés esetén lehet részt venni, amelyet a horgászboltunkban a Kapitális horgászboltban 4031, Debrecen Kishegyesi út 146 szám alatt vagy az alábbi telefonszámon 0652-739-299 lehet. A nevezési díj magába foglalja a szervezéssel, pályarendezéssel, reggelivel, díjazással kapcsolatos kiadásokat, valamint a versenypályák igénybevételének költségeit, illetve a versenynap területi engedélyeinek árát.

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére