0
Your Cart

Ízellítő a Pontyvilág 2014 szeptemberi lapszámából

Max Brodehl: Keveset, de folyamatosan. A történet, amiről be szeretnék számolni pár, évvel korábbra nyúlik vissza, mégpedig arra az időszakra, amikor azt az etetési taktikát kezdtem alkalmazni, amely mára bevett szokásommá vált, és sok szép pontyot hozott azóta. De kezdjük a legelején…

\

cikk12

A Hollandiában élő Ed igen tapasztalt és ismert horgász, teljesen közvetlen, előzékeny, és minden szavát nagyra tartom. Ha etetésről van szó, és Ed szimpatikusnak talál, akkor sok olyan dolgot elmond, amelytől eredményesebb lesz az ember! Diák vagyok még, így az anyagiak nem állnak korlátlanul a rendelkezésemre – alapvetően nem is a stílusom a nagy tömegű etetés -, megkérdeztem hát Edet, hogy szerinte is lehetséges-e egy horgászhelyet kevés etetőanyaggal kialakítani és a halakat ott tartani. „Less but constantly” kevesebbet, de folyamatosan-, válaszolta mosolyogva. „Nincs is szükség sok etetőanyagra”, tette még hozzá. Egy mondatban összefoglalom, amit ezután mondott nekem: -Ha van rá időd, akkor hosszabb időn keresztül minden nap egy kevés etetőanyaggal menj ki a horgászhelyedre. Meglátod, ez is meghozza a halat.- Hogy mennyi ideig és mennyi etetőanyagot, ezt mondom el most.

cikk13

Orbán István:

Fenő? Kő!

cikk21

Ismét egy régóta tabunak számító témáról rántom le a leplet. Pontosabban a lepel már régen lehullott, csupán a helyzet érett meg arra, hogy „lehessen” beszélni róla. Az idén februári Carp Zwolle (Európa legnagyobb pontyos kiállítása) után külföldi lapok felbátorodva erről kezdtek írni, a hír pedig megrendítette az olvasókat: Horgaink használhatatlanok. Sosem hagyom ki a lehetőséget, hogy beszéljek arról, mennyire meg vagyunk vezetve. A mai téma egy igazi magas labda, és én most ezt le is csapom.

cikk22

Úgy érzem az újságok felbátorodást egy angol úrnak köszönhetjük. Egy pár reszelővel és egy szorítóval a kezében sokkolta a nagyérdeműt. Asztala alig egy méter széles volt, viszont amit csinált, arra késztette a látogatókat, hogy sokszor egymást taposva nézzék, mit is művel. Mivel Hub jóvoltából mi is tanítjuk a témát a Keen Carp Workshopban, evidens volt, hogy meglátogassuk. A horgokat – nem találok jobb szót – egyszerűen átszabta.

cikk23

Scott Lloyd:

Én, a szerelékszerelő

cikk31

A most bemutatni kívánt rigben 100%-ban megbízhatunk, még a legnehezebbnek számító vízterületeken is. Ha már rátaláltunk a halakra, az általunk akkor épp használt szerlékre hárul komoly szerep abban, hogy a lehetőségeinket zsákmányokra tudjuk váltani; számtalan tényezővel kell számolni, melyek többsége az adott helyzettől függ. Alaposan meg kell figyelni a horgászhelyet, és a szerelék mechanikáját eszerint szükséges beállítani.

cikk32

Az általam favorizált rig amolyan iszapra való cucc, de rendelkezik néhány kulcsfontosságú részlettel, mely által többféle szituációban is bevethetővé válik: így aztán ezt választom a laza aljzatú és a sóderes fenekeken is.

cikk33

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére