Get Adobe Flash player
poster
RSS Üzenőfal
Jelentkezz be üzenet írásához
Balla Mihály
(péntek, máj 24. 2013 12:23 DE.)
kapasvan: mondjuk azt, hogy a
z út “rekonstukcióból” inkább csak a versenypálya kapott. Legalább is én ezt így láttam tegnap.
zkerekes
(csütörtök, máj 23. 2013 9:07 DU.)
Kedves István! Először is köszönöm, hogy vállaltad a neved a nyilvánosság előtt is. Elnézésedet kérem, ha megbántottalak bármivel, az utolsó hsz-od alapján úgy gondolom, kérdéseid teljesen jogosak lehetnek. Mégegyszer ne haragudj, hogy belementem ebbe a Misi által “kisebb vitá”-nak titulált üzenetváltásba, mostmár látom, hogy nem rossz szándékkal, és nem nagyképűségből írtad, amit írtál. Tudod, aki nyer, azt sokan támadják ezzel is, azzal is (tapasztalat), de ezesetben mindössze egy félreértésről volt szó (részemről). A moderálást meg illendő lett volna “idézőjelbe” tennem, mert a hsz-ek hangvétele szvsz nem sértette a fórumszabályzatot, kérlek ne haragudj, Misi. Tudjátok két nap múlva megyei bajnokság, mint azt a ma megjelent cikk is tanúsítja… hadd ne magyarázkodjak, Uraim.
Tisztelettel: Kerekes Zoltán
wutschi
(csütörtök, máj 23. 2013 8:50 DU.)
kedves zkerekes én igazából olyan embereknek szántam a kérdést akik vádaskodtak nem annak aki értelmezni próbálja ezt a helyzetet ezért elnézésedet kérem. én értem a leírtakat inkább azokat az embereket céloztam volna ezzel akik már a verseny alatt is elkezdték a lejárató kampányt. Az okát igazán nem is értem szerintem minden csapat a legjobb tudását teszi egy ilyen versenybe, ha valakiben felmerült bármi kétség ezt ott kellett volna jelezni nem sárdobálásként utólag. Nekem teljesen tiszta a lelkiismeretem minden téren nem is szaporítom tovább a szót részemről lezártnak tekintem ezt az egészet. üdvözlettel: Wutsch István
kapasvan
(csütörtök, máj 23. 2013 7:45 DU.)
tamasrobi, jó a szó horgásztárs :-D
Kedves Balla Mihály!
Láttam az új bejegyzésed és a képeket szerinted akkor könnyet átjárható a Látókép mind a külső mind a belső utakon?
tamasrobi
(csütörtök, máj 23. 2013 9:32 DE.)
én csak gratulálni tudok annak, aki kutyatáppal is eredményes tud lenni egy ilyen versenyen. és ezt el kell ismerni akkor is, ha valakit bosszant, hogy 2-3 ezres bojli helyett (Ft/kg) jobban működött a 2-3 százas táp :)
Balla Mihály
(csütörtök, máj 23. 2013 8:06 DE.)
Szép reggelt mindenkinek! Visszaolvastam én is, moderálni felesleges bármit is, mert ugyan van egy kisebb vita, de szerencsére senki nem rágalmaz senkit. A visszaolvasás során az én értelmezésem szerint István az alábbiakra keresi a válaszokat: “Milyen időbe működik egy kutyatáp és mitől ezt írja le aki úgy gondolja hogy kutyatáppal öt napig halat lehet húzni. és az etetés? van fogalma annak aki vádaskodik, hogy kell egy szektorba odahúzni és ott tartani a halat? ” illetve arra, hogy “Miért eszi a kukoricát a hal?”
zkerekes
(csütörtök, máj 23. 2013 7:23 DE.)
Kedves Wutschi! A kérdéseidre válaszolni nem tudok, és nem is szeretnék, bár amint állítod, Te úgyis tudsz minden választ (ezesetben nem értem miért vársz feleletet bárkitől). Arra próbáltam finoman célozni, hogy szerintem a stílusod hagy némi kívánnivalót maga után… de ezt innentől inkább a moderátorra bízom, mert látom, nem nagyon érted, mire gondoltam az előző hsz. során.
wutschi
(csütörtök, máj 23. 2013 7:06 DE.)
tisztelt arctalan zkerekes ezek megint csak bíráló szavak válaszoljatok a kérdésre.
zkerekes
(szerda, máj 22. 2013 11:19 DU.)
Kedves Wutschi! Szerintem a tudás részét képezi mások sikerének elismerése, de nem feltétlen ez a kezdet, véleményem szerint. Azt pedig főként nem gondolom a tudás kezdetének, ha kétségbe vonjuk valamilyen általunk nem alkalmazott megoldás létjogosultságát. én úgy gondolom, hogy aki igazán tud, nem osztja az észt másoknak, és főként nem él olyan kijelentésekkel, mint a következő: “Tessék szabad a pálya. én mindenre tudom a választ és te?” Ne is haragudj, de szerintem, ha tényleg így lenne, nem vitát kezdeményeznél, nem reklámoznád magad, hanem ezeket a “válaszokat” nagyon is féltékenyen őriznéd talán még a legjobb barátod előtt is…
wutschi
(szerda, máj 22. 2013 10:11 DU.)
Egy csapat meg akkor teljes, ha mindenki erőn felül teljesít és odateszi minden tudását.

1 · 2 · 3 · 4 · 5 · »
Hajdú-bihar friss hírei
  • Cívishír
  • Debrecen hírei, debreceni hírek
  • HAON » HAON hírek

Ezt arra reagálva írták, hogy a párt indítványa nyomán kedden újra név szerint szavazott a parlament

Nem ezért kap havi 600 ezret és a gépkocsihasználatot – így az MSZP

Mentőhelikopter és mentőkocsikat is bevetettek.

A 83 helyi televíziót tömörítő Helyi Televíziók Országos Egyesülete Egerben tartja hagyományos tavas

Az indítványt csak a Jobbik támogatta, 44-en tartózkodtak, 213-an pedig nemmel szavaztak rá. Az MTI-

Eddig megoldatlan volt az a 2011-ben Boston környékén elkövetett hármas gyilkosság, amelyről most ki

A TEVA Gyógyszergyár Zrt. 2013. május 24-én (péntek) 12.00 és 16.00 között tartja Sportnapját, melyn

Két személyautó ütközött csütörtök délután a 4-es elkerülőn Hajdúhadháznál. A balesetben négy fő sér

Több mint százan ragasztottak autójukra Rolf matricát – ráfizettek.

Időjárás
Debrecen
Főleg felhős
Főleg felhős
13°C
Nyomás: 1000 mb
Pára: 60%
Szelek: 7 km/h N
Napkelte: 04:47
Napnyugta: 20:16
More forecast...
 

2012-évi hivatalos területi engedély árak

Területi engedély árak 2012

A gazdasági válság a horgászszervezetek anyagi lehetőségeire ebben az évben is rányomta a bélyegét. Hajdú-Bihar megyében a 2010. évi 12.200 fős létszámhoz viszonyítva az idén 400-al kevesebben váltották ki a horgászengedélyt és az egyes vizekre szóló területi engedélyek forgalmában is visszaesések tapasztalhatók. Ennek következtében a tavalyi 85 millióval szemben 2011-ben 75 millió forintot tudtak halvásárlásra fordítani a megyei szövetség és tagegyesületei.

Ebből mintegy 1200 mázsa pontyot és keszegfélét valamint 40 ezer darab ragadozó halat telepítettek a fancsikai és a látóképi tavakba, a Keleti-főcsatornába, a Hortobágy-Berettyóba illetve a horgászegyesületek használatában lévő vizekbe.

Sajnos, a korábban meglévő halállomány-pótlási pályázatok lehetősége is megszűnt, így mindenki csakis a saját bevételeire támaszkodhatott a halvásárlások alkalmával. A MOHOSZ novemberi elnökségi ülésére meghívott Vidékfejlesztési Minisztériumi államtitkártól ennek az orvoslását, vagyis a pályázati rendszer visszaállítását is kértük, reméljük nem eredménytelenül.

Ezek a körülmények is, de az infláció, a pénzügyi szabályozók hatásai, a vízfenntartás költségeinek növekedése is szükségessé teszi, hogy a vizek gazdái időnként, vagy évről-évre emeljék a területi engedélyek árait.

A megyei szövetség vizeire érvényes engedélyek közül az éves jegyeket két éven át, a napijegyeket pedig négy éven át forgalmaztuk változatlan árakon, 2012-től viszont sajnos nem kerülhető el az árak emelése.

Ennek mértéke a különböző jegytípusok átlagában 20-25 % körüli. A véleményt nyilvánító horgászok egy része ezt sokallja, mások elfogadhatónak tartják, míg vannak, akik ennél nagyobb mértékű emelést tartanának indokoltnak, több hal telepítésére, jobb körülményekre, többek között gyakoribb szemétgyűjtésre, sűrűbb útkarbantartásra, több halászati őr alkalmazására gondolva.

Az idén a Tisza partján, Gávavencsellőn tartotta meg a Szövetség a megyei ifjúsági horgásztábort, a horgász fiatalok szórakozással egybekötött szakmai képzésének hagyományos és sikeres rendezvényét, a megye halfogó versenycsapata pedig sikeres szerepléssel hosszabb idő után feljutott az Országos Bajnokság I. osztályába.

A téli horgászat kedvelőire tekintettel a területi engedélyek érvényességét január 15-ig meghosszabbítottuk, ugyanakkor nagy óvatosságra hívjuk fel a figyelmet a jégen tartózkodással, a léki horgászattal kapcsolatban.

700 horgászjelölt tett alapismereti vizsgát az idei esztendőben, a vizsgáztatásokat ezután is minden hónap első hétfőjén tartják Debrecenben a Technika Házában, vidéken pedig az egyesületi székhelyeken.

Üdvözlettel:

Dr. Veres Ferenc

 ügyvezető elnök

Terület

Jegytípus

Ár (Ft)

1. Fancsikai tavak, felnőtt éves területi engedély

16.000,-

Bodzás-tó, 70 éven felüli éves területi engedély

8.000,-

Halápi-tó ifjúsági éves területi engedély

6.000,-

felnőtt napijegy

2.500,-

ifjúsági és 70 éven felüli napijegy

1.000,-

2. Hortobágy-Berettyó felnőtt éves területi engedély

4.500,-

főcsatorna ifjúsági és 70 éven felüli éves területi eng.

2.500,-

3. Keleti-főcsatorna felnőtt éves területi engedély

18.000,-

Kadarcs-Karácsonyfok 70 éven felüli éves területi engedély

9.000,-

Kösely-hajdúszováti átm. ifjúsági éves területi engedély

7.500,-

Hortobágy-Berettyó felnőtt heti területi engedély

6.000,-

ifjúsági és 70 éven felüli hetijegy

3.000,-

felnőtt napijegy

2.500,-

4. Kösely-hajdúszováti felnőtt éves területi engedély

2.500,-

átmetszés csatorna
5. Látóképi víztározó felnőtt éves területi engedély

20.000,-

70 éven felüli éves területi engedély

10.000,-

ifjúsági éves területi engedély

8.000,-

felnőtt napijegy

2.500,-

ifjúsági és 70 éven felüli napijegy

1.000,-

EmailFacebookGoogle+TwitterLinkedInPinterest

Olvastad már?

7 2012-évi hivatalos területi engedély árak

  • hunter véleménye:

    Esetleg,ha változás is történne(halasitás,ellenőrzés terén)akkor még megérthető lenne az emelés,milyen jó dolog takarózni a válsággal,inflációval.Bizonyítani kellene a megtörtént telepitéseket is nem elzavarni mindenkit a környékről és lehet elmélkedni rajta,hogy került a vízbe hal vagy sem.Talán váltanának többen engedélyt,ha nem csak rémhírek és nyílt rablás folyna a vízeken.Nem elég megjelenni a halőrnek és csukott szemmel körbeautókázni,hanem cselekedni kéne.Látóképen nem tudnék napot említeni mikor 3 botos”horgászt”nem láttam volna,persze ez még apróság ahoz képest amikor süllőtilalomba rendre süllőznek a sporthorgászok,nehéz bizonyítani és tettenérni amikor kifogja,de ha éreznék a lebukás veszélyét és félne az engedélybevonástól talán 2szer meggondolná.Jelenleg bármit megcsinálhatnak,mert komolytalan az ellenőrzés.

  • gabika755 véleménye:

    Igazad van Hunter!A telepitések kamuk,az örzés gyatra!Már nemcsak a Magyar,hanem a Román rabsic is ide jár,olyan híre van Látónak.Nem az áremeléssel van a baj,hanem hogy mit kapunk cserébe.Nem kell szemétszedésre költeni,ha normális örzés van és aki t szemetelésen kap elzavarja.Én is haza tudom vinni a szemetemet.Mondjuk megnézheti Veress úr a kútgyűrűket a szigettel szemben a hortobágyi ágon..Tele van román sörösdobozzal.Egynek sem volt engedélye.Erre fizessünk 20ezret?

  • paddict véleménye:

    Sziasztok!

    Az előző véleményekhez csatlakozva, nekem csupán egy kérdésem lenne, ha valaki lát benne logikát, annak örülök, ha hülyeség azt is elfogadom. Bár ha elvégeztem a Közgáz egyetemet, ha sokat nem is, de valamennyit csak értek a dolgokhoz. Kérdésem az lenne, hogy a mélyen tisztelt honatyáinkkal együtt, miért gondolja mindenhol azt a vezetőség, többek között itt is, hogyha egy adott évben forgalom visszaesés tapasztalható, akkor a megnövekedett költségeket(infláció, válság, különadók..stb.)ha a fogyasztóra terhelik, jelenesetben ránk horgászokra, akkor nem csak a bevétele fog nőni, de BIZTOSAN a fogyasztók számában is növekedés fog mutatkozni. Mi ezt úgy tanultuk, hogy ez egy spirált eredményez, ha megszorításra, megszorítással reagálunk, minek lényege, hogy a helyzet nemhogy jobb, de egyenesen a mostaninál is rosszabb lesz. Könnyű példa: ha 100 Ft-os úszót 50-en vesznek az ugye 5000 Ft-os árbevételt eredményez, de ha felemeljük 150 Ft-ra az úszót(árrugalmasságot figyelmen kívül hagyom) és ezt csak 20 an vásárolják, akkor csak 3000 Ft lesz a bevételem. Nyilván a példa bagatell, és nem ennyire egyszerű de azt feltételezni, hogy megszorításokkal nagyobb bevételt lehet elérni fogyasztás visszaesés nélkül, egyszerűen butaság. Talán ha pont fordítva cselekednének, és egy kis marketinggel is felfuttatva a dolgot, hátha több embernek jutna eszébe elővenni a porosodó pecabotokat. Elnézést ha valakinek sértettem, a nézőpontját, ez az szubjektív véleményem, köszönöm, ha elolvasták.

    üdv

  • saapap véleménye:

    na igy még kevesebb horgász lesz már én igy is soktol hallottam hogy nem váltanak engedéjt:(

  • Karnagy véleménye:

    Érdekes logika, de nagyon is egyet értek vele amiket az előttem lévők írtak. De van egy nagyon fontos dolog amire nem tért ki senki. Ha az infláció és egyéb dolgokat említve hivatkoznak emelni az árakat, akkor tulajdon képen egy helybe toporgunk és nem fejlődött semmit a horgászok lehetőssége sem a fogás sem a rendvédelemmel szemben, de még a telepítéssel szemben sem.
    Úgy szar az egész ahogy van, horgász szemmel nézve.
    Nem beszélve, a telepítések mennyiségét tekintve. Mert jó, meg hirdetik a telepítést, de mennyi az az annyi, és milyen az a hal. Kinek a joga ezeket ellenőrizni? Nem engednek senkit oda? A horgász be fizeti az engedély árát, és joga van ellenőrzést végezni a telepítésekkor. Ne utólag legyen kihirdetve, hogy ennyi meg ennyi mázsa halat telepítettünk.
    Igen a Látóképi helyzetről beszélek.
    Végül szeretném meg jegyezni, hogy legyen emelés az árakban, de akkor telepítések is legyenek, ne csapjuk be egymást, a mennyiséggel.

  • paddict véleménye:

    Még annyit hozzátennék, hogy az éves infláció mértéke átlagban 3,5-4 % körül mozgott idén —> nálam ez nem indokolja az emelés mértékét. Csak mint hazánkban mindenhol, azt hiszik, hogy mindenki hülye…… és gondolom a maradék 20% pedig a válság :D :D:D

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Apró

Szeretnél megválni nem használt orsódtól, botodtól, esetleg csaliktól? Horgásztanyát keresel, sehol nem találod azt az alkatrészt amire szükséged van. Ne habozz használd INGYENES hirdetési oldalunkat!

EnglishFrenchGermanItalianPortugueseRussianSpanish