Út a bronz felé

20090630hatosfokep

Nemrégen történt, hogy gyermekkori ismerőseimmel ellátogattunk horgászni. A horgászat során és sütögetés közben invitáltak meg minket Püspökladányba a Hatos horgásztóra. Ezen a tavon minden hónapban a püspökladányi TÜNET SE. rendezi meg 24 órás horgászversenyét. Most hétvégén tartották a júniusi versenyt. Kaptunk az alkalmon és neveztünk. Pénteken érkeztünk Püspökladányba a késő esti órákban, fontosnak tartottam, hogy csapattársam Szabi is lássa hol fogunk horgászni a következő nap. A halőrrel beszélgetve kiderült, hogy a halak kapókedve mostanában igen gyenge. Elolvastuk a szabályzatot és indultunk is szállásunkra, hogy pihenjünk mert reggel 7-kor kezdődik a verseny.

A reggel 6 órás gyülekezőn 15 csapat jelent meg. A csapatokat egymástól megfelelő távolságra jelölték ki. A verseny folyamán bármilyen technikával lehetett horgászni.

20090630hatoskipakolas

Elfoglaltuk a helyünket, szerencsére autóval oda lehetett állni, és megkezdtük a szerelést. Szabi az etetőanyagot kezdte megkeverni, én a botokat állítottam össze. Közös megegyezés alapján 2 db fenekező és 2 db match bottal kezdtünk horgászni. Az etetést etetőkosárral és rakétával oldottuk meg.

20090630hatosotosamur

Az első komolyabb halunk a verseny kezdete után kb. 1,5 órával érkezett. Ejtős kapással jelentkezett az 5,5 kg-os amur, melyet rövid fárasztás után a szákba tereltünk. Közben a match botokon is aprítottuk a kárászokat. A következő percekben ismét elfüstölt az egyik fenekezős. Egy 1,80-as tükrös került a pontyzsákba. Ekkor döntöttük úgy, hogy 3 fenekezősre váltunk és egy match bent marad.

20090630hatoskisamur

20090630hatosenamur

Elég jól alakult a verseny, a halak folyamatosan ettek, azonban 11 óra tájékán megálltak a kapások . Ekkor jött jól a match, amelyen az kárászok kapása folyamatos volt. A matchbotozást a finom babgulyás szakította meg.

Teltek az órák és elkezdtük a délutáni etetést. Ebben az etetésben csak szemes anyagot juttatunk be. Hiába a megfelelő etetés és a pontos dobások, a kapások elmaradtak. Az etetésünk reggel ért be melyen 5 perc leforgása alatt 2 amurt sikerült megszákolni.

Reggel 7 órakor lefújták a versenyt. Ekkor már tudtuk, hogy az első hely megkaparinthatatlan a számunkra mivel a tó másik oldaláról jött a hír, hogy több tíz kilónyi halat szákoltak az éjszaka folyamán. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy a mi csapatunk az első versenyén bronzérmes helyet szerzett.

Eredmények:

1, helyezett: Vigh Imre, Karacs Imre

2, helyezett: Faragó Sándor, Zsényi Imre

3, helyezett: Szakál Szabolcs, Balla Mihály

Összegezve egy kiváló versenyen vagyunk túl, amely szervezésében és hangulatában is magas színvonalat képviselt . A halak kapókedve szerencsére visszatért és egy halban gazdag versenyt tudhatunk magunk mögött, ahol az amurok fogása kiemelkedő volt.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .