MAROS MIX-MAHOR Kupa Oravecz István emlékverseny 2009, Maty-ér

2009.0912marosmixplazmaakupaval

Egy meghívást kaptam az egyik hajdú-bihari csapattól, hogy kísérjem el őket a Szeged mellett levő Maty-érre. Természetesen igen mondtam a meghívásra, egyeztettük az óráinkat és indultunk is péntek délután. Egy nappal a verseny előtt érkeztünk, mert szerettük volna megnézni a helyszínt. Nem kellett csalódni, amerre a szem ellátott horgászásra alkalmas terület honolt. Az maty-éri evezőspályáról azt is érdemes tudni, hogy tavasszal mederkotrás miatt leengedték és újra lett halasítva. A szervezőktől megtudtam ez összesen 650 mázsa halat jelentett, süllő, keszeg, kárász, ponty, amur és maradt a törpe is.

De térjünk vissza, a szabályzat szerint az elmúlt egy hétben nem lehetett horgászni a vízterületen, illetve még a szerelékek beállítására sem volt lehetőség. Sajnos, amikor kimentünk megnézni a területet, két csapatot is láttunk "szereléket állítani", sajnos volt amelyik "üres" horoggal fogta a halat. Nem csináltunk belőle nagy gondot elmondtuk nekik, hogy mi, hogy tudjuk a szabályzatot, ők megértették, és hipp-hopp, összepakoltak.

A pálya körbejárása után irány a szállás. A csapat fáradt volt és hamar nyugovóra tért. Az ébredés hamar érte a csapatot még 4 óra sem volt. Pakolás és irány a part, majd ismét kipakolás és már lehet is keverni az anyagot. Mindenkinek ugyan azt az anyag volt megkeverve, az aromásítás volt mindenkinek az egyéni feladata. Lassan a nap is átbukott a horizonton, de az etetőanyag akkor már bekevert állapotban várta sorsát.

2009.0912marosmixpalyabejaras

 

Egyre többen jelentek meg a parton, és mindenki indult egyből nevezni, kellett is, mert úgy volt hirdetve, hogy maximum 120 versenyző vehet részt. Ha jól tudom több mint 135-en adták le nevezésüket. A megnyitó után sorsolás volt, majd mindenki sietett kipakolni a helyére. A verseny előtt leellenőrizték a csalikat és etetőanyagokat, és 10:25-kor repülhettek befele a gombócok. A verseny 13:30-ig tartott. A legtöbben rakós bottal horgásztak, de volt akinek a match bot bizonyult megoldásnak. A match botot azonban visszatartotta az, hogy ez egy evezős pálya amelyen bóják vannak kifeszítve és azok drótokkal összekötve, így tudni kellett, hogy meddig lehet bedobni, a legelső bója 26 méterre volt.

2009.0912marosmixu22

 

Hamar eltelt a verseny, sok nagy név is szerepelt a nevezők között. A szervezők becsületére váljon a mérlegelés nem tartott 20 percnél tovább, ami ennyi embernél igazi összhangot jelent. A mérlegelés után jöhetett a pakolás, mindenkinek egyesével be a holmiját a kocsiba, majd ki, hogy minden beférjen. A szervezők mindenkit vendégül láttak egy tányér babgulyásra.

Az eredményhirdetés evés közben érte a csapatot, siettünk. Utánpótlás 14-ben, U18-ban, U22-ben, felnőtt férfi, veterán, és női kategóriában hirdettek eredményt.

Gratulálok a csapatnak, hogy tisztességgel helytálltak és megmutatták, hogy kis csapat is érhet el eredményt egy országos versenyen. Remélem egyre több hajdú-bihari csapat követi majd a példájukat és hoznak haza ehhez hasonló kupákat. Gratulálok a csapatnak és Plazmának a kupához!

Ifj. Török József a MAROS MIX-MAHOR Kupa Oravecz István emlékverseny U-22 kategóriájának győztese

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .