0
Your Cart

A szalonnapeca

20090827konyarsostojociponty

 

Délután négy óra, megcsörrent a telefonom, Joci volt az. Kiadta a parancsot, menni kell horgászni. Gyors pakolás és irány a tó. Feederezni akartam, ezért a két feedert pakoltam oda. Megérkezés után kiderült, hogy nem egy sima éjszakai horgászatról lesz szó. Az egész család kivonult és egy nagy főzés-sütés volt kialakulóban.

 

20090827konyarsostopontyafoldon

 

 

Azonban mindent a maga idejében gondoltam, és irány a víz, etessünk egy kicsit, ha már halat fogni jöttünk. A szokásos anyagot szórtuk be a nádszigetek elé. Gyorsan bedobáltuk a botokat és irány a szalonnasütés.

 

 

Azonban a szalonna még fel sem melegedett a tűz melegétől, Joci botján már erős húzós kapással jelentkezett az este első hala. Egy kiló körüli ponty volt az. A halas pelletnek nem tudott ellenállni. Lassan sült a szalonna, mivel a kapások egyre gyakoribbá váltak, Szabi, Joci és az én botom volt a sorrend.

 

 

20090827konyarsostoszabiponty

20090827konyarsostoreggelifaradtsag

 

 

Ebben az ütemben hamar eltelt az este. Talán 30-40 db ponty esett zsákmányul az este folyamán, nagyrészük kilós volt, de akadtak nagyobbak is, volt szakadás is, ami valami termetesebb halra utalt.

 

Jó kis éjszaka volt és a szalonna is megsült a végére, így még éhesek sem maradtunk.

Érdekes volt? Küld el másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

vissza az elejére