A kasimorzsolt születése…

20090821szentannaturaszabizoliamur

 

Ahogyan már biztosan olvastátok, lehetőség van a KAPITÁLIS.HU jóvoltából kedvezményesen horgászni a Szentannapusztai víztározón, mégpedig egy horgásztúra keretén belül. Egy ilyen túrára vállakózott két szabolcsi fiatalember. Tibi és Zoli sokat horgásznak az ottani tavakon, gyakran több napot is ott töltenek. Mondhatni eredményes horgászok. Jellemzően fognak halat ott is, ahol másnak nincs esélye, ők azt állítják, hogy Zoli bátyja által kikísérletezett etetőanyag a kulcsa mindennek. Megérkezésük után, irány a víz kezdjük az etetést. Az általuk összeállított etetőanyag, búza kukorica kombinációval csinálták. Nem sok etetést inkább frekventáltan etettek egy helyre és majd azt pecázták meg. Lehetőség volt csónakkal behordani a szereléket, ezt alkalom adtán meg is tették, de a dobás sokkal inkább célratörőbb volt. Az első napon néhány ponty esett áldozatul, de semmi extra nem történt. Este Tibi grillezett nekünk, majd borba fojtottuk a sötét esti órákat.

 

 

Pirkadt már és Tibi, aki egész este kitartott, elindult etetni. Fontos volt a reggeli etetés, a cikk további részéből ki is fog derülni. Az etetés után a partnál, ahogyan Tibi szállt kifele, megcsúszott és háttal esett bele a gőzölgő vízbe. Előttem történt, de úgy aludtam, hogy észre sem vettem. Nem sokkal az eset után arra keltem, hogy jelez a kapásjelzőm, de már Szabi be is vágott neki, majd pillanatokkal később Szabi botja füstölt el. Az én botomon egy jó 80dkg-os dévér, míg Szabiét sosem tudjuk meg, mert pillanatokon belül elszakította a 0,35 damilt.

 

 

20090821szentannaturatibiponty

20090821szentannaturaszabamur

 

 

Jól kezdődött a nap. És a folytatás nem volt semmi. Az eddig horogra nem igazán csalható amurok megvadultak az etetéstől és sorra húzták el nekünk a csalijainkat, nem kis örömünkre. A 40 Celsius melegben sorra akadtak meg és fordultak le a nagyobbnál nagyobb ?pónik?.

 

Ahogyan esteledett, az amurok elhagyták a területet és visszamerészkedtek a pontyok. Este csak pontyot sikerült fogni, amur nem jelentkezett be.

 

 

20090821szentannaturatibinagyamur

20090821szentannaturaszabiponty

 

 

Másnap reggel reméltük, hogy hasonló eredményeket fogunk elérni, sajnos a délelőtt csendes volt, egy mozdítás nem volt, azonban a délután ismét a mienk lett. Nem tudjuk, hogy az elfogyott búza miatt lehetett-e a kihagyás, de arra gondoltunk.

 

 

20090821szentannaturatibiamurosmasnap

 

 

Számomra letelt a horgászidő, de Szabi, Zoli és Tibi még egy éjszakát maradtak. Reggel az ébredésnél, csak annyit mondtak Szabinak, hogy ide még visszatérnek.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .